A minap írtam egy rövid megjegyzést arról, hogy milyen kellemes csalódás ért, amikor blogtársam és barátnőm, Munkácsi Gabriella az általa szerkesztett Martonvásári Hírhatár online újságba írt cikkét több százan olvasták el, és rengetegen válaszoltak, megkeresték barátnőmet, hogy segítségüket ajánlják fel rosszabb sorsú társaik számára. És nemcsak eszmei segítségüket, azaz együttérzésük kifejezését, vagy támogatásukat, hanem sokan ételt és egyéb megfogható dolgokat is.
Az ügynek folytatása is van, a barátnőm és egy fogyatékkal élők számára gyűjtő alapítvány elhatározta, hogy a körzetben élő településeket, azok hivatali és társadalmi szerveit, szociális és oktatási intézményeit, egyházi szerveződéseit összefogja a szűkölködők, hátrányos helyzetűek közös megsegítésének érdekében. Ezért egy internetes karitatív oldalt hoznak létre, amely már jövő januárban felkerülhet a világhálóra, és valóra válthatja a hozzá fűzött reményeket.
Az oldalon lehetőség lesz feliratkozni két adatbázisra is, az egyik azok felajánlásait rendeltetett gyűjteni, akik étellel, könyvekkel (beleértve használt tankönyveket, iskolaszereket is), gyógyászati segédeszközökkel, esetleg gyógyszerhatású kiegészítőkkel, gyógyhatású készítményekkel, bútordarabokkal, ruhával-cipővel kívánnak segíteni. A másik azoké lesz, akik mindezekre igényt nyújtanak be.
Ez a megoldás népszerű a brit szigetek államaiban, és az Egyesült Államokban és Kanadában is készülnek bevezetni. A lényege, ne dobjunk ki olyan dolgokat, amelyeket más még tudna használni. Ha csak foglalja a helyet, és úgyis meg akarunk szabadulni tőle, ajánljuk fel másoknak, akik esetleg tudják majd használni, de nem képesek megvenni sem újonnan, sem használtan a kereskedelmi forgalomban. És náluk kiválóan működik, több ilyen jellegű internetes oldalt is találtam. Jellemző, hogy én erről egy romantikus lányregényből szereztem tudomást, és először azt hittem, ez csak vicc. Pedig műkszik, nagyon is jól. Remélem, Magyarországon is lesz létalapja.
A másik aspektusa a dolognak, felkészülni azok megsegítésére valamilyen módon, akik családon belüli erőszak áldozatai. A világ minden államában, még a jóléti államokban is egyre nagyobb gond ez. És nincs megoldás, egyelőre megakadályozni nem nagyon lehet jogi vagy adminisztratív eszközökkel. A hatósági álláspont: majd megmozdulunk, amikor már folyt vér. És ez az áldozatok szempontjából nem igazán nagy segítség. Egyre-másra jönnek létre szerte a világon társadalmi mozgalmak, amelyek otthonokat alapítanak, ahová a veszélyeztetett helyzetben lévők megbújhatnak. De távlatokban ez sem megoldás, ráadásul a bántalmazottak nagy része annyira fél, hogy igénybe sem meri venni ezt a lehetőséget. Nagyobb társadalmi odafigyeléssel, és a kis közösségek tagjainak segítségével talán lesz mód megakadályozni néhány erőszakos cselekményt a mozgalom hatókörzetében.
Éppen dolgozom egy cikken, mely egy új ötletről, annak bevezetéséről szól. Itt Uruguayban, ahol élek, kitaláltak egy megoldást. A kísérlete már folyik pár hónapja. Ahogy elkészülök az írással, máris közzéteszem, hátha ötletet ad magyar szervezeteknek, illetve hivatalos szerveknek is. Addig is izgatottan várom, mi sül ki az újságcikk keltette reakciók végeredményeként!!!
Az ügynek folytatása is van, a barátnőm és egy fogyatékkal élők számára gyűjtő alapítvány elhatározta, hogy a körzetben élő településeket, azok hivatali és társadalmi szerveit, szociális és oktatási intézményeit, egyházi szerveződéseit összefogja a szűkölködők, hátrányos helyzetűek közös megsegítésének érdekében. Ezért egy internetes karitatív oldalt hoznak létre, amely már jövő januárban felkerülhet a világhálóra, és valóra válthatja a hozzá fűzött reményeket.
Az oldalon lehetőség lesz feliratkozni két adatbázisra is, az egyik azok felajánlásait rendeltetett gyűjteni, akik étellel, könyvekkel (beleértve használt tankönyveket, iskolaszereket is), gyógyászati segédeszközökkel, esetleg gyógyszerhatású kiegészítőkkel, gyógyhatású készítményekkel, bútordarabokkal, ruhával-cipővel kívánnak segíteni. A másik azoké lesz, akik mindezekre igényt nyújtanak be.
Ez a megoldás népszerű a brit szigetek államaiban, és az Egyesült Államokban és Kanadában is készülnek bevezetni. A lényege, ne dobjunk ki olyan dolgokat, amelyeket más még tudna használni. Ha csak foglalja a helyet, és úgyis meg akarunk szabadulni tőle, ajánljuk fel másoknak, akik esetleg tudják majd használni, de nem képesek megvenni sem újonnan, sem használtan a kereskedelmi forgalomban. És náluk kiválóan működik, több ilyen jellegű internetes oldalt is találtam. Jellemző, hogy én erről egy romantikus lányregényből szereztem tudomást, és először azt hittem, ez csak vicc. Pedig műkszik, nagyon is jól. Remélem, Magyarországon is lesz létalapja.
A másik aspektusa a dolognak, felkészülni azok megsegítésére valamilyen módon, akik családon belüli erőszak áldozatai. A világ minden államában, még a jóléti államokban is egyre nagyobb gond ez. És nincs megoldás, egyelőre megakadályozni nem nagyon lehet jogi vagy adminisztratív eszközökkel. A hatósági álláspont: majd megmozdulunk, amikor már folyt vér. És ez az áldozatok szempontjából nem igazán nagy segítség. Egyre-másra jönnek létre szerte a világon társadalmi mozgalmak, amelyek otthonokat alapítanak, ahová a veszélyeztetett helyzetben lévők megbújhatnak. De távlatokban ez sem megoldás, ráadásul a bántalmazottak nagy része annyira fél, hogy igénybe sem meri venni ezt a lehetőséget. Nagyobb társadalmi odafigyeléssel, és a kis közösségek tagjainak segítségével talán lesz mód megakadályozni néhány erőszakos cselekményt a mozgalom hatókörzetében.
Éppen dolgozom egy cikken, mely egy új ötletről, annak bevezetéséről szól. Itt Uruguayban, ahol élek, kitaláltak egy megoldást. A kísérlete már folyik pár hónapja. Ahogy elkészülök az írással, máris közzéteszem, hátha ötletet ad magyar szervezeteknek, illetve hivatalos szerveknek is. Addig is izgatottan várom, mi sül ki az újságcikk keltette reakciók végeredményeként!!!
