Morbid dolog ez a fantasy-irodalom! Grettytől tudom, mi a disztópia, és utánajártam, mi a steampunk. Úgy tűnik, a fantasztikus irodalom ma már nemcsak tudományos-fantasztikus és fantázia-regényekre osztható, megjelentek a műfajon belül a két fő ágat felosztó címkék is.
A disztópia a meghatározás szerint inkább a sci-fi ágazaton belüli kategória, mely szerint a világ vége elkövetkezik, és a történet eközben, illetve ezután játszódik.
Mégis, a Tündérkrónikákat - Karen Marie Moning népszerű, eddig 6 kötetes sorozatát - a fantázia-disztópiák között tarthatjuk számon. Most rágtam át magam ezen a sorozaton új barátnőm, Pruntyi ösztökélésére, és első benyomásaim ellenére végül megbarátkoztam a műfajjal és a történettel is. Bár maradtak fenntartásaim.
Az egyik - és legfontosabb - számomra a helyszín. Írország, és főleg Dublin, persze eltekintve kisebb rossz emlékezetű kalandoktól Tündérhonban. Valakinek, aki oly mélységes szerelemben leledzik Írországgal, mint én, aki képes volt elzarándokolni Tara hegyéhez, hogy megsimogathassa az Erint jelképező állókövet - (úgyismint Írország szíve és pénisze!), ahol az ősi mítikus királyválasztásokat tartották, - nem kedves egy olyan történet, amely arról szól, hogyan döntjük romba, pusztítjuk el Dublint, csodás épületeivel, smaragd, virágos parkjaival, élni és dalolni tudó lakóival. Kedves Karen, nem lehetett volna inkább Londont? Vagy valamelyik rondább ír várost? (Bár nem sok van, ami ronda.)
A másik a főszereplő, akinek végül megbocsátottam, mert beleszeretett Dublinba, még úgy is, hogy látta elpusztulni. De bár érezhetően az írónő úgy döntött, a regény során a főhős "felnő", levetkőzi - ruháin kívül, persze, - hülye pi..-s allűrjeit, és világmegváltóvá avanzsál, de még az utolsó pillanatban is zavaróan butuskának tűnik, nem látja meg a fától az erdőt. Most mondjam azt, hogy már a könyv felénél tudtam, ki a rejtőzködő "gonosz", annyi jel volt rá, és senki nem jött erre rá a szuperhősök közül? Ilyenkor mindig úgy érzem, hülyének néznek, nem először.
A harmadik fenntartásom az a gondolat, hogy gonosz az, aki jónak hiszi magát, pedig rossz, és meg van arról győződve, hogy ő jót akar. Szerintem ez hülyeség, égbekiáltó marhaság. Miért kell mindenre találni egy skatulyát, és belehelyezni embereket, szándékokat, gondolatokat? Miért kell nekem eldönteni azt, ki jó, ki rossz? Lehet, hogy szerintem az úgymond gonosz Unseelie király a jó, mert jót akar. És aki a jó oldalon harcol önző célért, az mitől jó? Ő még jót sem akar, meg akar szabadulni egy nyűgtől - az őrült fiától, aki nem képes meghalni, - és ezért keres egy varázslatos tárgyat, hogy el tudja pusztítani a saját gyerekét, úgymond, hogy megkímélje az örök szenvedéstől. Esze ágában sincs megmenteni a világot! Ki mondja meg, mi a jó, mi a rossz? Az írónő? Szerintem ez egy történet olvasásakor egyedül az olvasó dolga. Szerintem ebben a történetben nincs jó, és nincs rossz szereplő. Mindenki önző célokért harcol, etikátlan eszközökkel küzd. És meg kell mondjam, nekem az Unseely király a legszimpatikusabb mind közül. És a befejező kötet kamasz főhősnőjétől pedig kiver a víz, és feláll a szőr a hátamon!
Mindent összevetve a sorozat könyvei pörgő cselekményt, titokzatos szereplőket, varázslatos tárgyakat adnak az olvasónak. És van néhány igazán figyelemre méltó férfias férfi is, akikbe beleszerethet a nedves bugyogójú olvasónő, eltekintve attól, az a férfi ember vagy sem, jó vagy rossz. Sajnos női főszereplő nem nagyon van ilyen vérforraló. Nem is beszélve az értelmi képességeikről. Talán Ryodant kivéve.
Bár nem találunk a történetben mitológiai szereplőket, sőt, ismereteket sem, és nincs szó semmiféle történelmi háttérről, ez tisztán és egyszerűen az írónő által - néhány általa is olvasott egyéb irodalmi művel is megihletett - megalkotott fantázia-világ. És a képzeletével nincs is semmi baj. Az írás stílusával én nem tudtam igazán azonosulni, lehet, a romantikus, időnként pátoszba hajló, a régi mítosz elbeszélésmódját követő Tolkien írói eszközei sokkal közelebb állnak hozzám. De alapvetően élveztem a könyveket, nem volt bennem olyan meghasonlás, mint Cassandra Clare remekei esetében. (És már megint nem tudtam megállni!!!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése