Az, hogy az ember nem képes koncentrálni arra, amit tennie kellene, mert nem tud letenni egy könyvet, bár igazán nem kétséges, mi lesz majd a végkifejlet, az nagy valószínűséggel azt jelenti, jó a könyv. Én képtelen voltam megválni Trisha Ashley eddig magyarra még át nem ültetett, bár legalább 10 éve íródott Good Husband Material című művétől, amíg a végére nem értem.
Nem mintha a történet ne lett volna teljesen hétköznapi, kalandok vagy gyilkosság sincsenek benne, és még recepteket sem tartalmaz. Szó esik azonban soha el nem felejthető első szerelemről, házasságtörésről, lakberendezési vitákról, és még gyermekvárásról és szülésről is, utóbbiak soha nem keltették fel különösebben az érdeklődésemet, mitöbb, legtöbbször idegesítenek az ilyen témák. Mégsem tudtam abbahagyni, fenomenálisan jó kifejezésmódja, jól elhelyezett helyzetkomikumok, valamint az írónő szarkasztikus, tipikusan angol humora miatt.
Igazi "lányregény" a szó egyáltalában nem pejoratív értelmében. A történet helyszíne újra egy kis angol falu, amolyan Jane Austenos, csak modern, vagy Agatha Christie-s, csak gyilkosság nélkül. Jelen van minden kulcsfontosságú szereplő, a falusi lelkész, a pletykafészek boltosnő, a leskelődő szomszédok, a különc lakók, akiket a falu ennek ellenére befogad, és gyengéd elnézéssel kezel. És a valamennyiünkben állandóan élő aggodalom: ha így teszek, mit fognak mások gondolni rólam?
És persze a botrány! Abból pedig van elegendő a műben, majd minden oldalra jut belőle. És ismét elgondolkodik az ember azon, amit Trisha egyéb művei is időnként felvetnek, nevezetesen hogy az emberek sokkal inkább hisznek az egyszerű hazugságban, mint a bonyolult igazságban. Így születnek a pletykák, és manapság sokszor - bár gondolom ez a múltban is így volt, - a bírósági ítéletek is. Hiába illogikus, téves következtetéseken, hamis állításokon alapuló a hazugság, meggyőzőbb, mint az igazság, mert jóval egyszerűbb a jól tálalt hazugságot elhinni, mint azt a valós történetet, melyet információk alapján kell kikövetkeztetni, melyen el kell gondolkodni, melyhez ismerni kell az előzményeket, a szereplők egyéniségét, szavahihetőségét, indokaikat, érdekeiket. Ez nehéz, meghaladja a legtöbb ember türelmét, hogy utánajárjon a dolgoknak. A probléma az, hogy az egyszerű emberek közötti, vagy a média által gerjesztett pletykák bár pokollá tehetik az áldozat életét, egy bírói vagy nyomozói "tévedés" - akár hanyagság, akár szándék szüli, - tönkre is teheti azt.
De visszatérő elem Trisha írásaiban a közösségi lét fontossága, az összetartás, segítség másokon, másoknak, és nem feltétlenül pénzzel. Az ember azt gondolná, a mi világunkból - a mi magyar való világunkból is, - kiveszett ez a fajta törődés. De éppen ahogy befejeztem ezt a könyvet, olvashattam a barátnőm egyik cikkét a Martonvásári Hírhatár internetes újságban, mely egy fogyatékkal élő magyar ember kilátástalan helyzetéről szól, aki 3 hónapja - a bürokrácia követhetetlen ténykedései következtében - nem kapott semmilyen ellátást, bár arra jogosult, és nincs tüzelőre való pénze, 12 fokos hideg lakásban várja rettegve a karácsonyt. És felhívott a barátnőm mintegy 5 perccel azután, hogy elolvastam a cikkét, tájékoztatott arról, hogy rengeteg telefonhívást kapott ismeretlen olvasóitól, akik felajánlották tüzelőjük egy részét a szűkölködőknek. Ez mélyen elgondolkoztatott.
Mégis maradt bennünk emberség, szánalom, segíteni akarás! És megértés is. Talán elkeseredésemet az okozta, hogy a média tele van rémtörténetekkel, mindenhol nő a bűnözés, a csalárdság, a meglopott emberek száma, az erőszak. Az emberek, akik könyveket olvasnak, élnek-halnak az erőszakról és csalásról, kémkedésről és háborúról szóló művekért, vagy azokért, melyek nem ebben a világban történő képzelt eseményeket mesélnek el. Nem beszélve a saját tapasztalataimról, melyek éppen elég sötétre festették a világomat. Ezek szerint azonban ez a kép is olyan, mint a pletyka, hamis, torzít. Az újságok, a televízió vagy a mozi nem ad hírt azokról a nem túl izgalmas történetekről, amelyek arról számolnának be, hogyan segített Kovács Pista bácsi a szomszéd Nagy Mari néninek, amikor az szükségét látta. Pedig segít, önzetlenül, magától, és annak tudatában, ha őt éri baj, számíthat majd a másikra.
Remélem, a barátnőm megírja majd a cikk folytatását, és a jövőben több hasonló cikke is megjelenik majd, beszámolva hasonló segítségről. Jót tenne nekünk, csakúgy, mint Trisha könyvei: megmutatják, hogy a világ, amelyben élünk, jobb, mint amilyennek hisszük.
Az említett cikk itt olvasható: http://www.martonvasari-hirhatar.hu/hirek/aki-rokkant-fagyjon-meg
És amikor utoljára ránéztem, 440-en felüli lájkot kapott a cikk az olvasóktól!!!!
De visszatérő elem Trisha írásaiban a közösségi lét fontossága, az összetartás, segítség másokon, másoknak, és nem feltétlenül pénzzel. Az ember azt gondolná, a mi világunkból - a mi magyar való világunkból is, - kiveszett ez a fajta törődés. De éppen ahogy befejeztem ezt a könyvet, olvashattam a barátnőm egyik cikkét a Martonvásári Hírhatár internetes újságban, mely egy fogyatékkal élő magyar ember kilátástalan helyzetéről szól, aki 3 hónapja - a bürokrácia követhetetlen ténykedései következtében - nem kapott semmilyen ellátást, bár arra jogosult, és nincs tüzelőre való pénze, 12 fokos hideg lakásban várja rettegve a karácsonyt. És felhívott a barátnőm mintegy 5 perccel azután, hogy elolvastam a cikkét, tájékoztatott arról, hogy rengeteg telefonhívást kapott ismeretlen olvasóitól, akik felajánlották tüzelőjük egy részét a szűkölködőknek. Ez mélyen elgondolkoztatott.
Mégis maradt bennünk emberség, szánalom, segíteni akarás! És megértés is. Talán elkeseredésemet az okozta, hogy a média tele van rémtörténetekkel, mindenhol nő a bűnözés, a csalárdság, a meglopott emberek száma, az erőszak. Az emberek, akik könyveket olvasnak, élnek-halnak az erőszakról és csalásról, kémkedésről és háborúról szóló művekért, vagy azokért, melyek nem ebben a világban történő képzelt eseményeket mesélnek el. Nem beszélve a saját tapasztalataimról, melyek éppen elég sötétre festették a világomat. Ezek szerint azonban ez a kép is olyan, mint a pletyka, hamis, torzít. Az újságok, a televízió vagy a mozi nem ad hírt azokról a nem túl izgalmas történetekről, amelyek arról számolnának be, hogyan segített Kovács Pista bácsi a szomszéd Nagy Mari néninek, amikor az szükségét látta. Pedig segít, önzetlenül, magától, és annak tudatában, ha őt éri baj, számíthat majd a másikra.
Remélem, a barátnőm megírja majd a cikk folytatását, és a jövőben több hasonló cikke is megjelenik majd, beszámolva hasonló segítségről. Jót tenne nekünk, csakúgy, mint Trisha könyvei: megmutatják, hogy a világ, amelyben élünk, jobb, mint amilyennek hisszük.
Az említett cikk itt olvasható: http://www.martonvasari-hirhatar.hu/hirek/aki-rokkant-fagyjon-meg
És amikor utoljára ránéztem, 440-en felüli lájkot kapott a cikk az olvasóktól!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése