A bennünk élő örök gyerek mindig izgatottan várja a december 6-át, Mikulást, amikor a Mikulás vagy Télapó ajándékot csempész reggelre a kitett csizmába, vagy harisnyába, ahol éppen az a szokás. Jobb helyeken még ellenszolgáltatást is hagynak a csizma vagy zokni mellett, édességet a hófehérszakállúnak, és zöldséget a rénszarvasnak, ahogy hallottam. A Télapót lapp származásúnak hiszik, a Mikulás pedig a keresztények Szent Miklósa. A rénszarvas a skandináv eredet miatt vált az ajánékokat osztogató jóindulatú cukrosbácsi közlekedési eszközévé. Sok teória született az évek során, hogy megmagyarázza az ajándékozás és az öregember meglepetéseinek a világon mindenhol elterjedt történetét. Nekem az a magyarázat tetszett a legjobban, melyet Anja Heij adott, a cikket angolból fordítottam. Íme:
"A történet Európa északi területein kezdődött, ahol Odin, a germán törzseknél Wotan vagy Wodan volt a neve, főisten uralkodott. (Még ma is közöttünk él a szerda (Wednesday, Dienstag) nevében, mely Odin, Wodan Napja.) Odin a bölcsesség, a mágia, az okkult tudományok, a rúnák, a költészet és a háború istene. Nevének jelentése: Az Ihletett. Akár egy sámán, táltos, képes volt más világokba utazni, hogy új ismereteket szerezzen, míg két fekete hollója, Huginn (Gondolat) és Muninn (Emlékezet) folyamatosan informálta a világ történéseiről. Odin fehérszakállú, idős ember formájában jelent meg, aki öltözékként köpenyt, köntöst hordott. Az égen és a tengereken lovagolt végig gyors, nyolclábú hófehér lova, Sleipnir hátán (a nyolc az átváltozás száma), kezében mindig soha célt nem tévesztő lándzsáját, Gungnírt hordozta (tiszta és összpontosított figyelem).
Félszemű, mivel egyik szemét áldozatul ajánlotta a tudásért cserében Mimir törpe fejének forrásánál (az északi népeknél az Ősforrás metafórája). Ezzel az ajándékkal alakváltóvá lett, jó szemével képes volt átlátni a valóságot, a való világot, míg elmozdított fekete szeme a belső világra nézett. Nagyon szeretett és népszerű volt barátai és követői között, akik boldognak és energikusnak érezték magukat a közelében (a felvilágosult lét), míg ellenségeit pillantásával - a belső látásával - képes volt megölni vagy kővé változtatni.
Odin férfiakat és nőket képzett át harcossá, hogy megvívhassák az utolsó mindent eldöntő csatát az alvilág pusztító erői ellen az északi Ítélet Napján (Ragnarök). Harcosai gyakran testüket feketére festve éjszaka is küzdöttek.
Odin/Wodan története a jó és a rossz küzdelme, mely addig tart, amíg rá nem ébredünk, hogy fekete és fehér csak ugyanannak az éremnek a két oldala. Odin a mítikus megszemélyesítése a jóságnak bölcsességével, fehér szakállával és fehér lovával (New Age kifejezéssel élve az isteni fehér fény), és elég bölcs ahhoz, hogy ne tévessze össze a feketét a sötétséggel, a gonosz és kimondhatatlan (tabu) értelmében, hiszen segítői fekete hollók, fekete harcosok. A gonosz, aki ellen harcol, a hamis hiedelmek, a hazugság és az önzés alvilági sárkánya (New Age kifejezéssel ez az "ego").
Szóval adott egy bölcs és jó férfi, aki fehér lovon vágtat az égen, csodákat tesz, fehér szakálla van, köpenye és lándzsája, fekete tanácsadói/segítői, és ráadásul még a költészet istene is.
Most látogassunk el a rómaiakhoz, ahol december 17. és 24. között a pogány Szaturnáliát ünnepelték nagy vigasságokkal, lakomákkal, játékkal és tánccal, érzelgősséggel, és főleg ajándékok cseréjével. Ezt az ünnepséget a visszatérő téli nap tiszteletére rendezték a téli legrövidebb nappal jegyében, hogy ellentételezzék a sötét évszak depresszióját.
És itt találtuk meg a decemberi ajándékozás szokását.
Telt-múlt az idő. Kialakult a kereszténység. Törökországban, Myrában a IV. században egy keresztény püspök, Miklós nagy tiszteletnek örvendett jósága, adakozása és amiatt, hogy csodákkal halmozta el a szegényeket és boldogtalanokat. Titokban aranyat csempészett 3 lánynak, hogy hozományuk legyen, férjhez tudjanak menni, és ne kelljen prostituálttá válniuk. Feltámasztott 3 kisgyereket, akiket a hentes feldarabolt. (A 3 a kinyilatkoztatások száma.) Ezek után nem csoda, hogy a nyomorgó, sötét középkor emberei között hallatlan népszerűségre tett szert Szent Miklós Európa minden országában. Az ünnep Miklós születésének napja, bár nem ismert a pontos dátum, sőt még arra sincs történelmi bizonyíték, hogy egyáltalán létezett.
Így van egy jóindulatú, csodákat produkáló püspökünk fehér ruhában, vörös köpennyel.
A reformáció után Európa elfelejtette Szent Miklóst, csak a hollandok nem. Ott viszont Sinterklaas lett a neve, egy kedves és bölcs, fehérszakállú idős ember, aki fehér ruhában, vörös köpenyben és pásztorbottal, aki fekete krampuszai kíséretében fehér lovon vágtat az égen, és a háztetőkön lépdel. Sinterklaas meglátogat téged a születésnapján, december 5-én vagy 6-án, és megajándékoz. Krampuszai csodálatos módon az év során informálódtak az elmúlt évi viselkedésedről, ha jó voltál, ajándékkal jutalmaz, ha rossz, a krampuszok megbüntetnek, megvernek a virgácsukkal, vagy még rosszabb, beletesznek egy nagy zsákba, és elvisznek magukkal Spanyolországba. Merthogy ott lakik Sinterklaas. Keresztény hatásnak látszik ez az utóbbi, ha erkölcstelenül viselkedsz, a szigorú atya megbüntet. Ha viszont jól viselkedtél, édességet és ajándékot kapsz egy humoros versike kíséretében, amely megvilágítja belső gyengeségeidet.
Itt válik világossá Odin, a jóságos varázsló isten és Sinterklaas jóindulatú ajándékai szimbólumainak összeolvadása. Mindketten fehér lovon vágtatnak az égen, fehér a szakálluk, köpenyt viselnek, lándzsát/pásztorbotot hordoznak. Mindkettőjüknek fekete segítőik vannak. A tudáson keresztül próbálják megkülönböztetni a jót a rossztól. És emlékszel a költészet utalására? És a római szokással ötvöződve tartjuk decemberben, vigassággal és ajándékosztással ünnepelve.
A XVII. században a hollandok betelepültek az észak-amerikai kontinensre, és magukkal vitték Sinterklaas hagyományát. Az angolul beszélő új világ átnevezte őt Santa Clausra.
Az 1930-as években a Coca-Cola Társaság egyik tervezőjét azzal bízták meg, rajzoljon az italhoz egy megragadó, figyelemfelkeltő reklámot, mert az ital nem fogyott jól a téli időszakban. A társaság piros és fehér színeit kellett használnia, és abból készíteni egy kellemes alakot. Emlékezett a holland Santa Clausra fehér ruhájában, vörös köpenyében, hosszú fehér szakállával, a kedvességére és jóindulatára. A nyolclábú lovat 8 repülő rénszarvassal helyettesítette. Mivel a büntetést kiszabó krampuszok nem illettek bele a koncepcióba, így eltüntette őket.
Ez az új Santa Claus nagy siker lett. Olyan népszerűvé vált, hogy még ma is komoly versenytársa Európában Sinterklaasnak. Ez érthető is: Nem kell többé tartani a büntetgető krampuszoktól, és nem kell többé véres verejtékkel kiizzadni valami megfelelő versikét az ajándékaid mellé.
De hová lett Odin erőfeszítése, hogy elérje az emberi tökéletességet? Hát legfeljebb karácsonyi ajándékként ezt kérjük majd Santa Claustól!"
De akkor, ha ez mind igaz, hogy jöttek be a lappok a képbe?
Lássuk, mit tud a Wikipédia Télapó eredetéről:
"A téli ünnepek ajándékozó lényeinek nagyon régi
hagyománya van egész Európában: 'Frau Holle', 'Père Noël', ’Fagy apó’, ’Tél
apó’ olyan mesealakok, akik részben szerencsét hozó és ajándékozó, részben
ijesztő és démonikus lények. A rémisztően fagyos alakot a germán főisten Odin
továbbélésének tekintik, akinek kettősége, a jó és a rossz mutatkozik meg a
december 6-i szokásban: jóságos arccal ajándékot oszt, míg büntető segédei
ijesztgettek. Odinnak több elnevezése volt, „Hosszú Szakállúként” is
emlegették, akinek volt egy lova, a nyolc lábú Sleipnir és hatalmas
távolságokat tudott megtenni vele.
A német néphagyomány szerint a gyerekek Odin
lovának, Sleipnirnek tettek ki csizmácskáikban a kémény mellé szalmát és répát,
Odin pedig hálából ajándékokat hagyott benne nekik. Az északi fagyos tél démona
a skandináv kultúrkörben a téli napforduló központi alakja a Yule-bak (Yule
Goat), Julbukk, Julbock-nak nevezett mesefigura hoz
ajándékot. Ennek leghíresebb változata, a lappföldi Joulupukki, akinek
figurája egyértelműen azonosult a Télapó alakjával.
A magyar falvakban egészen a XX. század utolsó harmadáig élt a "miklósolás", a
lánccsörgető alakoskodás szokása, amit végül kiszorított a jóságos keresztény
Mikulás."
Olvastam egy svéd Télapóról is, - sajnos nem ismerem a forrást, - ami még inkább megmagyarázza a mai Télapó-imázst:
Az
amerikai Mikulásnak pedig skandináv gyökerei vannak: a népszerű
Coca-Cola-Télapót egy ålandi származású művész, Haddon Sundblom,
alkotta."
Szegény Odin, így ábrázolták a középkorban!
És mi is az a miklósolás? Én innen tudtam meg:
"Ünnepéhez kapcsolódik a miklósolás elnevezésű népszokás, amely
hazánkban is népszerű volt. Az ünnep előestéjén Miklós betér azokba a
házakba, ahol gyermekek vannak: vizsgáztatja, megimádkoztatja, majd
tudásuk és viselkedésük alapján megjutalmazza vagy megdorgálja őket. A
játék eredetileg a közelgő karácsonyra készített elő, de aztán fokról
fokra egyre tréfásabbá vált. Miklós a kíséretében lévő ördögre,
krampuszra bízta a fenyítést. A játékban az álarcos vagy kormos képű,
szarvakat viselő krampusz ijesztgeti, el akarja ragadni a gyermekeket,
de Miklós megszégyeníti, sokszor láncra is veri (innen ered a miklósolás
másik, főként a Dunántúlon használt Láncos Miklós elnevezése). A XIX.
század végére túlsúlyba kerültek a játék zajos, játékos elemei, helyüket
mindinkább a gonoszűző jelleg vette át.
Ma több településen szokás, hogy a Mikulás és kísérői meglátogatják a
kisgyermekes családokat, ajándékokat visznek nekik, s cserébe csak
egy-egy szép verset vagy dalt várnak."
Egyes források szerint a miklósolás szokása a XIII. századtól élt a magyar hagyományban.
Én úgy döntöttem, Odinnál maradok, és az idei ünnepen magamba nézek, és megpróbálok tervet kieszelni, hogyan válhatnék tökéletessé. Még néhány mesét is elolvastam Odinról a jeles nap alkalmából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése