Én nem egy virág, hanem repkény vagyok!

Úgy tűnik, mániákus Holdistennő-rajongásom kísért, bármit is olvasok. Vagy már annyira begolyóztam volna, hogy azt látom, amit szeretnék, még ha nincs is ott? 

Tegnap befejeztem Beagle meséjét, a Tamsin története című könyvet. Angol, dorseti néphagyományok sokaságával szembesültem. De a szerző által sem eltitkoltan ezen angol néphagyományok nagy része nem angol, hanem kelta eredetű. És máris helyben vagyunk. Visszaköszön a Mabinogion velszi mondagyűjteményből jól ismert alvilág, Annun lélekraboló rémkutyahada, a Nagy Hajsza. De találkozunk a kelta mesékből ismert pukkával, vagy a Harry Potterben is szerepet kapó házimanókkal. És Bodza anyóval is, akit Andersen meséjéből ismerhetünk. 

Bodza anyó a Tamsin történetében azonban sokkal inkább emlékeztet a már jól ismert Holdistennőm öregasszony alakjára. Utána is néztem, és az információk halmaza megerősített a gyanúmban.  A bodzát az egyetemes néphagyomány a téli évszak beköszöntéhez köti. A halál egyik növényi jelképe. A kelta Holdistennő egyik attribútuma is, hiszen boszorkány. Érdekes módon. Halloweenkor, vagyis Samhainkor is kap szerepet. Mit ad isten!
  
"A Bodza a megalit korban jelképezte a halált és az újjászületést. A kelták vallási horoszkópjában a bodza a kritikus pont élet és halál között a téli napforduló idején. A napfordulók lovai a keltáknál szent eredetűek, a Fekete Ló jelképezi a téli nap rövidülő, korlátozott fényét."

Mert minden mindennel összefügg, főleg ha néphagyományról és mitológiáról van szó. 

Úgyhogy egyre jobban izgatni kezdett, miért érdekel engem ennyire ez a Holdistennő. Megnéztem például, hogy a kelta fahoroszkóp szerint nekem mi a"fám". Ezt találtam: 

 
"Szeptember 30.-október 27.
Kelta jelképe: Pillangó
Uralkodó bolygója: a Hold által lefátyolozott Perszephoné

A Repkény örökzöld növény, a természet és az emberi lélek halhatatlanságát, örökkévalóságát jelképezi. A pillangó a tündérhit jelképe, amit ruhakapocsként viseltek, ezzel az ősi szellem tiszteletét kívánták kinyílvánítani.
A Repkény jegy jellemzői:
Sokban hasonlít a berkenye jegyű emberre, bár gondolkodásmódja gyakran szélsőséges. Élénk képzelőerővel rendelkező, színes egyéniség. Óriási kitartását a karrierjében jól kitudja használni. Tehetsége pedig egyéni dicsőséget és nyilvános elismerést hoz számára. Szinte mindig rivaldafényben él, sikeres.
Az első két hét szülöttei az újhold emberei radikális gondolkodók, mégis hajlanak a határozatlanságra, sikerek és kudarcok váltják egymást az életükben.
A telihold emberei mindig sikeresnek tűnnek, akkor is, ha éppen elfordult tőlük a szerencse. Igen adakozók, de okos befektetők, akik szem előtt tartják anyagi lehetőségeiket. Jól tudnak manipulálni másokat, és hajlamosak arra, hogy könyörtelenül kihasználják helyzetüket." 

Hát a radikális gondolkodásommal nincs is semmi baj. Mindig is sok problémát okozott nekem, és okoztam vele másoknak is. De hogy a Holdistennő uralja a személyiségemet, nem kellett volna, hogy meglepjen. És nem is akármelyik alakja, egyenesen az Alvilághoz kötődő megszemélyesítője. Valamint a tündérek.  Na ez mindent megmagyaráz.

Materialista világnézetű vagyok, de mindig vonzott a misztikum. Ahogy egyre jobban belemélyülök a mitológiai tárgyú olvasmányaimba, egyre inkább szeretnék hinni is ebben a másik világban. Még nem tartok ott, de mostantól tudatosan fogom gyűjteni az információkat az én személyes Holdistennőmről. Elhatároztam, hogy lefordítom Robert Graves magyarul ki nem adott e tárgyhoz kapcsolódó tanulmányát, a A fehér istennő című könyvét. Hiszen "rólam" is szól, nemdebár?

Léteznek még eredeti és új tündérmesék is

Ma ismét beleszerettem egy írásba, - nálam ez mindig együtt jár az írója iránt feléledő rajongással is, - és ez az író Peter S. Beagle.

Az első általam olvasott regénye a Tamsin története, de ahogy utánanéztem, megjelent több más könyve is magyarul. (Sajnos nem lesz nyugtom, amíg valamennyit el nem olvasom!)

Be kell vallanom, az első 100 oldal határozottan idegesített, de nem tudtam letenni valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva, így megküzdöttem a következő 100 oldallal is. Jelenleg a könyv felénél azt kell mondanom, megérte a várakozást, az előző 200 oldalt indokolttá teszi a további eseménysorozat.

Megragadó, ahogy a New Yorkban élő, elvált szülők bakfis lánya, az esetlen, magát csúnyácskának képzelő, visszahúzódó és tüskés jellemű Jenny - édesanyja házasságkötése után Angliába költözvén, - Dorset mese- és hiedelemvilágával ismerkedik. Nem utasítja el a lehetetlennek tűnő történéseket, a "másik világ" alakjaival lassan barátságot köt. A környező világ és a lét mélyebb megértése megváltoztatja a családjához, új hazájához, általában az emberekhez fűződő viszonyát, barátságot köt végül iskolatársaival, mostohatestvéreivel, az új otthona körül nyüzsgő ősi teremtményekkel, és a ház kísértetével, Tamsinnal is.

A könyv nem ereszkedik le a szokásos fantasy-regények - valljuk be - "hihetetlenes" álomvilágához, végig a valóságban járunk. A számunkra természetfelettinek tűnő lények illeszkednek a valóságunkba, részesei annak, részei a mi életünknek. A dorseti néphagyomány meséi és mondái, a tájszólásos nyelvezet különös bájjal töltik el a regényt. (A káprázatos fordítás Kleiheincz Csilla érdeme.)

Az endless.hu weboldalán találtam is a szerzőről és könyveiről egy minden részletre kiterjedő tanulmányt, mely itt olvasható:     http://www.endless.hu/peter-s-beagle-es-muvei

"...minden egyes könyve különálló drágakő.

„Nem írok folytatásokat” — mondja a Giant Bones / A karakoszki varázsló előszavában, mely önmagában cáfolja ezt az állítást. „És akármennyire is szeretem Judy-Lynn del Reyt, aki ezt a fogalmat kitalálta, ‘előregényt’ sem. Soha nem osonok vissza a tett színhelyére, semmiféle hátsó ablakon át. S legfőképpen nem gyártok epikus trilógiákat elfekkel, törpékkel, varázslókkal, Armageddonnal és bátor hősökkel, akik varázskarddal és bűvös ékszerekkel megrakva vívják reménytelen harcukat valamiféle Sötét (de legalábbis Mosdatlan) Úrral. [...] A Fine and Private Place-től fogva* azon igyekszem, hogy regényeim a lehető legjobban különbözzenek egymástól, s eltéréseiknek csak a tehetségem és képzeletem szabjon határt.”

Beagle hű maradt ígéretéhez: minden könyve új világ, amelyeket mégis összeköt a szerző bámulatos nyelvérzéke, jellemábrázolásban megfigyelhető érzékenysége és mély emberiessége. Peter S. Beagle azon fantasy írók közé tartozik, akik nem sokat törődnek a zsánerrel, amelybe sorolták őket. Nem próbál igazodni a bevált formulákhoz, és az olvasó számára úgy tűnhet (különösen, ha már legalább öt-hat könyvet olvasott tőle), hogy ha valaha is szembesítenék azzal, hogy ő „fantasy-író”, szelíd meglepetéssel fogadná és elcsodálkozna, hogy amíg nem figyelt, valamiképpen ebbe a kategóriába került.

Számára mindig a történet és szereplői az elsődlegesek. Mind az események, mind a bennük mozgó alakok vibrálóan elevenek, és a témák, amelyeket megjelenít, örökre szólnak. Beagle könyveiben nem érdekes, hogy egy szereplő szellem, vagy istennő, netán egyszarvú — ismerősebb, mint a barátaink, s — időnként — mint önmagunk."

Remélem, sikerült felkeltenem a szerző és művei iránt azok érdeklődését, akik még nem ismerik. Tegyetek egy próbát, jobb, mint egy véres krimi, vagy egy csöpögős Cassandra Clare-rémdráma. (Bocs, de nem bírtam megállni!)