Ahogy
sejtettem, magába szippantott a történet. Miután sikeresen átküzdöttem a
nehézségeken magam Árnyékkal (Neil Gaiman: Amerikai istenek), nem voltam képes
visszazuhanni a reménytelen valóságba. Így folytattam az Anansi-fiúkkal, amit
éppen most fejeztem be. De nem tudok élni - egyenlőre - Gaiman nélkül, így
sikerült szert tennem a legújabb opuszra, ami ezévben jelent meg Amerikában. (The Ocean at the End of the
Lane) Úgy tűnik, nem szabadulok az istenektől még egy
darabig. De ők legalább igaziak!
Volt
egy film, amit mindig meg akartam nézni, már csak a témája miatt is, egy
amerikai film az ősi óangol mítoszból, Beowulf története. Nem volt rá időm,
majd alkalmam, később pedig lehetőségem, de most, hogy tudom, Neil Gaiman írta
a forgatókönyvet, biztos megmozgatok minden követ, hogy hozzájussak a filmhez,
főleg miután most már arról is értesültem, hogy kedvenc színészeim közül is
többen szerepelnek benne, Anthony Hopkins, Angelina Jolie például.
És
kiderítettem, hogy az HBO forgatott egy sorozatot az Amerikai istenekből is. Na
erre nagyon kíváncsi leszek! Meg is nézem a hétvégén, látható a Youtube-on is.
Gaiman szerint a rendező zseniális volt, tehát a szerző nem kapott
szívinfarkust, miután megtekintette, mint ahogy szépemlékezetű Boris Vian,
amikor megnézte a filmet, amelyet a Tajtékos napokból forgattak. Állítólag a
bemutatón lelte halálát, a film következtében. Nem csodálnám, ha tényleg így
lenne. De erről már értekeztem, nem kezdem újra. Csak végszóul idéznék egy pár
sort Gaimantől, aki szerkesztett egy - magyarul is kiadott - antológiát,
melyhez bevezetőjében írta ezt:
"A tévé és a mozi remek dolog, de ott
mások a főszereplők. Olvasás közben viszont minden az én képzeletemben történt.
Bizonyos értelemben ott voltam én is.
Ez az írott szó varázsa: a szavakból
világokat lehet építeni." (17 képtelen történet)
