Már megint elolvastam egy fantasy-sorozatot, illetve annak eddig megjelent 6 darabját. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett.
A könyvekről a "Gretty szerint a világ" könyvesblogról szereztem tudomást, és mivel Grettyt mindig szívesen olvasom, - árad belőle a vitalitás, az értelem, és nem utolsó sorban a humor, - ezért vettem rá magam, illetve vetettem rá magam a könyvekre. Gretty rajong ezért a sorozatért, és imádja az egyik főszereplőt, Merlint, a démoni hadmágust, sajnos a másik hős, Mircea, a vámpírherceg rovására. Megpróbáltam a műveket az ő rózsaszínű szemüvegén keresztül nézni, de nem sikerült, szánom-bánom. Az én "lelkem" Mirceáé lett, annak ellenére, hogy a mítikus Merlint értelemszerűen - mitológiai és keltamán természetemből adódóan is, - mindig a szívem csücskében tartottam. De ez a Merlin nem az én hősi Arthuriánus bölcs és titokzatos druidám. Ez a Merlin heves, előítéletes, cseppet sem bölcs terjedelmes életkora és tapasztalatai ellenére, ezen felül még legtöbbször igazságtalan is. És már megint ott a baj, hogy a teméntelenül - és szerintem szükségtelenül - sok bonyodalom ellenére még ő is állandóan továbbiakat fabrikál a lehetetlensége miatt. Szegény Mircea pedig alig győzi kihúzni a pácból a forrófejű hadmágus miatt bajt bajra halmozó idegesítő és csetlő-botló hősnőt. Hát azt nem mondom, hogy nem szórakoztatott, de azért ennél többet vártam.
Ami nagyon tetszett, az a - micsoda meglepetés!!! - Holdistennő jegyében kiteljesedő 5. kötet. Akit persze Artemisként ismerhetünk meg. És innentől legalább egy újabb eredeti tálalását érzékelhetjük a klasszikus görög meséknek. Na meg a skandinávoknak. Oly kevés az eredetiség mostanában a fantasy-műfaj remekei közt (is), hogy ha másért nem is, ezért mindenképpen érdemes ezt elolvasni. Bár a főgonosz Apollót azért nem bocsátom meg!
Azt érzékeltem, hogy az írónő behatóan foglalkozott az ókor-középkor történelmével, ki is derítettem róla, hogy történelem-szakot végzett az egyetemen. Nyilván ismeri Jane Ellen Harrison munkásságát, mert erős hatást érzékeltem, különösen a görög és skandináv-germán isteni pantheon tagjainak egyenes megfeleltetése miatt.
Az utolsó könyv fogja majd elárulni, hősnőnk melyik szerelmét választja majd, azaz vagy Gretty örül, vagy én. Szerintem nem én fogok, úgyhogy szívem vérzik Mirceáért, bár nincs túl jó véleménye a magyarokról, különösen Hunyadi Jánosunkról, akit gyáva, önző és karrierista, mohó és becstelen rablólovagnak címkéz. Lám-lám, ez is egy másik nézőpont, mi a történelmi tanulmányaink alapján hősnek tartjuk őt, aki életét a török elleni küzdelemnek szentelte. A románok, és az ő szemükön keresztül a világtörténelem ezek szerint nem egyértelműen így látják. Karen Chance szerint a tisztességes és becsületes Vlad Tepes (úgyismint Dracula) és családja a magyar fondorkodásnak köszönhetően vált áldozattá, nem pedig kegyetlenkedései miatt.
Azért mondom mindig, nálam bölcsebbektől tanulván, forráskritikát kell alkalmazni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése