Az erőszak és a pornó szórakoztató?

Tudom, nem kellene egyáltalán ilyen dolgokon gondolkodnom. De óhatatlanul felötlik az emberben, miért azok a hírek, könyvek, filmek a nyerők, vagy szórakoztatók, amik erőszakról, vérről, csalásról adnak hírt.

Kerestem néhány letölthető könyvet, olyanokat, melyek sorozatokból hiányoznak. Úgyhogy feltérképeztem a könyvekkel foglalkozó blogokat. Egyelőre csak a magyar nyelvűeket, de már ez is elég volt a kiábrándultságom fokozódásához. Költészetet egyáltalán nem találtam, klasszikus írók műveit alig. Történelmi regényeket sem nagyon, csak romantikus történelmi regényeket, amelyek legkevésbé történelmiek, és sekélyesek, nem romantikusok.

Növekvő rossz érzéssel olvastam egyre több megjegyzést, véres ifjúsági és "szerelmes" regényeket bíráltak az olvasók, illetve éppen hogy nem bírálták, ellenkezőleg, istenítették a szerzőket, hogy ilyen izgalmas és szórakoztató könyveket írtak!

Eljutottam egy blogra, ahol a mostanában kiadott romantikus műveket értékelte a közönség. És megtaláltam az egyik előző bejegyzésemben már említett Trisha Ashley Csokoládécipők és esküvői harangok című könyvének visszhangját. Én még nem olvastam, mert nem tudok egyelőre hozzájutni, de ismerem 6 más könyvét. A közönségítélet szerint a történetek unalmasak és laposak, a szerelmi szál felejthető. Hát igen... Nem folyik a vér, nincsenek vámpírok, angyalok is legfeljebb csokoládéból. Nincs szex, vagy legalábbis nem pornografikus jellegű. A szereplők felnőtt emberek, nem heves, harcos, végtelenül szexis ifjak kidolgozott izomzattal, félistennek beillő testtel. A nők sem 20 éves szőke, gondosan maszkírozott imádkozósáskák (értsd gebére fogyókúrázott piszkafák). Nem, a szereplők inkább középkorú, hús-vér emberek, mint mi, akik a napi életüket élik, pénzből vásárolnak, amit munkával keresnek az unalmas hétköznapokon, és a szórakozásuk is hétköznapi, nem kell gyilkolászás árán démonok irtásával megváltaniuk a világot. Hát ez unalmas. A szerelmi szál is, mert nincs leírva a szexuális ténykedésük részletesen, testnedvekkel és illatokkal, neadjisten ízekkel tarkítva. Erre csak azt tudom mondani, beteg ez a világ, amelyben attól unalmas egy mű, - vagy egy élet, - hogy nincs benne erőszak és pornójelenetek.

Emlékszem, ifjú koromban a kedvenc íróim Romain Rolland és Anatole France voltak. Nincs egyetlen könyvük sem, ami unalmas lenne, bár nincs benne gyilkosság, nem folyik több hektoliter vér laponként, és a kor ízlésének megfelelő szerelmi viszonyok során nem vagyunk jelen a hálószobákban sem. Akkor azok lapos történetek?

A kedvencem Romain Rolland: Az elvarázsolt lélek című könyve volt. Több mint 1000 oldal. Az egyik leginkább szentimentális történet, melyet valaha volt szerencsém olvashatni. Egy francia - mondjuk hétköznapi - nő élettörténete 16 éves korától a haláláig, szerelmei, házasságon kívül született fiával, 16 éves korában felfedezett féltestvérével, barátaival való viszonya története, színes történelmi korrajz, finoman megrajzolt jellemek, és a főszereplő pontos, állandóan fejlődő lélekrajza. Ez a hétköznapi sorsú nő egyáltalán nem hétköznapi jellem, a lelke varázslatos. És ez a lényeg, nem a tökéletessé formált külső, nem a bugyuta világmegváltó vérfürdőzés. Hogy lehet ez unalmas? Hiszen mindannyian tulajdonképpen hétköznapi sorsú, varázslatos lelkű ember vagyunk. Mindenkinek regény az élete, akkor is, ha nem kell vámpírokat irtania, vagy vérfarkasokkal szerelmeskednie.

Az elvarázsolt lélek Anette-je egész életében küzd valamiért, ami fontos, a szeretetért, amit magában hordoz, és amiből mindenkinek ad. A megértés, a megingathatatlan hite az értékekben, a meg nem alkuvása teszi őt kivételessé. Az a belső erő, amivel mindenkit elbűvöl a környezetében, amivel azokat is a hatása alá vonja, akik tiltakoznak a hatása ellen. Az ő története nem karriertörténet. A szerelmeiben, még a fiában is csalódnia kell. Mégsem válik boldogtalanná. Az élete nehéz, de soha nem kétségbeesett. A legapróbb dolgokban is örömöt talál. Ilyen az életünk, sok apró csalódás, elkerülhetetlen csapások, sok apró öröm, váratlan boldog pillanatok. És ez a varázslat, nem amit a mágusok hókuszpókusza eredményez. Ha ez unalmas, lapos, akkor valamennyiünk élete unalmas és lapos.

A másik kedvencem Anatole France: Angyalok lázadása című regénye volt. Számomra egy műben a legnagyobb érték a finom, intelligens humor. Ebből France-nak rengeteg volt, minden művében meg is osztja velünk. Máig emlékszem, a kedvenc jelenetem a könyvben az, amikor a közangyal, aki a lázadás során a Földre emigrált, beleszeret egy montmartre-i  kétes erkölcsiségű hölgybe, aki állandóan megcsalja. Ilyenkor a szerelmes angyal kinyitja a szekrényét, és szomorúan megszemléli molyrágta szárnyait, melyeket ott tárol.  Ez unalmas és lapos? Pedig valamennyiünkkel előfordul, hogy csalódunk életünk szerelmében, és visszamerengünk arra az időre, amikor még "angyali" ártatlanságban, boldogan éltünk.

Bármelyikünk lapos és unalmasnak tűnő életéből regényeket lehetne írni, és állítom, sokkal izgalmasabb és szórakoztatóbb olvasmányokhoz jutnánk, mint a klisés megoldású vér- és testnedv-áztatta mai szórakoztató irodalom remekei.

"Önmagától íródik az Ördög terjedelmes szótára..."

Csak egy rövid toldalék a tegnapi bejegyzésemhez. Találtam egy rövid írást - a Tiszatáj 2003. januári számában jelent meg - a témához kapcsolódóan. Filip David szerb író és forgatókönyvíró, dramaturg gondolatai, melyek megdöbbentően hasonlítanak az enyémekhez, bár a szerző neve eddig nem volt ismert számomra. Talán mert évek óta nem nézek filmeket, hiszen alig találok olyat, amelyben ne az erőszak dominálna, és nem folyna hordószám a vér. A cikk fordítója Radics Viktória. Nem tudom belinkelni, úgyhogy teljes egészében ideírom az idézett gondolatláncot:

"Töredékek a sötét időkből
AZ ÖRDÖG SZÓTÁRA
 

Nincs nap, hogy ne értesülnénk egy újabb gonosztettről, amit ember ember ellen  követett el, hogy ne derüljön fény az intolerancia egy új formájára, egy újabb aljasságra, a gyűlölet és a bűnözés egy eleddig ismeretlen vetületére. Csúfot űznek az igazságból. Önmagától íródik az ördög terjedelmes szótára, melyben seregszemlére gyűlnek mindazok a fogalmak és szavak, amelyek összefoglalják az emberi természet sötét oldalát képező fenoméneket. Lejegyeztetett a legaljasabb és legesztelenebb torzulások gyűjteménye: a civileken és a tehetetleneken elkövetet erőszaktól, az üldözésektől, a tömeges kivégzésektől, a saját és az idegen javak megsemmisítésétől, a vakító gyűlölettől a szégyen és a megbánás teljes hiányáig, a valóság valódi képének kiforgatásáig. Részvét nélkül, lelkiismeret-furdalás nélkül. A jövendő nemzedékek ennek alapján fognak ítéletet mondani a maiakról.
 

Ami bennünket specifikussá és oly különlegessé tesz, az az, hogy mindegyik gonosztettet egy-egy állítólagos erény leple borítja: az etnikai tisztogatásokat az élettérért folytatott nemzeti harc örvén viszik végbe, a civileken elkövetett erőszak a történelmi adósság visszafizetése, a városok ostroma győztes katonai taktika, a falvak felégetése arról az eltökéltségről tanúskodik, hogy inkább vesszen az is, ami a miénk, csak idegen kézre ne kerüljön; a gyűlölet tartósítása hozzájárulás a mindenkire nézve kötelező határok megvonásához. A hitet blaszfémiával teszik csúffá a valódi hívők előtt, az állam saját törvényeit semmibe véve alázza meg a polgárokat, a politikusok ostobaságok záporával alázzák meg a józan észt. A háborús bűnösöket tekintélyes üzletemberekké, parancsolóikat pedig tekintélyes politikusokká léptették elő. 

Az ördög szótárát alighanem a cinikusok szótárának is nevezhetnénk. A múlt század közepén, elborzadva az uralkodó képmutatástól, a gyilkolások és a bűntettek rémségeitől meg az emberi jellem romlottságától és megbízhatatlanságától, Ambrose Bierce állított össze egy ilyen szótárt.
 

Az a veszély, hogy az ördög új szótára szűkölködne a fogalmakban és kevésbé cinikus magyarázatokkal szolgálna, nem áll fenn. Aki egy kicsit is ért a matematikához, könnyen kiszámolja, hogy a kis számok fokozásával felfoghatatlanul nagy számokig jutunk el. Fél tucat, az emberi jellem deformációit jelentő szó – gyilkolás, megerőszakolás, rombolás, kegyetlenség, gyűlölet, becsapás –, ugyanennyi hősiesen patetikus formulával kombinálva – áldozathozatal a nemzet oltárán, az ősi föld védelme, hazafiasság, a vezér imádata, történelmi célok megvalósítása –, velük kapcsolatra lépve, tehát hat kegyetlen szó az említett öt elvvel kombinálva több mint kétszázezer különböző helyzetet ad ki, és mindegyikük egy-egy olyan fogalmat képez, melynek a helye a képmutatás, a hazugságok, az emberi aljasság és tompaság jelenkori szótárában van.
 

Az embertelenség, akárcsak az emberi butaság, kimeríthetetlen. Számtalan variánsban ismétlődnek. Mindegyik helyzet alapjában ott egy gonosztett, melyet valami esküre akasztottak rá. A gonosz a magasabb cél szolgálatában. Mintha a gonosz célt nyerve lényegileg átváltozhatna. Mintha a gonosztett kevésbé volna gonosz, vagy megszűnne annak lenni, ha a nép nevében, a párt nevében vagy a hit nevében követik el. Pedig ettől nemhogy csökken, hanem nő a gonoszsága, hisz átfogóbbá, megalapozottabbá, teljesebbé válik. A fanatikusok gonoszságává, akikben senki iránt sincs irgalom,
legkevésbé a bölcsőben fekvő újszülött iránt.
 

Az ördög szótárának szavai rettenetes energiájukkal elnyomnak minden más szót, vagy, különféle démonok szolgálatába állítva, új, más jelentéssel ruházzák fel őket. Az egyszerű nép száján állandóan ott forognak ezek a szavak, de az ideológusok, a politikusok, a műveltek is használják őket. Az írók ezen a nyelven írnak. A kétszázezer szituáció és a leírásukra szolgáló ugyanennyi szó gyorsan ötszázezer szóvá szaporodik, egymillióvá, kettővé... minden ördögi szó egy emberéletet ér. S hamarosan több az átkozott és megrontott szó, a gyűlölet, az „átvilágítás” és a pogrom szava, mint a lakosság létszáma. Minden lakosra két-három ilyen szó jut, két-három fojtogató helyzet, mely hurokként szorul a nyakra. Behálózzák az emberi tudatot, mindenki gondolkodását. Az a világ, melyben eluralkodnak az ilyen szavak, a démonok, a boszorkányok, a fekete mágia világává változik, melyet teljes mértékben lenyűgöz a gonosz, s ez a megszállottság maga az élet. A gúnyos nevetés, a pozitív értékek csúffá tevése és megvetése annak jele, hogy küszöbön a sötétség kora, ami mindig együtt jár a terror és a félelem ólomidejével.
 

„A világ tele van démonokkal. Milliós csapatokban garázdálkodnak, és nem sikerül őket kiűznünk. Voltaképpen nem is űzhetjük ki máshonnan a Démont, csakis önmagunkból”– írta Denis de Rougemont. Majd hozzáfűzte: „Ajaj, mit tettünk a szóval! Vannak szájak, melyekben már hazudni sem hazudhat, mert alacsonyabbra süllyedt a hazugságnál, akarom mondani: jelentését vesztette... Amikor zavart kelt a nyelvünkben, az ördög a közösséget is megsemmisíti... Tudja, hogy az emberek egyedül a nyíltan és világosan kimondott szóval adhatnak hangot elkötelezettségüknek, s a szavak értelmének kiforgatásával és megsemmisítésével elpusztítja a hűség alapját is...”
 

Hadd mondjuk el azoknak, akik precíz magyarázatokat és pontos leírásokat követelnek: az ördög a dolgok, fogalmak, hiedelmek, életszemléletek olyan formája, mely a teljes erkölcsi széthullásban, az utca és a névtelen tömeg uralmában testesül meg, miközben a zsarnok jogarában rejtőzködik. Az ördög tudvalevőleg Mindenki és Senki jelentéktelennek álcázva, egyetlen célja azonban az, hogy eluralkodjon a lelkeken és a birodalmakon.
 

Az ördög szótárának fedelei közé egy diabolikus világ van bekötve, melyben gyilkos és elnyomó szavak lakoznak. S a szavak egész menazsériája, melyek vadállatnál veszélyesebbek: szavak, amelyek tépnek, szétszakítanak, átkozott és megrontott, csábító és kárörvendő szavak, melyek élesek, mint a tőr, és tompák, mint a gyilkos bunkó. Szavak, amelyek a nagy, valódi vereségeket hazug és nemlétező diadalokká változtatják.
 

Az ördög szótára tehát élő könyv, melynek lapjain világunk eszetlen és torz tömegei nyüzsögnek. Egy olyan világé, melynek nem az urai vagyunk többé, hanem a foglyai, a szolgái és a rabjai. Melyben egyre kevesebb a megértés, s egyre több a viszály. Az ördög szótára a visszájára fordult és kiforgatott fogalmak világának szülötte, diabolikus lényegének tolmácsolója. A jövendő koroknak küldjük innen, a mi időnkből, hogy ne ismétlődjenek meg bizonyos veszélyes őrületek és romboló megszállottságok,
habár, mindent tekintetbe véve, így a ránk hagyományozott tapasztalatokat és emlékeket is, nem javallott túlságosan bízni abban, hogy a kollektív ész képes az elmúlt idők rossz emlékeiből és gyötrelmes tapasztalataiból leszűrni a hasznos tanulságot és kihallani a szörnyű intelmet."

Filip David forgatókönyvéből készült a tavaly bemutatott, és Oscar-díjra benevezett szerb film, melynek angol címe When Day Breaks.