A következő címkéjű bejegyzések mutatása: műtárgy-csempészet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: műtárgy-csempészet. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 24., hétfő

Nézőpont kérdése... Csempészet vagy hőstett?

Ritkán olvasok útleírást, még ritkábban önéletrajzokat mostanában. Az önéletírásokkal az a problémám, hogy újabban boldog-boldogtalan megírja szerinte rendkívül érdekes és tanulságos saját meséjét, és szerintem igazán csak keveseké valóban érdekes és tanulságos. Sokan ezt a műfajt önreklámozásra, térítésre vagy nyavalygásra használják, és sajnos ezek engem véletlenül egyáltalán nem érdekelnek. 

Most azonban kivételt tettem, és nem bántam meg. Sir Ernest Wallis Budge önéletírását vettem elő, akinek a nevével mítosz- és őstörténeti kutatásom során találkoztam. Halványan ismerős volt a neve, tudtam, hogy valahol már találkoztam vele vagy valamelyik művével, de nem tudtam beazonosítani, így a szokásos megoldást választva a wikipédiához folyamodtam segítségért. Az ott olvasottak arra sarkalltak, hogy utánajárjak ennek viktoriánus Indiana Jonesnak, aki korának egyik legelismertebb tudósa volt, aki a legértékesebb egyiptomi és mezopotámiai műkincseket beszerezte a British Múzeum számára, és aki élete végéig a múzeum elkötelezett híve, az egyiptomi és asszíriai gyűjtemény kurátora volt. És rájöttem, hogy a nevét onnan ismerem, hogy az ő fordításából készült a magyar nyelven is kiadott Ani papírusza: az egyiptomi Halottak Könyve című mű, amelynek magam is boldog tulajdonosa vagyok. Jeleskedett a nyelvészet és a régészet területén, több holt nyelvet ismert, ékírásosos és hieroglifikus, hieratikus szövegeket fejtett meg és fordított angol nyelvre. Tehát beszereztem az úgynevezett "önéletrajzát". (Tudomásom szerint eddig két életrajzot írtak róla, eddig egyikhez sem tudtam hozzájutni.)

Az elő kötetet éppen most fejeztem be, és arra a következtetésre jutottam, hogy a wikipedia szócikke igen kevés valós információt ad róla, valamint az információk jelentős része légből kapott, téves, vagy egyenesen meghamisítja a valóságot. 

Nem vállalkozom itt most sem kritikára, sem hibák javítására, de egy jelentős dolgot, egy valótlan információt szeretnék kiemelni, és azzal kapcsolatos gondolataimat közölni most. A lexikon szócikke arra enged következtetni, hogy Budge-ot, a British Múzeum alkalmazottját a főnökei megbízták azzal, hogy utazzon Bagdadba, amely akkor a Török Birodalom része volt, és derítse ki, hogy a múzeum által finanszírozott ásatásokból származó, a londoni feketepiacon, valamint más államok múzeumaiban feltűnedező lopott műtárgyak csempészéséért ki a felelős, és szerezze vissza a múzeum számára a még elérhető tárgyakat, kéziratokat, ékírásos vagy feliratos táblákat. Faladata volt még a nyomozáson és leletmentésen kívül az is, hogy a helyi körülményeket tanulmányozva tegyen javaslatot arra, hogyan lehetne az ásatási területet biztosítani, és a csempészést megakadályozni. Ez a szócikk azt sugallja, hogy meg kellett akadályoznia a műtárgy-csempészetet. A szócikk azt is sejtetni engedi, hogy sikerrel járt. Majd méltatja azért, mert sikerült a műtárgyak jelentős részét a múzeum számára visszaszereznie. Micsoda heroikus tett egy fiatal, tapasztalatlan szobatudóstól, akinek ez volt a szócikk értelmezése szerint az első komoly megbízatása! Az igazság és a jog bajnoka ő!

A könyvéből minden ténykedése kiderül, nem titkol semmit. De érdekes módon mindabból, amit leír, nem arra következtethetünk, hogy a tevékenysége a helyi hatóságok helyeslését váltotta volna ki. Éppen ellenkezőleg, őt tartották - még saját hivatalban lévő honfitársai közül is néhányan - csempésznek, aki kilopta Egyiptomból és a Török Birodalom területéről az országok törvényes tulajdonát képező értékeket.

Akkor mi is az igazság? Hát ez az, nézőpont kérdése. 

Egyiptom Budge megérkezése idején brit fennhatóság alatt állt, de az egyiptomi műkincsekkel foglalkozó hatóságokat, múzeumokat egyiptomi tisztségviselők, vagy franciák irányították, és szabad kezük volt. Az állam britek által is elfogadott törvényi szabályozása szerint az Egyiptom területén fellelt bármilyen műkincs az állam tulajdonát képezi, annak kivitele hatósági engedély nélkül bűncselekmény.  Erre a jogi szabályozásra Budge-ot már megérkezése napján figyelmeztette a saját konzulja, és karakán megmondta, hogy amennyiben Budge megszegi a törvényt, ő, a konzul nem fog kiállni mellette, mert egyetért a törvénnyel, és azt be is fogja tartani/tartatni. 

Mindezek után kedves tudósunk meglátogatta az egyiptomi Múzeumot, amelyet Gaston Maspero, híres francia egyiptológus alapított, és vezetett is abban az időben. Maspero nem volt éppen ott, de egyiptomi személyzete körülvezette a múzeumban hősünket, aki döbbenettel tapasztalta az épület romos állapotát, a műkincsek helytelen kezelését, a konzerválás teljes hiányát, összességében a múzeumban elhelyezett tárgyak kétségbeejtő körülmények közötti tárolását. Az egyiptomi tisztségviselő ezek után tájékoztatta, hogy tudomása van megbízatásáról, és figyelni fogják. Amennyiben megpróbálja a feketepiacon felvásárolt műtárgyakat kicsempészni az országból,  úgy letartóztatják, és a tárgyakat a múzeum lefoglalja, elkobozza, és saját gyűjteménye részének tekinti.

Mit tett hát hősünk? Természetesen első útja a feketepiaci műkincs-kereskedőkhöz vezetett, és pár napon belül felvásárolta tőlük az értékesebbnek tűnő lopott műtárgyakat. Hát persze, ki ne tette volna ezt, amikor látja, milyen sorsra jutnának a tárgyak az Egyiptomi Múzeum kebelében? Egy vérbeli tudós az emberiség érdekét fentebb valónak tartja, mint az önző állami érdekeket. Érthető.

Kairót elhagyva végiglátogatta a jelentősebb egyiptomi lelőhelyeket, megismerkedett a helyiekkel, akik lopták a biztosítatlan, pusztuló műemlékekből a leleteket, barátságot kötött a műkereskedőkkel, akik felvásárolták a helyiektől a lopott tárgyakat. Fantasztikus anyagot sikerült összegyűjtenie, és kalandos körülmények között ki is csempészte a teljes anyagot az országból brit katonai segítséggel, és a mit sem sejtő egyiptomi rendőrség és vámhatóság hathatós közreműködésével.

Ugyanez történt Mezopotámiában, Bagdadban is. Ott még rosszabb volt a helyzet, mert a hatóság engedélyt adott a helyieknek, hogy teljesen lebontsák az ősi, felbecsülhetetlen értékű romokat építőanyagért. A folyók gátjait például francia mérnökök fennhatósága alatt a környező többezer éves templomok és paloták köveiből építették, ahol nem tudták kibányászni már a téglákat, ott egyszerűen aláaknázták az épületmaradványokat, és felrobbantották. Mindeközben a Budge által képviselt múzeumnak még a szultán ásatási engedélye birtokában is tilos volt a kiásott anyag kivitele. 

Budge, aki természetesen ott is barátságot kötött a helyi emberekkel és műkereskedőkkel, - akik minden megmozdulásában segítették, időnként teljesen "arabos" agyafúrt módokon, - megtudta az emberektől, hogy a Porta szolgálatában állók nagy többsége nem kapja meg a fizetését, a kereskedelmet és a nép megélhetését minden lehető módon akadályozzák, a tisztviselők a legszegényebbeken hajtják be a meg nem kapott fizetésüket, hogy éhen ne haljanak, így nem marad számukra más mód, hogy megéljenek, mint a műtárgyak értékesítése, mely természetesen tiltott, és halálbüntetést von maga után, ha kiderül. Budge szánta új barátait nyomorukért, és szívesen segített nekik, mindent megvásárolt tőlük, amit csak elloptak az ősi romokból éjjelente. De a tevékenységének hamar híre ment, így távozásakor a teljes helyi hatóság fegyveres ereje várta a hajónál, le is tartóztatták, mindenét lefoglalták, és bőröndjeit a teljes jelen lévő lakosság előtt a kikötőben felnyitották, és felforgatták. Semmit sem találtak. A szállítmány már biztonságban landolt az éj leple alatt a brit gőzös gyomrában, mely brit felségterületnek számít. A nagy tettet a helyi műkereskedők, a helyi egyik alulfizetett, de Budge által hálásan dotált tisztségviselő, és a helyben állomásozó brit katonatisztek, valamint a hajó parancsnoka hajtotta végre közös erővel. 

Egyfelől - Budge és barátai, a British Múzeum vezetői, és a tudósvilág jelentős része - a műtárgyak megszerzését hőstettnek, a tudomány érdekében tett önzetlen jótéteménynek bélyegezte. Való igaz, ma bárki ingyen megnézheti a múzeumban kiállított ősi tárgyakat, tanulmányozhatja a szövegeket. Ha Budge nem jár sikerrel, ma már a legtöbb darab építőanyagként lenne csak jelen felismerhetetlen formában Irak házaiban, gátjaiban. Vagy jobb esetben magángyűjteményeket gazdagítanának, elzárva minden tudós kutató és érdeklődő magánember elől. És a magángyűjtők és más európai illetve amerikai múzeumok műtárgybeszerzése sem különbözött Budge módszerétől. 

Másfelől - akárhogy is nézzük, - a műtárgyak azt az államot illetik, ahol feltalálhatók. Azok kicsempészése az országból, bármilyen okokra is hivatkozunk, a törvény megítélése szerint bűntett. 

Én személy szerint örülök, hogy Budge sikerrel járt, nagyra becsülöm mindazért, amit a múzeum érdekében, és az egyetemes kultúra szolgálatában tett. Boldog vagyok, hogy láthattam a gyűjteményét, soha nem mulasztottam el felkeresni a British Múzeumot, ha Londonban jártam.

By Nile and Tigris:  a narrative of journeys in Egypt and Mesopotamia on behalf of the British Museum between the years 1886 and 1913






 Ani papírusza