Egy titokzatos isten, aki mindenkivel lepaktál!

Azok a sorstársaim, akik évek óta figyelemmel kísérik Sherrilyn Kenyon darkhuntereinek (a magyar kiadásban Sötét Vadászokként fémjelzik őket, bár nekem nem jön be ez a fordítás, kicsit frappánsabbat vártam volna!) könnyfakasztó, szívfacsaró történeteit, a legutóbbi néhány kötetben találkozhattak a legnépszerűbb amerikai istennel is, Coyote a neve. Szinte minden észak-amerikai és mexikói indián kultúra közkedvelt mítikus alakja, bár egyénisége nem mindig egyező a különböző indián népeknél. Abban azonban megegyeznek, hogy trükkös "fiú", csalárd, megbízhatatlan, nem is mindig jóindulatú. Mindig kész a tréfára, veszélyes vele üzletet kötni, mert az a mottója, mint Rodolfó bűvészmesternek: "Vigyázat, csalok!" Csapodár és nagy nőcsábász, az alkoholos italokat sem veti meg. Még csak azt sem mondhatjuk, válogatós lenne, bárkit megigéz, elcsábít, megront vagy megment, legyen az nő vagy férfi. 

Coyote alakváltó isten, állati alakjában prérifarkas, emberi formájában rendkívül jóképű, vonzó és nevetőszemű ifjú. Egyes ábrázolásaiban úgy jelenik meg, hogy mindkét alakjának egyes meghatározó jeleit viseli, vagyis antropomorf, farkasfülekkel, lompos farokkal, karmokkal. 

Ó, igen, megjelenik Neil Gaiman Amerikai istenek című csodaeposzában is mint Odin - ó bocsánat, Szerda! - szövetségese. Bár segíti az istenek ügyét, mégis mintha némiképp távoltartaná magát az eseményektől. Titokzatos és kiszámíthatatlan. Akárcsak Loki, aki Gaiman művében végig az "ellenség" sorait erősíti, míg végül kiderül, hogy nincsenek oldalak, csak egyetlen elérni kívánt cél létezik. És a cél szentesíti az eszközt, még ha azt az eszközt árulásnak nevezik is. Tehát Loki, a skandináv-germán trükkös fiú szemben állna Coyote-tal, az amerikai indiánok trükkös fiújával? Ó, ez csak a látszat. A céljuk ugyanaz, és voltaképpen ők ugyanaz a személy, ha jól értelmezem, csak ez a megkettőződésük is része a trükknek. 

Hogy miért is jutottam erre a következtetésre? Hiszen annyira távol álló kultúrájú népek istenei ők, hogy lehetnének azonosak? 

1. Mindketten a világ teremtését, újjáteremtését vállalják magukra.

2. Mindketten csalók, tolvajok, szeretetreméltó gazemberek.

3. Mindketten vonzó, csapodár, nőcsábász linkócik.

4. Mindketten bohócok és tréfamesterek.

5. Mindketten alakváltók, démoni jegyekkel.

6. Mindketten vonzódnak a saját nemük képviselőihez is.

7. Mindketten képesek gyermeket nemzeni, de szülni is.

8. Mindketten utálják, ha szabályok közé próbálják kényszeríteni őket, lázadók.

Túl sok a hasonlóság, szembetűnően sok! Coyote-nak van még egy sajátossága, ami Lokinál nem egyértelmű, az, hogy ő termékenységisten is. Ahol ő jár, kivirágzik még a sivatag is, gyümölcsök, növények sarjadnak, beköszönt a bőség, folyik a sör. 

De nemcsak Loki felel meg Coyote alakjának a világ mítoszainak szereplői közül. A Lakota indiánok trükkös fiúja Iktomi, aki pók alakjában működik (brrrrr!), akárcsak Gaiman másik kedves könyvbéli alakja, Ananasi, az afrikai hitvilág trükköse. Az Ogellalla indiánok úgy tartják, Ksa (szenvedély), aki Iktomi második megtestesülése, találta fel a nyelvet, a beszédet, a neveket és a játékokat. Valamennyien a bölcsesség istenei, okosak és csalárdak, teremtőerővel felruházva. Más észak-amerikai indiántörzsek trükköse pedig - mit ad isten, ó, Odin - Holló alakban létezik. Túl sok az egybeesés a különböző néven létező ugyanazon funkciójú és jellemű istenek esetében! 

