Lehet, hogy a Nornák műve, de mostanában bármit olvasok, a legváratlanabb témájú regényekben felsejlik Odin alakja. Üldöz engem, kísért! Arra gyanakszom, megneszelte, hogy görög mitológiai tanulmányokat fordítok angolról magyarra, vagy lehet, hogy valaki elpletykálta neki, hogy Apollóról szándékozom regényt írni! Akárhogy is van, nemes a bosszú, hogy állandóan róla kell olvasnom. És ha olyanokat, mint amit Joanne Harris írt, nem neheztelhetek.
24 órán belül olvastam el a Rúnajelek című fantázia-mesét, eleinte - bár tetszett a téma, - nem állt hozzám közel, mert Odin csak ritkán jelent meg, ha szó is volt róla távollétében. Azután egyre több utalás történt a Ragnarökre és az Edda izlandi sagából ismert történetekre és mítikus szereplőkre. Majdnem érintőlegesen, de legalább mindent érintve ismerhettük meg az északi "istenek" - ázok, vánok, törpék, óriások és manók - ősi meséit, miközben izgalmas új kalandokra indultak a bajkeverő, mindig mindent túlélő Ármányossal, azaz Lokival az élen.
Nincs jobb módszer arra, hogy az ősi hagyományt népszerűsítse az író, vagy tanár, mint új meséket szőni a régiek köré. Legjobb íróink csinálták, és teszik ma is ezt, Neil Gaiman, Tolkien, Beagle, csak hogy a kedvenceimet említsem.
Ami a regényben nagyon tetszett, az a tökéletesen logikusan megindokolt, többször is megemlített mozgalom, amikor az új, - néven nem nevezett, de abszolút biztonsággal a római katolikus egyházra mutató, - régi hitet elsöprő egyház ráépül a régi hit szent helyeire, erőszakkal betiltja az ősi pogány hagyományok ápolását, boszorkányt és eretneket kiált, aki nem áll be az új hit zászlaja alá. És hogy eltiltja a meséléstől, majd az álomtól is az új követőket.
Ami szintén megfogott, hogy ebben a műben is ráismerhettem a jungi archetípusokra, itt még kézenfekvőbb volt az utalás, mint Lisa Goldstein előző napon olvasott meséjében.
És amitől igazán a szívemhez nőtt a könyv, az Odin jellemábrázolása volt. A bölcs isteni lény közmondásosan nagy diplomata, nem átall elhallgatásokkal, sőt hazugságokkal élni, ha a célját el akarja érni, és önző módon használja ki még saját családtagjait is ennek érdekében. Ezért a róla alkotott mítoszi és irodalmi kép szerint önző és csalárd. Nincs szíve. Én ezt soha nem éreztem igaznak. Ebben a könyvben is bebizonyosodik, hogy képes önfeláldozó cselekedetekre, és igenis tud szeretni.
Téves eszme, hogy a szeretet önzetlen. Mindenki, aki szeret, valamilyen okból vagy célért szeret. Leginkább azért, hogy ezt viszonozzák. Még a szentek is érdekből szeretik az istenüket, hiszen üdvözülni akarnak. Ezért a célért képesek mindent és mindenkit feláldozni, még saját magukat is. Ebben a mesében Odin saját magát is feláldozza, persze mindenki mást is, így tulajdonképpen szentté lesz. Mely tényt jelzi, hogy azok az istentársai, akik ellenségei voltak, és a történet során üldözték, és az életére törtek, végül leróják tiszteletüket a halott isten előtt, amikor viking módra égő hajón bocsátják utolsó útjára. De nem akárhová, az Álom folyóján hajózik tova. És álmainkban akár újra találkozhatunk is majd vele, legalábbis ő ezt állítja.
Én úgy döntöttem, ma éjjel Odinról fogok álmodni.
