technorati.com

XC9XRQPNYHSA

Szeretnék kapcsolatot létesíteni a technorati.com oldallal, de nem sikerül. Nem értem, miért. Valamit már megint rosszul csinálok? Ha valaki tudja, mit rontottam el, kérem, segítsen, mert úgy tűnik, a google erre nem képes.

Valami baj lehet a stílusommal

Ma nagyon szomorú vagyok. Mint tegnap írtam, magyar történelemórát, és szépemlékezetű Varga Csaba munkássága nyomán etimológiai szófejtést és magyarázatot tartottam Morgannak. Ma egész nap vártam, hogy reagál, és felvillanyozódva többet akar tudni Varga Csaba műveiről. De nem jött válasz. Ezek szerint nem jártam sikerrel a magyar nyelv, történelem és kultúra iránti érdeklődés felkeltésében, bár ez még csak az első kudarc, és biztosan tetemes számú ilyen "nem-regálás" fogja majd ezt az elsőt követni.

Biztosan velem lehet baj, talán túl kioktató a stílusom? Vagy nem vagyok elég diplomatikus, amikor a véleményemet előadom? Nem tudhatom, mert senki nem világosít fel erről, úgyhogy csak írom apró "akadémiai székfoglalóimat", és remélem, hogy azért valakit csak érdekel.

Morganra visszatérve, azért lelkesített fel az etimológiai kutatása, mert azt írta, így tanult meg spanyolul. Visszakereste a spanyol szavak eredetét, megfeleltette az anyanyelve, az angol, valamint az általa ismert többi nyelv - francia és német, ahogy kikövetkeztettem, - azonos vagy rokonértelmű kifejezéseivel. Észrevette, amit már többen, így én is, hogy a spanyol  és a többi latin nyelvcsaládba tartozó nyelv, valamint az angol és német mint indogermán csoport is csak egy ősibb nyelv több különböző nyelvjárása. Na ezt így nem fogalmazta meg, az nagyon sértené az indoeurópai büszkeségét. (Varga Csaba ezt jól értené, hányszor gúnyolódott ezen!)

Viszont a módszer valóban nagyon hatásos, ha ismered az angol szót, és megérted, hogy hasonlítható vagy eredeztethető az angollal közös tőröl, jóval könnyebben berögződik, többé nem fogod elfelejteni a szót.  

Emlékszem, amikor Varga Csaba A kőkor élő nyelve című könyvét először olvastam, éppen Olaszországban nyaraltam. Amikor nem olvastam napozás közben, akkor a latin és olasz feliratokat néztem az utcákon, házakon, és halálos kétségbe ejtettem a környezetemet, mert úton-útfélen felfedeztem, hogy a kérdéses latin vagy olasz szó természetesen magyar eredetű, és ezen megállapításaimat mindenkivel meg is osztottam. Na jó, ez az első lelkesedés volt, azért ma már nem teljesen így látom, de szó mi szó, jó a logikai levezetése, habár az alap, a kiindulópont egy olyan feltételezés, mely nem teljesen állja meg a helyét szerintem, de az arra épülő logika brilliáns.

Jó szórakozás őt olvasni, és felkelti az ember kíváncsiságát, hogy többet tudjon a nyelvekről, az írás kialakulásáról, és persze kitekint művészetekre, régészeti és történettudományi kutatásokra, még a ruhadivatra is. Morgan azt írta, szabadidejében a spanyol etimológiai szótárakat bújja, és ez "jó mulatság", - it's fun! - ahogy Varga Csabát olvasni is az. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a nyelvi találóskérdéseket és a történelmet.

Miért nem akarnak rólunk, magyarokról tudomást venni?

Több mindent olvastam tegnap, amiről eszembe jutott egy régi sérelmem. Angliában voltam nyelviskolában több magyar fiatallal. Én nem beszélem jól a nyelvet ma sem, de a nyelvtani tesztem alapján sikerült a második legerősebb csoportba jutnom, ahol több német, angol, francia és spanyol diák is volt. Ha valamilyen kultúrális értékről szólt a vita, bennünket magyarokat nem kérdeztek meg. Amikor protestáltunk, az egyik német fiú azt mondta, mi nem tudhatunk erről semmit, mert a magyarok nem adtak a világnak semmi értékeset. Hát majd megütött a guta, és az angol tanár még meg is erősítette ezt. Úgy, hogy éppen aznap mondták be az angol hírekben, hogy Bartók Béla koporsója megáll útközben hazafelé Londonban, hogy az angolok is tiszteletüket róhassák le előtte. Akkor Bartók Béla sem volt magyar? És Kodály sem, akinek a módszere alapján tanítanak zenét már a világ nagyobb részén? És ha C-vitamint vesz be naponta a német, amerikai és angol, akkor nem tudja, hogy Szentgyörgyi magyar volt? És hogy nem lenne telefon, számítógép, és persze atombomba sem nélkülünk? Nem, nem tudják.

Most is szembesülök ilyen dolgokkal, de elhatároztam, nem hallgatok "tétlenül" tovább.

Írtam egy cikket pár hete, amiben szó volt a croissant eredetéről, én is megdöbbenve tudtam meg, hogy magyar eredetű a sütemény. A Wikipédia persze ezt nem tudja, szerinte osztrák. Mert amikor a törökök Bécs várát ostromolták, a pékek észrevették őket, így nem tudták bevenni a várat, és ezért erre az alkalomra gúnyos önelégültséggel a bécsi pékek félhold alakú tésztát sütöttek. Hát ez megdöbbentő. Mikor ostromolták a törökök Bécset, könyörgöm? Majd összetalálkoztam egy szimpatikus sráccal az interneten, aki a szavak etimológiáját kutatja, és a croissantról írva idézte a Wikipédia sületlenségeit. Úgyhogy nem hagyhattam  szó nélkül, adtam neki egy kis magyar- és világtörténelem leckét. Még várom a hatást.

És itt jön a legnagyobb fájdalmam, de a következő projektem is. Találtam egy csodás online könyvgyűjteményt, természetesen angol nyelven, az interneten. Az amerikai weboldal szerkesztője a szent szövegeket gyűjti. Ebbe beletartoznak az egyes népek mitológiái, legenda- és monda-, valamint tündérmese-gyűjteményei, vallásos szövegek, ezotérikus és boszorkánykódexek egyaránt.

Mint őrült szerelmese mindennek, ami mese és mítosz, rákerestem az európai népek mondáira és mítoszaira. Van baszk. Meg katalán is. Van finn. Magyar nincs!!!

Mintha nem is léteznénk. A nyelvünk egy ősi és kivételes gyöngyszem az indoeurópai kavalkádban, a meséink különlegesek. Egyes meséink megtalálhatók a román mesék között a szent szövegek oldalán. Említés sem esik arról, hogy mi is Európa népe vagyunk több mint ezer - vagy lehet, hogy sokkal több - éve. És hogy van egy semmihez sem hasonlítható ősi megőrzött kultúránk. Nem kellene ezen változtatni?

Tudom, sokat egy ember nem tehet embermilliárdok negligenciája ellen. De kicsit igen. Például beküldeni a "Sacred Texts" weboldalra néhány ősi magyar népmesét, vagy Arany János mítikus költeményeit, Komjáthi István Mondák könyvét. Mint a lepkeszárny-effektus, lehet hogy kicsi dolgok is előidéznek lényeges nézőpont-változást a magyar kultúrkincs iránt.

Self-help újra

Már sokszor elcsodálkoztam, hogy ha foglalkoztat valami egész nap, és este előveszek egy könyvet csak úgy pihenésképpen, óhatatlanul előfordul, hogy pontosan a belsőmet rágcsáló téma jön szembe velem újra a történetben, és teljesen véletlenül, mert nem is tudom, miről fog szólni a kérdéses könyv. Lehet, hogy ez is az eleve elrendelés kategóriájába tartozik, mert ahhoz túl gyakran fordul elő, hogy véletlennek nevezhessem.

Tegnap referáltam a Trump-cikkel kapcsolatban a self-help típusú sikerkönyvekről. Este új "lányregényt" kezdtem el, - így nevezem a ma divatos szórakoztató műfajt, a főképpen nők által írt romantikus regényeket, és úgymond fantasy-irodalmat, - mely egy trilógia 2. opusza. Az írónő Julia London, és nem tudom, megjelentek e könyvei magyarul, én angolul olvasom most ezt a darabot. A történet 3 lánytestvérről szól, mindhárom mérhetetlen gazdagságban él, de persze nem boldogok. A második lány története azzal indul, hogy 15 évi házasság után elhagyja a milliomos playboy férje egy másik nőért, és nem tudja túltenni magát a válásán. Ezért a "self-help" könyvekben keres választ a problémáira. És állítólag működik neki.

Több intelligens barátnőm fordult hasonló esetekben pszichológushoz, és fizettek kemény pénzeket csak azért, hogy valaki meghallgassa őket, és bölcs tanácsokat adjon. Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy egyes esetekben ez nem hasznos, vagy nem szükséges, de azok az ismerőseim, akikről tudom, hogy ezt tették, nem tartoztak ebbe a kategóriába. Szerintem. Nem hiszem, hogy a bölcs válaszokat ne tudták volna maguk is előbányászni a szürkeállományukból. És egyes nők olyan díjakat fizettek, amelyek a megélhetésüket veszélyeztették, a semmiért. Akkor már tényleg jobban megéri, ha megvesznek - vagy kivesznek a könyvtárból - egy self-helpet, megtakarítanak némi pénzt, és ugyanazokat a tanácsokat megkaphatják azokból is, de csak egyszer kell fizetni.

Ennek ellenére szerintem egy könyvben általánosságokat olvashatunk, vagy teljesen egyéni nézőpontot valamiről. Ami az egyiknek megoldás, a másiknak nem. Az emberi elme képes kell hogy legyen a saját problémák kezelésére. A pszichológus is csak abban segít, hogy képessé teszi a pácienst, hogy magába nézzen, és maga adjon választ a saját kérdéseire, az orvos nem fog. Csak jól fog kérdezni. Tehát a megoldás könyv és orvos helyett szerintem csak a magunkkal való őszinteség, amely elvezet a megoldáshoz.

Vissza a könyvhöz: a főhősnő problémája az unalom, úgy érzi, nincs értelme az életének, mert nem csinál semmit. Miért kell ehhez könyv, hogy rájöjjön, nem értem. Érdekes módon az igénybevett "változtass az életeden" tanfolyamon a többi páciens adja meg neki a választ: keress magadnak munkát. Hogy ehhez miért kell tanfolyam?

Montevideo Hírmondója | Világkörkép

Ma írtam a cikket a Montevideo Hírmondójában "Hogyan gazdagodjunk meg?" címmel, amelyből idézek. Donald Trump legújabb botrányáról szól, aki nemcsak milliárdos, hanem több sikeres könyv - így a "Hogyan gazdagodjunk meg?" - szerzője és TV-sztár is. 

Megmondom őszintén, soha nem hittem az úgynevezett "self-help" könyvekben, hol mérhetetlen gazdagságot, hol örök életet, időnként pedig megtámadhatatlan egészséget, és 80 éves korban is 20 évesnek megfelelő külcsínt ígérnek. Megkíséreltem elolvasni néhányat, de bevallom, az 5. oldalon röhögőgörcsöt kaptam. Most bevallom, tévedtem. Ha valóban ennyi ember fizet azért, hogy megtudhasson vagy nem létező, vagy tanulás és tapasztalat, valamint kemény munka által is elérhető titkokat, akkor szerintem nekem is kellene írnom ilyen könyveket. A bevételből ÉN biztos meggazdagodnék, ha a nyájas olvasó nem is, és pénzen ma már szinte mindent meg lehet venni, akár örök ifjúságot is.

Ha érdekel valakit a cikk, megtalálja az újságban. De az összes amerikai ngy napilap foglalkozik a témával, a The New York Timestól kezdve a Reutersig, ott részletesen utána lehet olvasni.

"New York Állam főügyésze pert indított Donald Trump amerikai ingatlanmogul ellen 40 millió dollár kártérítés megfizetése iránt múlt szombaton (2013. augusztus 24.). A főügyész azt állítja, hogy Trump közreműködött a hamis "Trump Egyetem" megalapításában és működtetésében, melyhez a nevét is adta. Az állítólagos egyetem azt ígérte a diákoknak, hogy megtanítja őket arra, hogyan válhatnak gazdaggá és sikeressé, ezzel szemben mérhetetlenül költséges és többnyire haszontalan szemináriumokat nyújtott, és még a beígért szakmai gyakorlatot sem tartotta meg a hallgatók számára.

Eric Schneiderman főügyész elmondta, hogy az 5000 diák közül sokan, akik legalább 35.000 $ tandíjat fizettek a képzésért, azt hitték, hogy legalább találkozhatnak Trumppal, de mindössze annyit kaptak, hogy fényképeiket a "The Apprentice" TV-sztárja életnagyságú fotója elé helyezték el.

A "Trump Egyetem” megtévesztette a hallgatóit, és a költséges tanfolyamok igénybevevőinek tényleges pénzügyi kárt okozott – nyilatkozta Schneiderman. – A "Trump Egyetem” - Donald Trump tudtával és részvételével, - Trump nevét és hírességét használta fel, hogy becsapja a hallgatókat, akik hittek a Trump-márkanévben."

Montevideo Hírmondója | Kis színesek

Ezt is az újságban írtam, és ez a kedvencem, főleg a kép.

Montevideo Hírmondója | Kis színesek

Az úr a Pokolban is úr

A régies értelemben vett "úr" igényes az öltözködésére, festményeken, illusztrációkon, fényképeken gyakran kalapot visel. A divatos fejfedő kötelező kelléke megjelenésének.

Csakúgy a kordéhúzó ló Uruguay fővárosában, Montevideoban. Habár a vontatmány esztétikailag némi kívánnivalót hagy maga után, az eléfogott hátas azonban kényesen vigyáz az imázsára. Legalábbis nyáridőben.

Montevideoban még ma is lóvontatta kordén járják a várost a hulladékgyűjtésből,

lomtalanításból élők. De a nyári kánikula a gyakran 30 fokot meghaladó hőséggel és a közel 100%-os páratartalommal megviseli az embert, hát még a lovat!

Ezért Montevideoban önkormányzati rendelet írja elő, hogy nyári kánikula idején a városban "közlekedő" lótársadalom tagjai kötelesek egészségügyi szempontból kalapot vagy egyéb fejfedőt viselni napszúrás ellen, súlyos pénzbüntetés terhe mellett. Persze a büntetés a gazdát sújtja.

Az állatbarát rendelkezés megható, de a kétlábúak egészségével ki törődik? A jó megjelenésükről nem is beszélve...

Politizáltam, de csak egy kicsit...

Ma írtam a Montevideo hírmondója 1. számához egy újabb cikket. A történet, mely inspirálta, nemcsak megdöbbentett, de mélységesen elszomorított. Azon gondolkodtam, hogy mi lesz majd a magyar kormányzat következő lépése, könyveket fognak égetni a városok főterén? Utána pedig azokat is, akik írták, már ha még életben vannak? És a kötelező olvasmány az iskolákban Hitler "Mein Kampfja" lesz? Örülök, hogy én ezt nem vártam meg, és már csak külső szemlélő vagyok. Bár én is otthagytam a teljes 10.000 kötetes könyvtáramat, amikor elköltöztem "melegebb éghajlatra", és ezt ma is bánom.


"Tisztogatás" a magyar egyetemeken

Megdöbbentő a cím, amelyet a Heti Világgazdaság című magyar gazdasági lap mai napi hírei között olvastam. De a cím megtévesztő volt, vagy talán kétértelmű? Mindenesetre a cikk nem személyi, hanem profiltisztogatásról szól. A rendezvényen, melyen a cikkben röviden közölt kormánytisztviselői nyilatkozatok elhangzottak, éppen az oktatás problémáinak javításáról, az oktatási színvonal emeléséről volt szó. Semmi egyéb tisztogatás nem került szóba.

Nem egészen egy óra múlva egyik magyar ismerősünk "otthonról", Magyarországról telefonált, és különös történetet mesélt el. Kutyasétáltatás közben a házuk előtti szeméttárolóban több kitűnő állapotban lévő, kidobott könyvet vett észre. Közelebb érve látta, hogy értékes szépirodalmi, filozófiai és tudományos témákkal foglalkozó művek, ezért néhány darabot kiválasztott, és hazavitte. Nem sokkal később feleségével együtt visszament, és a teljes - enyészetre ítélt - kollekciót kiszedték.

Ekkor érkezett - még egy könyvszállítmánnyal - a könyvek tulajdonosa, akivel szóba elegyedtek. A felháborodott nő elmesélte, hogy felmondták egyetemi állását, mert "politikailag megbízhatatlannak" ítélték. Az egyetemen nem lehet alkalmazni olyan személyt, - ez volt az indok, - aki baloldali érzelmű. Őt ugyan nem kérdezték meg ideológiai eszméiről, de úgy tűnik, elég, ha úgymond szóbeszéd alapján döntenek valaki vélt nézeteiről, nem is beszélve pályára való alkalmasságáról.

A történet és az írásom elején idézett HVG-cikk címe döbbenetesen összevág. Úgy tűnik, a profiltisztogatásba nem csak a felsőoktatási képzés színvonalának emelése tartozik bele, hanem erős politikai felhanggal az oktatók alkalmasságának eldöntése is. Ami egyébként történhetne akár megfelelő indokkal, és tudományos alapon, interjúk és pszichológiai tesztek, előadásaik meghallgatása útján.

Nem kifejezetten demokratikus államberendezkedés sajátja, hogy ideológiai okból, az oktató tudása, felkészültsége és elhivatottsága figyelembe vétele nélkül döntenek a sorsáról, és ráadásul ilyeténképpen, pletyka alapján. Ez nem fogja emelni a képzés szintjét.

De így legalább világos, miért hagyja el egyre több magasan képzett, művelt értelmiségi Magyarországot, és keres új hazát. Persze csak miután megszabadult feleslegessé vált magyar nyelvű könyvtárától.

Montevido Hírmondója

Az újságban közzétettem egy festmény fotóját:

"Ez a kép Viktor Smolik belorusz születésű, de sokáig Argentínában élő festőművész alkotása, aki szenvedélyes szeretettel festi meg a táncot. Képei megtekinthetők - és meg is vásárolhatók - a weboldalán."

Hát mondhatom, azt gondoltam, vén fejjel már nem esem többé szerelembe, mint egy tinédzser, de újra megtörtént. Az imádat tárgya Smolik képeinek összessége. Ahogy egyre inkább belebonyolódom a dél-amerikai zene és tánc kialakulásának kutatásába, egyre több kapcsolódó művészeti alkotással is szembesülök. Csodás fotókat, képeket láttam már, de ez a művész volt az, aki miatt valóban megértettem annak a közhelynek az igazságát, hogy ez nem tánc vagy dal, ez életérzés.  Ilyen a flamenco is Spanyolországban, és sokak számára a néptánc, vagy a görög táncok. De sehol nem ilyen erős a szenvedély, mint itt Latin-Amerikában. És ezt láthatóan európaiak és távolkeletiek is átérzik.

Valahol olvastam, hogy a FINNEK! saját képükre formálták a tangót, és ma már ezt az ágazatot egyszerűen "finn tangóként" ismerik. És hogy a japánok 5 millióan tanulnak tangózni. Szép szám! Fél Magyarország.

De vissza szerelmem tárgyához. Mutatok néhány képet, - Viktor Smolik kedvesen hozzájárult, hogy közreadjam a fotókat, - a kedvencem a Hitler tangózik című:

Montevideo Hírmondója, magyar nyelvű újság, Uruguay

Tegnap megkezdtem egy cikksorozatot az újság 1. számában, melyet folytatni szeretnék legalább az év végéig. Mert sok minden mondanivalóm volna a témában, és mindenről állandóan - természetesen - valamelyik író valamelyik könyve jut eszembe:

Montevideo Hírmondója, magyar nyelvű újság, Uruguay

 http://www.montevideomessenger.com/#!kultura-tudomany/c21y4

 A tangóról és más démonokról

"Igen, a címet – kis „testreszabással“ – Gabriel García Márquez kolumbiai Nobel-díjas író egyik műve alapján adtam tervezett cikk-sorozatomnak. Márquez, mint ízig-vérig latinamerikai ember, ismeri a kultúrája szívét-lelkét. A zene, tánc és költészet itt az önkifejezés legkedveltebb módja, amelyhez – vagy legalábbis amelyek valamelyikéhez - szinte kivétel nélkül mindenkinek van tehetsége. Több önéletrajzi írásában is említi, hogy ifjúkorában nehéz körülmények között tanulta az írói mesterséget, és egy bordélyházban bérelt olcsó szobát, ahol a prostituáltak viseltek gondot rá, és cserébe a mulatságaikon ő szolgáltatta a zenét (több hangszeren is jól játszik), és énekelte a népszerű dalokat, balladákat. A hangulat „tetőfokra hágása“ után pedig táncolt is velük, köztük vagy a mulatság közönségének."

A cikksorozat a tangó eredetét kutatta volna eredetileg, de a források gyűjtése során, azok jóvoltából annyi mellékvágányra kalandoztam el, - melyekről végül szinte mindegyikről kiderült, hogy korántsem mellékvágány, - hogy igazán már nem tudom szétválasztani egymástól a témákat. Így minden cikk egy különálló egységet képez majd, de mindegyik szoros összefüggésben van a tánccal, zenével, és végül is a tangóval.

A fantázia-irodalomhoz helyesbítés

Belegondoltam, kire nézve milyen sértő megjegyzéseket tettem. És elnézést kérek a Cassandra Clare-fordítótól. A stílusra tett megjegyzésem nem a magyar szövegre vonatkozott, azt ugyanis nem ismerem, én mindet eredetiben, angolul olvastam. Úgyhogy bocsi!

Mi az a fantázia-irodalom? Egy kategória?

Az egyik ok, mely arra késztetett, hogy ezt a blogot elkezdjem, a Calibre című elektronikus könyvtárkezelő használata közben ütötte fel a fejét kétkedő és hirtelen határozatlanná váló személyemben. Az egyik célom évek óta az, hogy létrehozzak egy klasszikus értelemben vett elektronikus könyvtárat az interneten. Mivel sok fiatal, - és valljuk be, idősebb sem, - olvas ma már annyit, mint a média-láz előtti időkben, népszerűsíteni kellene újra az olvasást mint a szabadidő hasznos és szórakoztató eltöltésének egyik módját, nem beszélve a tanulásról. Másrészt viszont nehéz a "célszemélyeket" elvonszolni a TV, házimozi vagy a számítógép elől. Ezért a jövő - szerintem sajnos - a digitalizált könyveké, és lassan csak levéltárak és múzeumok maradnak majd a nyomtatott könyvek birodalma. Persze ez még a távoli jövő, és ma még uralkodó a könyváruház. És rengeteg már online. Azaz horribilis pénzeket költhetünk el könyvvásárlásra. Sokan nem is tudják megfizetni még az iskolákban kötelezővé tett olvasmányokat sem.

Emiatt lenne egyszerűbb és olcsóbb megoldás, ha a számítógépen olvashatna az, aki nem tudja megvenni a könyvet, ami érdekli, és a könyvtárból sem tudja kikölcsönözni. Nos hát ez vezérelt, amikor elkezdtem gyűjteni az elektronikus könyveket, melyekből jelenleg 20.000 darab boldog birtokosa vagyok, és készül a könyvtár-weblap is, - ha jól tudom, - így képes vagyok pénz és utánjárás nélkül elolvasni szinte bármit, amire kedvem van, vagy gondolom, hogy egyszer majd lesz.

Gyűjtési lázam kiteljesedett a katalogizálási őrületben is, a Calibre-programban fel tudom dolgozni az adott könyvre vonatkozó valamennyi adatot. Megadhatom például a könyv műfaját, és ha mondjuk verset akarok olvasni, nem kell mind a 20.000 könyvet végignézni, ráütök a műfaj megfelelő gombjára, és kiválogatja nekem az összes verseskötetet.

És itt jött a probléma felszínre először. Mert a könyv azonosítása után az aktuális kiadó által megadott kategóriák kétségbe ejtettek. úgy tűnik, hogy "fantasy" műfajba sorolható például Jules Verne néhány klasszikusa, Tolkien és Michael Ende majd minden írása, de az összes horror, vámpíros, zombis, vérfarkasos és tündéres és erotikus-romantikus tündérmese, de Jorge Luis Borges és Jorge Amado klasszikus irodalmi művei, és Kurt Vonnegut is. Hát ez mindenképpen elgondolkodtató!

Mindjárt hoznék is egy példát. A legújabb őrület a fiatalok között  Cassandra Clare amerikai ifjúsági regényírónak az elmúlt 1-2 évben gyors ütemben magyarul megjelentetett "Végzet ereklyéi" és "Pokoli szerkezetek" sorozatai, melyből most augusztus végén mutatják be az első hollywoodi csoda-alkotást, a Csontvárost a magyar mozikban is, és világszerte. Minden országban több fanclub alakult, melynek tagjai észveszejtve blogolnak, és lélegzet-visszafojtva várják a bemutatót. 

Én olvastam a kérdéses 8 nyolc könyvet, fantasy a javából. A hölgynek valóban van képzelőereje, és nyilvánvalóan jól ismeri Shakespeare, a klasszikus angol és amerikai költők, és Jane Austen és a Bronte-nővérek műveit, valamint természetesen A gyűrűk urát és Harry Pottert is. Mindemellett a stílusa hagy némi kívánnivalót maga után, semmiképp nem nevezném a műveket szigorúan vett irodalmi alkotásnak. A szereplők ténykedései és érzelmi megnyilvánulásai teljességgel ésszerűtlenek és inhumánusak, de a vér megfelelő mennyiségben folyik, repülnek végtagok és fejek, hullanak démonok és vámpírok, pusztulnak vérfarkasok és még angyalok is. Minden horrorisztikus kelléket felvonultat, hogy lekösse ifjú olvasói figyelmét, a főhősnő apagyilkossá válik, miután az apa gyerekgyilkosságot követ el. És az áldozat a főhősnő vélt bátyja, akibe a hölgy éppen halálosan szerelmes, mindannak ellenére, hogy úgy tudja, testvérek. Tehát van egy kis vérfertőző felhang is. Kifejezetten alkalmas az ifjúság életre-nevelésére és erkölcsi megalapozására.   

Én nem látom úgy, hogy a stílusa alapján az írónő megérdemelné azt a figyelmet, amiben újonnan része lett, és a művek olvasása közben olykor őrjöngési roham tört rám, hogyha valamely szereplő reakciója  nélkülözött minden ésszel felfogható indokot. Még a fantázia világában is. Az a kategória, amire azt mondanám, - kedvenc Gabi barátnőm szóhasználatával élve, - hogy egyszer elolvasható "ímmel-ámmal egy unalmas, esős hétfő délután". Nem találtam meg a művek végén azt katartikus élményt sem, amit minden olvasó remél egy-egy jó könyvtől, és túl sok mondanivalót sem tudtam kihámozni azon közhelyen túl, hogy a szerelem mindent legyőz.

És ez a mű szerepelne egy kategóriában mondjuk Borges Körkörös romok vagy Bábeli könyvtár című novellájával? Vagy A Flor asszony két férjével? Netán Vonnegut Macskabölcsőjével?

Szóval valami probléma van a műfajba sorolással. Lehet, hogy tévedek, de véleményem szerint amit az angol nyelv "fiction" és "non-fiction" címkével lát el, az magyarul regény és dokumentum-regény kategóriáknak felel meg. És ami fikció, az minden fantázia. A különbség nem ebben a címkézésben keresendő. A fikción belül van, ami irodalom, és van, ami nem. Ami nem, az az úgynevezett szórakoztató irodalom. Utóbbi kategóriába tartoznak - állítólag - a  tudományos-fantasztikus művek, a krimi és a rémregény is. És a fantázia-irodalom is. Ami irodalom, abban én nem tennék ilyen különbséget. Mert akkor Dürrenmatt is krimiíró, és Dosztojevszkij is. Verne meg tudományos-fantasztikus. 

Az én megoldásom, - és várom a véleményeiteket, hogy szerintetek jól látom-e, - hogy mindent, ami szerintem megüti a mértéket, az "irodalom" műfajba soroltam. Ami irodalmi szempontból (persze csak szerintem) nem esik az előzőekkel egy tekintetbe, azokat fantázia, horror, krimi vagy sci-fi névvel illettem. De nem biztos, hogy ez használható egy könyvtári keresésénél. Jól látom?

Hurrá!!! Ma megváltoztattam néhány beállítást a blogomon! Remélem, sikerrel járok...

Köszöntő beszély

Üdvözlök mindenkit, aki érdeklődik az irodalom, a művészetek és a kultúra iránt.

Hamarosan megjelenik online folyóiratom, a Montevideo Hírmondója - eleinte csak magyar nyelven, de később spanyolul és angolul is szeretném közzétenni írásainkat, - az internetes felületen, mely uruguayi eseményekről, történelmi vagy irodalmi hírekről és érdekességekről tudósít majd. 

Ezt a blogot azonban azért hoztam létre, mert az irodalom, a könyvek szeretete honlapunk profiljába vág ugyan, de itt nem csak uruguayi vagy latin-amerikai alkotásokról lesz majd szó. 

Bevallom, mióta itt élek, nem tudom megbeszélni senkivel könyvélményeimet, mert azt igazán jól csak az anyanyelvemen tudom kifejezni. És sajnos az itt élő magyarok vagy nem beszélik már jól a mi speciális és színes kifejezőeszközökben gazdag nyelvünket, az a néhány ember pedig, aki igen, nem olvas, vagy nem azt olvas, amit én.

Ezen a blogon mérhetetlen könyvimádatom munkál, szeretném egy-egy olvasott műről alkotott véleményemet, vagy csak egyáltalán az olvasás és a történet élményét megosztani. Ami nem jelenti azt, hogy mindig csak a lelkesedés vezet majd, előfordulhat, hogy acerbikus stílusomban kritizálni merészelek egy-egy művet vagy alkotót. 

Ha valaki nem ért egyet a látásmódommal, szeretném, ha egészséges és kíméletlen vitába bonyolódna velem. Az intelligensen megfogalmazott ellenvélemények ütköztetéséből kialakuló vita élénkítő hatással van ránk, humanoidokra. 

Szeretettel várok minden érdeklődőt a nyelvi küzdőporondon.      

Gillian T. Gömöri vagy aki így ismert: Tarján Ildikó