Egy titokzatos isten, aki mindenkivel lepaktál!

Azok a sorstársaim, akik évek óta figyelemmel kísérik Sherrilyn Kenyon darkhuntereinek (a magyar kiadásban Sötét Vadászokként fémjelzik őket, bár nekem nem jön be ez a fordítás, kicsit frappánsabbat vártam volna!) könnyfakasztó, szívfacsaró történeteit, a legutóbbi néhány kötetben találkozhattak a legnépszerűbb amerikai istennel is, Coyote a neve. Szinte minden észak-amerikai és mexikói indián kultúra közkedvelt mítikus alakja, bár egyénisége nem mindig egyező a különböző indián népeknél. Abban azonban megegyeznek, hogy trükkös "fiú", csalárd, megbízhatatlan, nem is mindig jóindulatú. Mindig kész a tréfára, veszélyes vele üzletet kötni, mert az a mottója, mint Rodolfó bűvészmesternek: "Vigyázat, csalok!" Csapodár és nagy nőcsábász, az alkoholos italokat sem veti meg. Még csak azt sem mondhatjuk, válogatós lenne, bárkit megigéz, elcsábít, megront vagy megment, legyen az nő vagy férfi. 

Coyote alakváltó isten, állati alakjában prérifarkas, emberi formájában rendkívül jóképű, vonzó és nevetőszemű ifjú. Egyes ábrázolásaiban úgy jelenik meg, hogy mindkét alakjának egyes meghatározó jeleit viseli, vagyis antropomorf, farkasfülekkel, lompos farokkal, karmokkal. 

Ó, igen, megjelenik Neil Gaiman Amerikai istenek című csodaeposzában is mint Odin - ó bocsánat, Szerda! - szövetségese. Bár segíti az istenek ügyét, mégis mintha némiképp távoltartaná magát az eseményektől. Titokzatos és kiszámíthatatlan. Akárcsak Loki, aki Gaiman művében végig az "ellenség" sorait erősíti, míg végül kiderül, hogy nincsenek oldalak, csak egyetlen elérni kívánt cél létezik. És a cél szentesíti az eszközt, még ha azt az eszközt árulásnak nevezik is. Tehát Loki, a skandináv-germán trükkös fiú szemben állna Coyote-tal, az amerikai indiánok trükkös fiújával? Ó, ez csak a látszat. A céljuk ugyanaz, és voltaképpen ők ugyanaz a személy, ha jól értelmezem, csak ez a megkettőződésük is része a trükknek. 

Hogy miért is jutottam erre a következtetésre? Hiszen annyira távol álló kultúrájú népek istenei ők, hogy lehetnének azonosak? 

1. Mindketten a világ teremtését, újjáteremtését vállalják magukra.

2. Mindketten csalók, tolvajok, szeretetreméltó gazemberek.

3. Mindketten vonzó, csapodár, nőcsábász linkócik.

4. Mindketten bohócok és tréfamesterek.

5. Mindketten alakváltók, démoni jegyekkel.

6. Mindketten vonzódnak a saját nemük képviselőihez is.

7. Mindketten képesek gyermeket nemzeni, de szülni is.

8. Mindketten utálják, ha szabályok közé próbálják kényszeríteni őket, lázadók.

Túl sok a hasonlóság, szembetűnően sok! Coyote-nak van még egy sajátossága, ami Lokinál nem egyértelmű, az, hogy ő termékenységisten is. Ahol ő jár, kivirágzik még a sivatag is, gyümölcsök, növények sarjadnak, beköszönt a bőség, folyik a sör. 

De nemcsak Loki felel meg Coyote alakjának a világ mítoszainak szereplői közül. A Lakota indiánok trükkös fiúja Iktomi, aki pók alakjában működik (brrrrr!), akárcsak Gaiman másik kedves könyvbéli alakja, Ananasi, az afrikai hitvilág trükköse. Az Ogellalla indiánok úgy tartják, Ksa (szenvedély), aki Iktomi második megtestesülése, találta fel a nyelvet, a beszédet, a neveket és a játékokat. Valamennyien a bölcsesség istenei, okosak és csalárdak, teremtőerővel felruházva. Más észak-amerikai indiántörzsek trükköse pedig - mit ad isten, ó, Odin - Holló alakban létezik. Túl sok az egybeesés a különböző néven létező ugyanazon funkciójú és jellemű istenek esetében! 

Nem segít az a tény sem oszlatni a balladai homályt, ami ezt a kétes alakot körülveszi, hogy az egyik indián teremtésmítosz szerint a bölcsesség és szenvedély valaha az első legfőbb isten volt, de trükkjei és csalárdsága miatt végül megfosztatott a bölcsesség istenének funkciójától. Vagyis a főisten két különböző jellemvonása két személlyé választotta szét őt. Hol is olvastam, már nem emlékszem, hogy a skandináv teremtésmítosz szerint Loki és Odin is hasonlóképpen egy személyből lett két különálló lény, az egyik a bölcsesség, a másik a ravaszság és csalárdság megtestesítője. Ahogy Gaimannél is az elérendő cél, az újrateremtés két szembenálló, de együttműködő aspektusai. Ez megmagyarázza, amit a skandináv-germán eposztöredékek máig nem tettek egyértelművé: miért állítja Loki és Odin is, hogy vértestvérek? Miért van az, hogy Anansinak Gaiman egy másik regényében egy fia születik, két különálló lénnyé válik, "akik ikrek"? Az egyik jóindulatú és  tehetetlen, a másik okos, gátlástalan, nagy nőcsábász és csaló, és képes világokat teremteni? 

Igen, Gaiman ezek szerint jól ráérzett a dologra: Loki és Odin, Anansi és Coyote egy és ugyanazon teremtőerő, a bölcsesség. De az ész veszélyes dolog, a Sátán sajátja! A görög Dionüszosz már csak tudja, (többek közt) belőle alkották meg a keresztény Sátán alakját. És miről is híres a mi görög csodánk? Ó igen, nagy nőcsábász, az eszközei sem mindig tiszták, amivel a céljait eléri. Termékenység-isten, a bor és a mámor, a szenvedély és a színház a felügyelete alá tartozik. 

Na hát ezért született meg az a mondás, milyen kicsi a világ!

Coyote-Loki alakja rengeteg művészt megihletett, olyan mai alakjaik is vannak, akiket nem is próbálnánk velük azonosítani. 

De én már bölcs vagyok - legalábbis ebben a kérdésben, - mióta elolvastam Catherynne M. Valente egy novelláját Coyote viselt dolgairól. Hát haláli!!!! 

Az egész teremtésmítosz egy amerikai középiskola sportcsapatának versenyei és szórakozásai szintjén elmesélve, micsoda ötlet! Coyote a csapat lelke, ahol ő megjelenik, - azaz mindenhol, - ott a csapat győz, mindenki szereti, a lányok beleszeretnek, és ő mindegyiküket viszontszereti, - nemcsak lelkileg, - nincs féltékenység, minden fiú a barátja. Az egész társaság állandó mámorban él, a lányok teherbe esnek, mindenhol tombol a természet, sarjadnak a növények. Bejut a csapat a döntőbe, a legnagyobb ellenfél a Viharmadár csapata. A Viharmadár - ahogy már Gaiman könyvéből is tudjuk, - az indiánok mítoszaiban a pusztulás gonosz megtestesítője. A sportdöntő a végső harc allegóriája a jó és a gonosz között a világ megmentéséért, ahogy mi ismerjük, a Ragnarök. Hogyan győzhetne Coyote csapata a 6-szoros címőrző bajnok Viharmadár-csapattal szemben? A fiúk erőszakkal próbálnák megoldani a kérdést, ám Coyote nem engedi, ő ésszel és trükkel győz. Egyszerű, elcsábítja a Viharmadarat, aki elhagyja a csapatát, és ezáltal Coyote-ék legyőzik a vezető nélkül maradt bajnokot. 

Valente mindent belead a sztoriba, ahogy az már tőle megszokott. Beépíti a Coyote alakja által ihletett korunkbeli meséket is a történetbe, az ő oly jól ismert végtelen történet-szerű módján. Itt Coyote szerelme - az igazi - Bunny, akit a Walt Disney-rajzfilmek Bug Bunnyjaként, vagy Rémusz bácsi meséiből ismerünk, a ravasz és trükkös nyúl. Mert minden csábító szélhámos csak magát szereti! Alkot magának egy más nemű megfelelőt, hogy szerethesse. És megjelenik a színen a lány is, aki viszont mindent feladva, főként magát, szereti Coyote-ot, a pom-pomlányok vezetője, a gyönyörű és megesett Sarah Jane. Őt pedig egy sci-fiből ismerjük, Sarah Jane Smith a Dr Who brit űrrémmese egyik önálló életre is kelt alakja, a doktor egyik korai  társa. És számtalan szereplő megjelenik még a színen, akiket fel sem ismertem. De soha nem adom fel a rejtvényfejtést!  

