Még mindig Styxx...

Hát ma reggelre befejeztem a könyvet. Vegyes érzelmekkel. A sorozat előzményei sem rémálommentes pihenést eredményeztek, de ez valahogy nagyon vérszomjasra és kegyetlenre sikerült. A terjedelmes kötet majd 2/3-a az elképzelt ősókorban - Atlantiszon, a görög városállamokban, és az egyiptomi Thébában - játszódik, nagyrészt megismétli a már ismert történetet, csak egészen más nézőpontból, és az emberiség úgymond jóságába vetett hitünk, mire elérkezünk a jelenig, teljességgel romba dől, és eltölt bennünket a teljes reménytelenség, a kába lemondás. A jóságos és önfeláldozó Acheron egészen faszfej módon viselkedik, és teljes idiotizmusról tesz tanúbizonyságot. 

A történet jelenkorban játszódó pár fejezete sem juttat el a katarzisig. Csak az utolsó 50 oldal válik eseménydússá, és egészül ki új történésekkel. Végül - majd 12.000 év után - 1 nap alatt megoldódik minden probléma, a testvérek kibékülnek, és beköszönt az Aranykor. Azaz győz a jó, és megbűnhődik a főgonosz Apolló isten és atlantiszi szövetségesei. De még nem végleg, az utolsó fejezetből megtudhatjuk, hogy már újabb árnyék vetül szerelmetes hőseink nehezen megtalált boldogságára. 

Jó ez nekünk? Hát persze, folytatódik majd a történet.     

Ami végképp megdöbbentő, hogy a fő gonoszok általában a fény, a Nap istenségei. Ez nem szokványos, persze ha nem számítjuk Lucifert. A sötétség, káosz, pusztítás és utolsó ítélet istenei pedig a "jó" oldalon harcolnak, az emberiség jövőjéért. Na persze nem önzetlenül. Itt még a vámpírszerű démonok is végül a "jó" oldalra állnak. 

Ami ismét szokatlan, és igazán nem ismeretlen azok előtt, akik behatóan tanulmányozták az ókori történelmet és legendákat, mitológiát: kidomborítja azt a nem szívesen, és ritkán is kimondott, bár egyértelmű szokást, hogy a régmúltban természetes dolog volt az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat, sem betegségnek, sem pedig bűnnek nem számított, teljesen természetes és elfogadható állapot volt. A legyőzött ellenséget szexuális rabszolgaságra kényszerítették. Nem kímélték a gyerekeket sem. Iszonyú kegyetlen és véres kínzásokat találtak ki, és a legyőzötteken és a gyengébbeken gyakoroltak. Ráadásul az apák bűneiért az ártatlan leszármazottak bűnhődtek, csak azért, mert odaszületettek, ahova nem kellett volna. Mintha bárki tehetne erről, mint ahogy arról is, hogy milyen a bőre színe, vagy a felmenői milyen vallást gyakorolnak. Csak azt nem értem, hogyan maradt fenn mégis az emberiség. 

Könyvkatedrális: Megjelent Sherrilyn Kenyon új könyve, a Styxx

Biztosan ráéreztem valamire, amikor pár nappal ezelőtt tettem egy megjegyzést Sherrilyn Kenyon Dark-Hunter sorozatának egyik szereplőjéről a mitológia és a vámpírok eredete kapcsán.

Az én történetem a regény-folyammal legalább 10 éve kezdődött, amikor a magyar kiadók még mit sem tudtak a dologról. Szokásom volt utazáskor a repülőtereken beszerezni a könyvet, amit aztán az úton el is olvastam. Így jutottam hozzá az első könyvhöz, a Fantasy Lover, amely nálunk azóta Álomszerető címen jelent meg a szerintem szörnyen hangzó Éjvadász sorozatban. Gondoltam, valami könnyed szórakozás lesz, másnapra majd el is felejtem a történetet, ahogy az ilyen könyvek esetében szoktam. Na nem így lett, és nem a történet miatt, amely egyébként elég banális is lehetett volna. De az írónőnek van humorérzéke, nagyon jó stílusa, és a "lerágott csont" történetből sikerült letehetetlen és felejthetetlen olvasmányt alkotnia. Tele görög mitológiai utalásokkal, és a XXI. századi New Orleans utcáin és kocsmáiban fel-felbukkanó görög istenekkel (Ámor és Pszyché például bőr motoros-szerkóban, Harley Davidsonon közlekedik, és előszeretettel kártyáznak és billiárdoznak a Sanctuary nevezetű motoroskocsmában.)

Miután nem bírtam ki, hogy ne tudjam meg a történet folytatását, ha külföldön voltam, megvettem a közben megjelent sorozat-darabokat, amikor erre nem volt alkalmam, megrendeltem az Amazon.com-on, és pár nap múlva már olvashattam is. Sajnos hónapokig kellett várnom, hogy azután 1 éjszaka alatt elolvassam az adott művet. Sokat fejlesztett az angol olvasási képességeimen. Már a 20. részt is elolvastam, mire Magyarországon végül megjelent az 1. rész.

Már nem tudom követni, hanyadik könyvnél járunk, de 30 fölött, az biztos. És most megjelent fő kedvencem "gonosz" ikertestvérének, Styxx-nek a könyve. 2 hete! És én csak most jöttem rá, pedig egy fél éve várom. Úgyhogy hozzájutottam, és rávetettem magam. 

Hát mitológiából sokat megtudhatunk újra belőle, most belejátszanak az egyiptomi panteon istenei is. Eddig a felét olvastam el, és elég nagy a megrázkódtatás. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy valakinek miért van ennyire rossz véleménye az egész emberiségről, bár meglehet, igaza van, de nem irígylem a gyermekkori élményeiért az írónőt. 

Az előszóban Kenyon annyit árul el magáról, hogy történészként tanított régebben ókortörténetet, és hogy élete egy részét történészek közt töltötte el. Mint említi, a történelmi eseményeket sokféleképpen lehet előadni, ugyanazon történést egyszerre jelen volt 100 ember 250-féleképpen fogja elmesélni. Mert a szemtanú neveltetése, intelligenciája és jelleme szűrő, amin keresztül megrostálja a látott-hallott dolgokat, és a számára lényegteleneket kihagyja. Olvasva a könyvet, rájöttem, miért kellett hosszas magyarázatokat fűznie ehhez. 

Az eddig elmesélt harmincvalahány történet nagy egyénisége Acheron, aki a legfőbb "jó", a sokat szenvedett, megváltó-imázsú sorsisten. És időnként föltűnik a "rossz" iker, Styxx, akiről eddig azt tudtuk, hogy elárulta a testvérét, nem is egyszer. 

És lámcsak, ebben a könyvben az eseményeket Styxx szemszögéből láthatjuk. Nem fest túl rózsás képet a mi drága Acheronunkról. Viszont a görög mítikus történetek véres meséi teljes naturális valóságukban jelennek meg. Erőszak (igen, nemi is, és fajtalan), vér, árulás, gyűlölködés, gyilkosságok, háború, zsarolás - minden, amit a jó öreg mítoszok tartalmaznak, csak a ködös, pátosszal teli, heroikus felhangok mellőzésével. Ami marad, a történelem horrora. 

Nem találom a könyvben a megszokott humort sem. Néha felcsillan, de nem az igazi. Azért nem adom fel, hátha a második felében újra megtalálom, amiért ezt a sorozatot megszerettem. Ajánlom mindenkinek, aki így olvasva szeret tanulni angolul, aki szereti a fantasy-irodalmat, a történelmet és mitológiát, a görögöket és isteneik rémes vetélkedését. Vagy az olyan történeteket, ahol ősi entitások beleavatkoznak a mi jelenkori életünkbe. Nem biztos, hogy jó lenne, bár néha úgy gondolom, nem ártana egy sárkányhad a nyakunkba!