Kalamajka, a Viharsárkány

Van, hogy az Ember Lányának annyi gondolata van, hogy össze-vissza kavarognak a témák és ötletek, megírásra váró szösszenetek a fejében. Velem is ez történt, és ilyenkor a legjobb megvárni, amíg az örvények elülnek. Én is így tettem az elmúlt hetekben, de ma éjjel Kalamajkáról álmodtam.

A kalamajka - mint megtudhattam - egy ukrán népi tánc, mely nevét a városról kapta, ahol a tánc született. Ez a szláv tánc egy pörgős-forgós kavalkád, azaz "viharos" tempójú.  Így lett átvitt értelemben a magyar nyelvben a zűrzavar, baj szinonímája. Hogy miért is érdekelt ez engem?

Az elmúlt néhány hónapban vegyes olvasmányaim voltak, de főleg - természetesen - mitológiai tárgykörben. Volt aztán az olvasólistámon minden: görög mitológiai tárgyú tanulmányok, skandináv eposzok, mítikus alapú fantáziaregények, örmény és grúz, román és perzsa mondák és mesék. És persze Tolkien Sigurd és Gudrúnja. Megdöbbentett, hogy milyen kapcsolatokat fedeztem fel a teljesen eltérő nyelvű, egymástól távol lévő területen élő népek hagyományai között. Óhatatlanul eljutottam oda, hogy megkíséreltem összehasonlítva egymással megfeleltetni a főbb isteneket és hősöket a különböző hagyományokban. Bár végülis elvárható lenne, hogy legyen hasonlóság közöttük, ezek a népek valamennyien árja, azaz indo-európai, vagy indoiráni nyelvi eredetű népek, persze azóta nőtt közöttük a távolság mindenféle tekintetben. De az ősi mesék megőrződtek. Így ráleltem az örmény, grúz, iráni és román Sigfriedre vagy Sigurdra is. Hiszen óvilági mesemotívum, és ma már tudom, hogy mítikus gyökerű a sárkányölő hős, aki a kereszténységbe Szent Györgyként mentette át magát.

Az ősi alapmotívum az, hogy a sárkány, amely a népek mítoszaiban a káosz és a vihar megszemélyesítése, elrabolja a napot és holdat. A hős - a mítikus hagyományokban félisten vagy napisten - legyőzi a vihart, megöli a sárkányt, így a káoszból (Ragnarök) új világ sarjad, új rend formálódik, és újra eljön az  Aranykor.

Azután hirtelen megvilágosodtam. Hiszen nekünk is van egy hasonló mesénk, Szépmező Szárnya vagy Mezőszárnyasi ősi magyar regéje. Komjáthy István: Mondák könyve című alapműve ezzel a mesével kezdődik, és kétséget sem hagy afelől, hogy a szereplők nem emberi lények, hanem a természet megszemélyesített szellemei, istenségei. Mindig azon töprenkedtem, amikor olvastam, hogy hogyan kerül ide a mi mesénkbe ez a Szélkötő Kalamona, aki elrabolja Napkirályt és Szélkirályt. A neve nem magyar, de akkor milyen eredetű? És ha nem magyar a neve, akkor a mese sem igazán magyar?

Ki ez a Kalamona? Milyen név ez? Ezért kerestem a létező összes forrás közt ezt a nevet, de nincs ilyen. Egy görög városkát találtam ezen a néven, de semmi nem utal arra, hogy volna a mi szélkötőnkhöz bármi köze. Azután megtaláltam a román sárkányölős mesét. És az örmény mítoszokat.

Az örményeknél a sárkány a vihar, aki "elrabolja a napot és holdat". Az örmény napisten, Vahagn pedig megöli a sárkányt, és kiszabadítja az elemeket. Honnan ismerős ez a név is, hogy Vahagn? Hát persze, Agni, a Védák tűzistene. Agni, a szent tűz. Indra tűzisten egyik megtestesülése. És a másik megtestesülése Surya, a nap tüze.

És itt egy verstöredék az örmény Vahagn születéséről:

"The heavens and the earth travailed,
There travailed also the purple sea,
The travail held
The red reed  (stalk) in the sea.
Through the hollow of the reed (stalk) a smoke rose,
Through the hollow of the reed (stalk) a flame rose
And out of the flame ran forth a youth.
He had hair of fire,
He had a beard of flame, 
And his eyes were suns."

Indra és Agni is sárkányölő hős. Ahogy Vahagn is, és görög megfelelője, Heraklész is az. És Heraklész  is napisten.

Vahagn a háború és a bátorság istene is. Az örmény hagyomány szerint Vahagn lopta a tüzet az emberek számára, és amint lehozta az égő zsarátnokot (illetve szalmaszálakat belőle), elszórta az égen, ebből formálódott a Tejút. A bolgár néphagyomány a Tejutat ma is a Tűztolvaj Ösvényének nevezi. A magyar népi folklór Szalmaútnak is hívja, többek között. Minő véletlen! Bár mi inkább a mítikus Hadak Útjára emlékszünk szívesen. De láthatólag itt is erős a hasonlóság, hiszen ugyanarra az isteni személyre utal mindkét név. A tűz és a háború Vahagn, vagy magyarul a Hadak Ura. 

(Heraklész  a késői görög panteon kisebb jelentőségű, félistenből istenné emelkedő hőse. Prométheusz, aki szintén "Vahagn" egyik megfelelője, aki ellopja az emberek számára a tüzet, ősibb hagyomány terméke, ő még Zeusz előtt munkálkodott, hiszen titán volt, egy előző, később az új "betolakodók által legyőzött görög törzs eredetmítoszához tartozik.)

És hogy is szól az északi germánok eredetmítosza? Volt az Aranykor, ahol a termékenységistenek, Vánok, és a későbbi harcosabb istenek, Ázok, békében éldegéltek. De két szörnyeteg üldözni kezdte az égen a napot és holdat. A Világvégén elkapják, bekapják, és eluralkodik a Káosz, elpusztul a világ. Majd új rend alakul ki, a nap és a hold visszatér, az istenek újra munkálkodni kezdenek.Mindehhez az kell, hogy a szörnyetegeket a hős legyőzze. Ahogy illik egy sárkányölőhöz, akinek ősi a reputációja, mint láthattuk, az ősárja egyetemes hagyomány része ő.

Így hát tudjuk, hogy a magyar népmese nem igazán "magyar", vagy legalább is eredetét tekintve egy olyan hagyományt őriz, ami sokkal ősibb, mint a magyar vagy bármelyik más nép, vagy akár az ősárja törzs. Hiszen ezek a motívumok - de ebbe már megfelelő mélyebb ismeretek hiányában nem mennék bele, - más eredetű népek mítoszaiban is megtalálhatók nyomokban, a sémi és hámi eredetmítoszokban, az amerikai indiánoknál, a kínai hagyományok között. 

Tehát megvan a mi Kalamonánk származása, sárkány és vihar ő, aki a Káosz beteljesülésén dolgozik. Ezért jelent a neve zűrzavart, és a neve szláv eredetű, azaz indo-európai gyökerű. És a mi Szépmező Szárnya nevezetű sárkányölő naphősünk ezáltal az őt megillető isteni helyre emelkedik. 

A Komjáthy-féle gyönyörűséges mondagyűjteményben megtalálunk a Kalamona-mesébe ágyazva egy feltételezett, erősen finnugor eredetre mutató teremtés-mítoszt is. Ki a megmondhatója, melyik mese ősibb?   

Egy azonban biztos, ahogy a finnugor népek, úgy az indo-európaiak, az altáji-török népek, és valamennyiük között a magyarok is - bárhová is tartozzanak - évezredekig vándoroltak, időnként keresztezték egymásét az útjaik, volt, hogy ellenségként tekintettek egymásra, volt, hogy szövetségesekként egy szállásterületen éltek. A kultúrák, a népek keveredtek. A hagyományokat átvették egymástól, saját képükre formálták. Ahogy az északi népek ismerik Yggdrasilt, a Világfát, a finnugoroknak Tetejetlen Fájuk, Égigérő Fájuk, esetleg Égigérő Paszulyuk van. Mindez nem véletlen. 

Mindenesetre ezentúl ha vihar tör ki, tudni fogom, hogy Kalamajka, a viharsárkány ismét kellemetlenkedni akar. Majd a naphoz fogok fohászkodni, hogy kösse fel a ... kardját, és szálljon harcba rögtön! Meg kell elégednie ennyivel, hisz ma már nem illik lovat áldozni neki, ahogy az ősi szokás megkívánta. 

Vahagn

Minden út .... Odinhoz vezet!

Lehet, hogy a Nornák műve, de mostanában bármit olvasok, a legváratlanabb témájú regényekben felsejlik Odin alakja. Üldöz engem, kísért! Arra gyanakszom, megneszelte, hogy görög mitológiai tanulmányokat fordítok angolról magyarra, vagy lehet, hogy valaki elpletykálta neki, hogy Apollóról szándékozom regényt írni! Akárhogy is van, nemes a bosszú, hogy állandóan róla kell olvasnom. És ha olyanokat, mint amit Joanne Harris írt, nem neheztelhetek.

24 órán belül olvastam el a Rúnajelek című fantázia-mesét, eleinte - bár tetszett a téma, - nem állt hozzám közel, mert Odin csak ritkán jelent meg, ha szó is volt róla távollétében. Azután egyre több utalás történt a Ragnarökre és az Edda izlandi sagából ismert történetekre és mítikus szereplőkre. Majdnem érintőlegesen, de legalább mindent érintve ismerhettük meg az északi "istenek" - ázok, vánok, törpék, óriások és manók - ősi meséit, miközben izgalmas új kalandokra indultak a bajkeverő, mindig mindent túlélő Ármányossal, azaz Lokival az élen. 

Nincs jobb módszer arra, hogy az ősi hagyományt népszerűsítse az író, vagy tanár, mint új meséket szőni a régiek köré. Legjobb íróink csinálták, és teszik ma is ezt, Neil Gaiman, Tolkien, Beagle, csak hogy a kedvenceimet említsem. 

Ami a regényben nagyon tetszett, az a tökéletesen logikusan megindokolt, többször is megemlített mozgalom, amikor az új, - néven nem nevezett, de abszolút biztonsággal a római katolikus egyházra mutató, - régi hitet elsöprő egyház ráépül a régi  hit szent helyeire, erőszakkal betiltja az ősi pogány hagyományok ápolását, boszorkányt és eretneket kiált, aki nem áll be az új hit zászlaja alá. És hogy eltiltja a meséléstől, majd az álomtól is az új követőket. 

Ami szintén megfogott, hogy ebben a műben is ráismerhettem a jungi archetípusokra, itt még kézenfekvőbb volt az utalás, mint Lisa Goldstein előző napon olvasott meséjében. 

És amitől igazán a szívemhez nőtt a könyv, az Odin jellemábrázolása volt. A bölcs isteni lény közmondásosan nagy diplomata, nem átall elhallgatásokkal, sőt hazugságokkal élni, ha a célját el akarja érni, és önző módon használja ki még saját családtagjait is ennek érdekében. Ezért a róla alkotott mítoszi és irodalmi kép szerint önző és csalárd. Nincs szíve. Én ezt soha nem éreztem igaznak. Ebben a könyvben is bebizonyosodik, hogy képes önfeláldozó cselekedetekre, és igenis tud szeretni.

Téves eszme, hogy a szeretet önzetlen. Mindenki, aki szeret, valamilyen okból vagy célért szeret. Leginkább azért, hogy ezt viszonozzák. Még a szentek is érdekből szeretik az istenüket, hiszen üdvözülni akarnak. Ezért a célért képesek mindent és mindenkit feláldozni, még saját magukat is. Ebben a mesében Odin saját magát is feláldozza, persze mindenki mást is, így tulajdonképpen szentté lesz. Mely tényt jelzi, hogy azok az istentársai, akik ellenségei voltak, és a történet során üldözték, és az életére törtek, végül leróják tiszteletüket a halott isten előtt, amikor viking módra égő hajón bocsátják utolsó útjára. De nem akárhová, az Álom folyóján hajózik tova. És álmainkban akár újra találkozhatunk is majd vele, legalábbis ő ezt állítja.

Én úgy döntöttem, ma éjjel Odinról fogok álmodni.