Nekem mindenesetre nagyon tetszik ez a világmítosz gondolat. tagadhatatlan, hogy létezik egy őskultúra, egy mindent átfogó mítikus hagyomány, amelynek darabjai minden népnél töredékeiben feltűnnek. És nem nyugszom, amíg meg nem ismerem mindet! Le vagyok maradva, Valente és Gaiman, na és Terry Pratchett is nyilvánvalóan jóval előttem járnak. Ezt pedig nem tűrhetem, ugye?

 Coyote azték, algonkin és navajo megjelenítései. A képek a Pinterest gyűjteményéből származnak.

Minden út .... Odinhoz vezet!

Lehet, hogy a Nornák műve, de mostanában bármit olvasok, a legváratlanabb témájú regényekben felsejlik Odin alakja. Üldöz engem, kísért! Arra gyanakszom, megneszelte, hogy görög mitológiai tanulmányokat fordítok angolról magyarra, vagy lehet, hogy valaki elpletykálta neki, hogy Apollóról szándékozom regényt írni! Akárhogy is van, nemes a bosszú, hogy állandóan róla kell olvasnom. És ha olyanokat, mint amit Joanne Harris írt, nem neheztelhetek.

24 órán belül olvastam el a Rúnajelek című fantázia-mesét, eleinte - bár tetszett a téma, - nem állt hozzám közel, mert Odin csak ritkán jelent meg, ha szó is volt róla távollétében. Azután egyre több utalás történt a Ragnarökre és az Edda izlandi sagából ismert történetekre és mítikus szereplőkre. Majdnem érintőlegesen, de legalább mindent érintve ismerhettük meg az északi "istenek" - ázok, vánok, törpék, óriások és manók - ősi meséit, miközben izgalmas új kalandokra indultak a bajkeverő, mindig mindent túlélő Ármányossal, azaz Lokival az élen. 

Nincs jobb módszer arra, hogy az ősi hagyományt népszerűsítse az író, vagy tanár, mint új meséket szőni a régiek köré. Legjobb íróink csinálták, és teszik ma is ezt, Neil Gaiman, Tolkien, Beagle, csak hogy a kedvenceimet említsem. 

Ami a regényben nagyon tetszett, az a tökéletesen logikusan megindokolt, többször is megemlített mozgalom, amikor az új, - néven nem nevezett, de abszolút biztonsággal a római katolikus egyházra mutató, - régi hitet elsöprő egyház ráépül a régi  hit szent helyeire, erőszakkal betiltja az ősi pogány hagyományok ápolását, boszorkányt és eretneket kiált, aki nem áll be az új hit zászlaja alá. És hogy eltiltja a meséléstől, majd az álomtól is az új követőket. 

Ami szintén megfogott, hogy ebben a műben is ráismerhettem a jungi archetípusokra, itt még kézenfekvőbb volt az utalás, mint Lisa Goldstein előző napon olvasott meséjében. 

És amitől igazán a szívemhez nőtt a könyv, az Odin jellemábrázolása volt. A bölcs isteni lény közmondásosan nagy diplomata, nem átall elhallgatásokkal, sőt hazugságokkal élni, ha a célját el akarja érni, és önző módon használja ki még saját családtagjait is ennek érdekében. Ezért a róla alkotott mítoszi és irodalmi kép szerint önző és csalárd. Nincs szíve. Én ezt soha nem éreztem igaznak. Ebben a könyvben is bebizonyosodik, hogy képes önfeláldozó cselekedetekre, és igenis tud szeretni.

Téves eszme, hogy a szeretet önzetlen. Mindenki, aki szeret, valamilyen okból vagy célért szeret. Leginkább azért, hogy ezt viszonozzák. Még a szentek is érdekből szeretik az istenüket, hiszen üdvözülni akarnak. Ezért a célért képesek mindent és mindenkit feláldozni, még saját magukat is. Ebben a mesében Odin saját magát is feláldozza, persze mindenki mást is, így tulajdonképpen szentté lesz. Mely tényt jelzi, hogy azok az istentársai, akik ellenségei voltak, és a történet során üldözték, és az életére törtek, végül leróják tiszteletüket a halott isten előtt, amikor viking módra égő hajón bocsátják utolsó útjára. De nem akárhová, az Álom folyóján hajózik tova. És álmainkban akár újra találkozhatunk is majd vele, legalábbis ő ezt állítja.

Én úgy döntöttem, ma éjjel Odinról fogok álmodni.