Ahogy a minap rendszereztem az elektronikus könyvtáramat, bele-beleolvastam néhány régi kedvenc romantikus íróm néhány ismeretlennek tűnő, valamint újabb művébe. Iszonyú csalódás ért. Például olvastam Nora Roberts 2 kisregényét. Elég felejthetők. Az írónő úgy 10 évvel ezelőtt azért lopta be magát a szívembe, mert kedves "hétköznapi" szerelmes regényeit kelta képzelete tündérekkel, boszorkányokkal dobta fel, mégis teljesen hihető történeteket tudott varázsolni a két világ, két stílus keverésével. Úgy tűnt, velem is bármikor előfordulhatna, hogy szóba elegyedek egy kísértettel, vagy akár egy tündérkirállyal. De írt valóban hétköznapi történeteket is, és véres krimiket. Ezeket már nem élveztem annyira, de utazáshoz, elalvás előttre könnyű olvasmányok voltak, némelyik valóban teljesen szórakoztató.
Azután befutott, már nem kell a színvonallal vagy mondanivalóval törődnie. A neve minden színvonaltalan förmedvényt elad ma már. A történetekből eltűntek a tündérek, a fantázia, a stílusa meg - hát valljuk be - azért soha nem volt igazán irodalminak nevezhető. Régebben nem is az irodalmi Nobel megszerzése vezérelte, hanem a szórakoztatás. Ma, a PÉNZ.
Régebben a történetek szegény, vagy tragikusra fordult életű hősök talpra állásáról, elérhetetlennek tűnő célok kemény küzdelem árán való beteljesítéséről, vagy a vágyott szerelem megtalálásáról szóltak. Ma a történetek sekélyesek, folyik a vér, szörnyű módon elkövetett gyilkosságoknak lehetünk tanúi, és a szereplők pedig pénzért hajtanak, milliomos módon élnek, olyan karriereket futnak be, melyeknek az elindításához is pénz és kapcsolatok kellenek, nem saját erejükből indulnak a hősök, nem a tudásuk alapján érik el, amit elérnek. Ahogy az írónő sem azért ír már, hogy meséljen.
A könyvek hősei olyan helyeken szállnak meg, olyan italokat isznak, amelyek - saját tapasztalatom szerint - egy minimálbérnél alig többet kereső ember számára megfizethetetlenek. Olyan dolgokat vásárolnak, amelyek egy átlag magyar ember fél évi fizetéséből telnek ki. És ez azért van, mert a valaha volt főállású háziasszony és anya, aki annak idején a háztartási és gyereknevelési fáradalmait kipihenendő írdogált romantikus meséket, ma már hírességként mindezt megengedheti magának. Elfelejtette már, milyen kevés pénzből élni. Így a hősök is olyanokká váltak, mint az írójuk, sekélyessé, érzelgőssé, ráadásul érthetetlenül, logikátlanul reagálnak normális élethelyzetekben. Szánalmas.
Mi, akik megveszünk egy-egy ilyen könyvet a magyar könyvesboltokban 2-3-4000 forintokért, amit a háztartási pénzünkből kuporgatunk össze, ábrándozunk a pénzünkért arról a francia borról, vagy márkás cipőről, amelyet a szereplők természetes eleganciával megvásárolnak a könyvekben. Ahogy az író is. És mindez a mi pénzünkön! Mert a színvonaltalan történetek bevétele a kiadónak és az írónőnek is megteremti ezt a lehetőséget, amelyet mi nem érhetünk el. Vagy mégis? Persze ha nem vesszük meg ezt a sok fércművet, és csak összegyűjtjük az erre szánt összegeket, év végén talán elmehetünk egy jó étterembe, és megihatjuk az árából azt a bizonyos bort!
Végszóul, emlékszem Boris Vian egyik szívem csücskét képező regényére, a Tajtékos napokra. A főhős barátja Jean-Sol Partre-rajongó, az író minden művét rohan megvenni, minden pénzét a gyűjtemény gyarapítására költi. Így a legújabb mű, a WC-papírtekercsre írott darab a vágyálma.
Na igen, nem finom kritika, de bárki számára azonnal érthető, nem? Pedig több mint 50 éve írta!
A kérdéses Partre-mű irodalmi értékéről nem szerzünk tudomást ugyan, de az, hogy már a leggyatrább módon kinyomtatva is vagyonokba kerül, fémjelzi Vian nézőpontját. Ma meg a fércműirók - például Roberts - WC-papír minőségű irományait fényes, színes, aranybetűs, nagyon dizájnos kötésben kapjuk meg vagyonokért, és ez a másik véglet.
Vian mindig szarkasztikus humoráról, végletesen acerbikus stílusáról volt ismert. Egy társaságba járt egy időben Jean-Paul Satre-ral és az egzisztencialista írókkal, bizonyos szempontból becsülte műveiket, de nem tartozott közéjük. Ő nem komolykodva és tudálékosan filozofált, durván, élesen, jól érthető allegóriákba burkoltan fejezte ki cseppet sem hízelgő véleményét a környező világról.
Ma is odaadnám az évi üveg boromat Vian bármelyik művéért, akármilyen kötésben, (Akár WC-papírtekercsre nyomtatottan is!) Ami nem mondható el sok mai íróról, ezért töltöm le inkább az "alkotásokat" elektronikus formátumú könyvekben, vagy olvasom az internetes könyvtárakban, ingyen. Így van sanszom arra az üveg francia borra, vagy akár egy igazán jó könyvre.