Nem segít az a tény sem oszlatni a balladai homályt, ami ezt a kétes alakot körülveszi, hogy az egyik indián teremtésmítosz szerint a bölcsesség és szenvedély valaha az első legfőbb isten volt, de trükkjei és csalárdsága miatt végül megfosztatott a bölcsesség istenének funkciójától. Vagyis a főisten két különböző jellemvonása két személlyé választotta szét őt. Hol is olvastam, már nem emlékszem, hogy a skandináv teremtésmítosz szerint Loki és Odin is hasonlóképpen egy személyből lett két különálló lény, az egyik a bölcsesség, a másik a ravaszság és csalárdság megtestesítője. Ahogy Gaimannél is az elérendő cél, az újrateremtés két szembenálló, de együttműködő aspektusai. Ez megmagyarázza, amit a skandináv-germán eposztöredékek máig nem tettek egyértelművé: miért állítja Loki és Odin is, hogy vértestvérek? Miért van az, hogy Anansinak Gaiman egy másik regényében egy fia születik, két különálló lénnyé válik, "akik ikrek"? Az egyik jóindulatú és  tehetetlen, a másik okos, gátlástalan, nagy nőcsábász és csaló, és képes világokat teremteni? 

Igen, Gaiman ezek szerint jól ráérzett a dologra: Loki és Odin, Anansi és Coyote egy és ugyanazon teremtőerő, a bölcsesség. De az ész veszélyes dolog, a Sátán sajátja! A görög Dionüszosz már csak tudja, (többek közt) belőle alkották meg a keresztény Sátán alakját. És miről is híres a mi görög csodánk? Ó igen, nagy nőcsábász, az eszközei sem mindig tiszták, amivel a céljait eléri. Termékenység-isten, a bor és a mámor, a szenvedély és a színház a felügyelete alá tartozik. 

Na hát ezért született meg az a mondás, milyen kicsi a világ!

Coyote-Loki alakja rengeteg művészt megihletett, olyan mai alakjaik is vannak, akiket nem is próbálnánk velük azonosítani. 

De én már bölcs vagyok - legalábbis ebben a kérdésben, - mióta elolvastam Catherynne M. Valente egy novelláját Coyote viselt dolgairól. Hát haláli!!!! 

Az egész teremtésmítosz egy amerikai középiskola sportcsapatának versenyei és szórakozásai szintjén elmesélve, micsoda ötlet! Coyote a csapat lelke, ahol ő megjelenik, - azaz mindenhol, - ott a csapat győz, mindenki szereti, a lányok beleszeretnek, és ő mindegyiküket viszontszereti, - nemcsak lelkileg, - nincs féltékenység, minden fiú a barátja. Az egész társaság állandó mámorban él, a lányok teherbe esnek, mindenhol tombol a természet, sarjadnak a növények. Bejut a csapat a döntőbe, a legnagyobb ellenfél a Viharmadár csapata. A Viharmadár - ahogy már Gaiman könyvéből is tudjuk, - az indiánok mítoszaiban a pusztulás gonosz megtestesítője. A sportdöntő a végső harc allegóriája a jó és a gonosz között a világ megmentéséért, ahogy mi ismerjük, a Ragnarök. Hogyan győzhetne Coyote csapata a 6-szoros címőrző bajnok Viharmadár-csapattal szemben? A fiúk erőszakkal próbálnák megoldani a kérdést, ám Coyote nem engedi, ő ésszel és trükkel győz. Egyszerű, elcsábítja a Viharmadarat, aki elhagyja a csapatát, és ezáltal Coyote-ék legyőzik a vezető nélkül maradt bajnokot. 

Valente mindent belead a sztoriba, ahogy az már tőle megszokott. Beépíti a Coyote alakja által ihletett korunkbeli meséket is a történetbe, az ő oly jól ismert végtelen történet-szerű módján. Itt Coyote szerelme - az igazi - Bunny, akit a Walt Disney-rajzfilmek Bug Bunnyjaként, vagy Rémusz bácsi meséiből ismerünk, a ravasz és trükkös nyúl. Mert minden csábító szélhámos csak magát szereti! Alkot magának egy más nemű megfelelőt, hogy szerethesse. És megjelenik a színen a lány is, aki viszont mindent feladva, főként magát, szereti Coyote-ot, a pom-pomlányok vezetője, a gyönyörű és megesett Sarah Jane. Őt pedig egy sci-fiből ismerjük, Sarah Jane Smith a Dr Who brit űrrémmese egyik önálló életre is kelt alakja, a doktor egyik korai  társa. És számtalan szereplő megjelenik még a színen, akiket fel sem ismertem. De soha nem adom fel a rejtvényfejtést!  

Nekem mindenesetre nagyon tetszik ez a világmítosz gondolat. tagadhatatlan, hogy létezik egy őskultúra, egy mindent átfogó mítikus hagyomány, amelynek darabjai minden népnél töredékeiben feltűnnek. És nem nyugszom, amíg meg nem ismerem mindet! Le vagyok maradva, Valente és Gaiman, na és Terry Pratchett is nyilvánvalóan jóval előttem járnak. Ezt pedig nem tűrhetem, ugye?

 Coyote azték, algonkin és navajo megjelenítései. A képek a Pinterest gyűjteményéből származnak.

Újabb irodalmi kalandozásaim műfajokon és korokon át ... egészen a Disney-féle Tom és Jerry-rajzfilmig, és még azon is túl!

Az úgy kezdődött, hogy találtam egy ifjúsági szerelmes trilógiát, illetve annak eddig megjelent 2 kötetét, amely eddigi olvasóitól elég jó kritikákat kapott, és a témája miatt felkeltette az érdeklődésemet.  Persze ez nem nehéz egy könyv számára, ha rólam van szó, mégis... Mostanában ismét rengeteg fiataloknak célzott fantáziás-szerelmeses könyvet olvasok, ha már nem tudom a mitológiai kutatásaim során szerzett információ-hegyeket agyilag tárolni. Ilyenkor könnyed hangvételű, könnyen végigrágható, és ugyanilyen könnyen feledhető irományokat veszek elő. Kelly Creagh Nevermore-trilógiája is ilyetén darabnak tűnt, szóval úgy gondoltam, jól fogok szórakozni. 

Azután nem tudtam letenni, és csak homályosan értettem egyes utalásokat, mert soha életemben nem olvastam Edgar Allan Poe egyetlen prózai - horror-kategóriába sorolt - írását sem, és a versei közül is csak keveset. És azok közül is, csakúgy, mint bárki más, A holló címűre emlékszem. Illetve emlékeztem eddig.  Mentségemre szeretném felhozni, hogy nem állhatom a rémekkel, csontvázakkal, foszladozó hullákkal és vérpatakokkal teletömködött horror-műveket, sem mint irodalmi, sem mint filmalkotásokat. És azt hittem, Poe is ilyeneket írt. Mindezidáig.

Mert már megint beleestem a saját magam által ásott verembe, meg akartam fejteni az ifjúsági könyv - amely nagyonis tetszett, - minden egyes Poe-i utalását. tehát mi maradt más, el kellett olvasnom Poe teljes életművét. Már majdnem teljesen sikerült befejeznem, és mondhatom, teljesen levett a lábamról. Ki az az őrült, aki szerint ez horror????? Rejtélyes, titokzatos, lebilincselő, gyönyörű "rokokó" stílusú mondatokkal szisztematikusan felépített talányok, mesteri rövid kis elbeszélések, lelki-analizáló krimik, és a legcsodálatosabb, rímekkel dús, dallamos versek, ez Poe, legalábbis nekem. A versei különösen megfogtak, először magyarul olvastam végig egy ültő helyemben valamennyi költeményét, majd eredetiben is. És eredetiben jobb!!! A holló című verset kb. 10 magyar fordításban ismertem meg, és még a szerintem legjobbak - Tóth Árpád és Babits Mihály - fordításai sem érnek az eredeti vers nyomába sem. Ez pedig azért jelent valamit, ha mást nem, hogy Poe helye a legnagyobb költők között van. De elbűvöltek az álmok birodalmáról, vagy Tündérországról álmodott  vers-szimfóniák is. 

És ahogy olvastam Poe egyik versét, hirtelen megdöbbentett valami, már azon túl, hogy tréfás és felszabadultan gúnyolódó darab, nem túl jellemző az általunk ismert tragikus sorsú, fiatalon rejtélyes körülmények között elhalálozott, lelkibeteg íróra. Mégpedig ez a pár verssor:

The hearts of all the ladies are with him,

Their bright eyes on his Tom and Jerry brim

And dove-tailed coat, obtained at cost: while then

Those won't turn on anything like men.

Ez egy nagyon fiatalon írt verse, mégpedig gúnyvers, de hogy jön ide Tom és Jerry, a híres rajzfilmpáros macska és egér Disneyéktől? Ez a "poe-i" újabb talány megoldásra várt, úgyhogy utánanéztem a rajzfilmhősök eredetének. 

Poe ezt a verset 1830 előtt írta, Tom és Jerry rajzfilm-alakjait pedig a Hanna-Barbera duó hívta életre az 1940-es években. eszerint Poe képes volt az időutazásra is? Na nem, ennyire nem egyszerű, és nem is rejtélyes a dolog. Mint ahogy végül kiderítettem, Tom és Jerry a viktoriánus London két irodalmi figurája, akiknek csínyjeiről Pierce Egan brit író adott hírt könyveiben. Az 1800-as évek elején nagy népszerűségnek örvendő fickók története Amerikába is eljutott, és így nyilván Poe is ismerte. A wikipedia szerint:

"Tom and Jerry" was a commonplace phrase for youngsters indulging in riotous behaviour in 19th-century London. The term comes from Life in London, or Days and Nights of Jerry Hawthorne and his elegant friend Corinthian Tom (1823) by Pierce Egan"

Pearce Egan 1772-ben született, és 1849-ig élt. Bár ír szülők gyermeke - hiszen megfigyeltem, a legnagyobbak közt rengeteg olyan irodalmár van, aki kelta vérből való, - de feltehetőleg már Londonban született. Újságíró volt, mitöbb, a vezető sportriportere korának. Mivel a viktóriánus Angliában a sport főleg a lóversenyt és az ökölvívást jelentette, amelyre fogadni lehetett, így a társasági élet részeként tartották számon. Így a sporthíradások társasági lapokban, azaz pletykarovatokban láttak inkább napvilágot, gyilkossági hírek, és színházi szóbeszéd és kritikák között. Egan írt is mindegyik műfajban, de fő szenvedélye a sport volt, megjelent egy kötete sportanekdotákkal, valamint egy könyve egy bizonyos gyilkossági ügy elítéltjének tárgyalásáról és  kivégzéséről szóló beszámolóként, de igazi népszerűségre Tom és Jerry alakjának megformálásával tett szert. A két fickó a divatos viktoriánus angol-londoni szlenget beszéli, és nyilvánvalóan elmerül a kor és hely adta mindenféle szórakozásban. Szóval, feltehetőleg legközelebbi egyik olvasmányom az ő kalandjaik lesznek majd. 

Egan Tom és Jerryjéből, hallatlan népszerűségüknek köszönhetően, színdarab lett, melyet Londonban kivételesen sokszor és hosszan tűztek műsorukra a színházak, de a darab és a könyv is eljutott Amerikába már 1830. előtt. Ahol szintén divatőrületté vált, de mára már csak a nevük maradt meg a népek emlékezetében, jobbára kizárólag a rajzfilm-sorozatnak köszönhetően.

Szóval így lehet eljutni egy modern ifjúsági - ma YA, azaz young adult kategóriának hívják, - irodalomtól a viktoriánus kori sportanekdotákig.