Nem fogok sok egyénit most belevinni, az idézet magáért fog beszélni. Csak annyi megjegyzést fűznék hozzá, hogy e cikk, mint ahogy a Luca nap mint ősi ünnep, szorosan kapcsolódik előző bejegyzésemhez, a Halloween ősi gyökereiről szólóhoz. És aki ezek után sem hinné el, hogy a Halloween nem amerikai származású ünnep, azon már semmi sem segíthet!
"A keresztény vallásban tisztelt szent, Lucia mellett élt
magyar hazánkban egy ártó, rontó nőalak, még az ősi hiedelemvilágból származó boszorkány, az úgynevezett
Luca-asszony
is. Emiatt korábban ritkán adták e nevet a lánygyermekeknek, mióta
azonban ez az archaikus hagyomány háttérbe szorult, gyakoribbak lettek
nálunk is a Lucák. A Lucia – magyarul Luca – név a lux, azaz a
„fényesség” szóból származik. A fénnyel való kapcsolata miatt már a
középkorban a szemfájósok védőszentjének is tekintették. Maga
Dante
is megemlékezik erről az Isteni Színjátékban. Az egyház is bizonyára
azért választotta ünnepének december 13-át, mert a 16. századi
Gergely-naptár életbelépése előtt ez volt az év legrövidebb napja, a
téli napfordulatnak, a világosság születésének
kezdete. Így magyarázható, hogy a magyar népi képzelet szerint is
december hó folyamán e naphoz kötődik a legtöbb varázslás, népi babona.
(Ma
már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december
21-én következik be. De régen a téli napfordulót a napistenek
születésének időpontjaként tisztelték, sőt e napot három és fél
évszázaddal Jézus születése után is megünnepelték.)
Varázslások, babonák, Luca széke
Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Mindenekelőtt az úgynevezett Luca-búza keltetése.
A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a
kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Ebből a jövő
évi termésre következtettek. Később e szokás átlényegült, kapcsolódott a
keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a
Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Egyes vidékeken kék
szalaggal kötötték át, sőt égő gyertyát is helyeztek közéje. Zöldje az
adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott
hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, egyben Jézust jelképezte.
Az ősi hiedelem szerint e napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak
dolgozniuk. Ha ezt a parancsot megszegték, súlyosan megbűnhődtek.
Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán „kotyolni” vagy „palázolni” indultak a kisfiúk,
többnyire egy idősebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot
vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntőjüket, bő
termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. A háziasszony vízzel
fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival,
tyúkjaival itatta, etette fel. „Kity-koty-kity-koty” volt a köszöntő
kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés.
A
fiatalok ezen
az ünnepen, sok helyen alakoskodni is jártak. A Luca-asszonynak öltözött
maskara vezette a Lucázást, aminek során a termékenység-varázslathoz
szükséges rigmusokat adtak elő. Mondóka kíséretében megpiszkálták a
tyúkokat is, hogy jó sok tojást tojjanak. Szokás volt az is, hogy az
emberek e naptól kezdve 12 napon át megfigyelték az időjárást. Úgy
vélték ugyanis, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év
első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így
tovább. Ezt nevezik
Luca kalendáriumának.
„Boszorkánykereső”
A legnevezetesebb népi szokás az úgynevezett Luca székének faragása.
Ennek egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből
készült forma volt az alakja, amit állítólag már a kelták varázsló
papjai, és a druidák is ismertek. Készítője Luca napjától kezdve,
mindennap faragott rajta egy kicsit, s csak Karácsony estjére volt
szabad elkészülnie vele. Ezért terjedt el a mondás: „Lassan készül, mint Luca széke!”
A hagyomány szerint a széket többnyire kilencféle fából állították
össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-,
cser- és rózsafából. Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa
felismerje a falu boszorkányait…"-