Ma ismét beleszerettem egy írásba, - nálam ez mindig együtt jár az írója iránt feléledő rajongással is, - és ez az író Peter S. Beagle.
Az első általam olvasott regénye a Tamsin története, de ahogy utánanéztem, megjelent több más könyve is magyarul. (Sajnos nem lesz nyugtom, amíg valamennyit el nem olvasom!)
Be kell vallanom, az első 100 oldal határozottan idegesített, de nem tudtam letenni valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva, így megküzdöttem a következő 100 oldallal is. Jelenleg a könyv felénél azt kell mondanom, megérte a várakozást, az előző 200 oldalt indokolttá teszi a további eseménysorozat.
Megragadó, ahogy a New Yorkban élő, elvált szülők bakfis lánya, az esetlen, magát csúnyácskának képzelő, visszahúzódó és tüskés jellemű Jenny - édesanyja házasságkötése után Angliába költözvén, - Dorset mese- és hiedelemvilágával ismerkedik. Nem utasítja el a lehetetlennek tűnő történéseket, a "másik világ" alakjaival lassan barátságot köt. A környező világ és a lét mélyebb megértése megváltoztatja a családjához, új hazájához, általában az emberekhez fűződő viszonyát, barátságot köt végül iskolatársaival, mostohatestvéreivel, az új otthona körül nyüzsgő ősi teremtményekkel, és a ház kísértetével, Tamsinnal is.
A könyv nem ereszkedik le a szokásos fantasy-regények - valljuk be - "hihetetlenes" álomvilágához, végig a valóságban járunk. A számunkra természetfelettinek tűnő lények illeszkednek a valóságunkba, részesei annak, részei a mi életünknek. A dorseti néphagyomány meséi és mondái, a tájszólásos nyelvezet különös bájjal töltik el a regényt. (A káprázatos fordítás Kleiheincz Csilla érdeme.)
Az endless.hu weboldalán találtam is a szerzőről és könyveiről egy minden részletre kiterjedő tanulmányt, mely itt olvasható: http://www.endless.hu/peter-s-beagle-es-muvei
"...minden egyes könyve különálló drágakő.
„Nem írok folytatásokat” — mondja a Giant Bones / A karakoszki varázsló előszavában, mely önmagában cáfolja ezt az állítást. „És akármennyire is szeretem Judy-Lynn del Reyt, aki ezt a fogalmat kitalálta, ‘előregényt’ sem. Soha nem osonok vissza a tett színhelyére, semmiféle hátsó ablakon át. S legfőképpen nem gyártok epikus trilógiákat elfekkel, törpékkel, varázslókkal, Armageddonnal és bátor hősökkel, akik varázskarddal és bűvös ékszerekkel megrakva vívják reménytelen harcukat valamiféle Sötét (de legalábbis Mosdatlan) Úrral. [...] A Fine and Private Place-től fogva* azon igyekszem, hogy regényeim a lehető legjobban különbözzenek egymástól, s eltéréseiknek csak a tehetségem és képzeletem szabjon határt.”
Beagle hű maradt ígéretéhez: minden könyve új világ, amelyeket mégis összeköt a szerző bámulatos nyelvérzéke, jellemábrázolásban megfigyelhető érzékenysége és mély emberiessége. Peter S. Beagle azon fantasy írók közé tartozik, akik nem sokat törődnek a zsánerrel, amelybe sorolták őket. Nem próbál igazodni a bevált formulákhoz, és az olvasó számára úgy tűnhet (különösen, ha már legalább öt-hat könyvet olvasott tőle), hogy ha valaha is szembesítenék azzal, hogy ő „fantasy-író”, szelíd meglepetéssel fogadná és elcsodálkozna, hogy amíg nem figyelt, valamiképpen ebbe a kategóriába került.
Számára mindig a történet és szereplői az elsődlegesek. Mind az események, mind a bennük mozgó alakok vibrálóan elevenek, és a témák, amelyeket megjelenít, örökre szólnak. Beagle könyveiben nem érdekes, hogy egy szereplő szellem, vagy istennő, netán egyszarvú — ismerősebb, mint a barátaink, s — időnként — mint önmagunk."
Remélem, sikerült felkeltenem a szerző és művei iránt azok érdeklődését, akik még nem ismerik. Tegyetek egy próbát, jobb, mint egy véres krimi, vagy egy csöpögős Cassandra Clare-rémdráma. (Bocs, de nem bírtam megállni!)
Az első általam olvasott regénye a Tamsin története, de ahogy utánanéztem, megjelent több más könyve is magyarul. (Sajnos nem lesz nyugtom, amíg valamennyit el nem olvasom!)
Be kell vallanom, az első 100 oldal határozottan idegesített, de nem tudtam letenni valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva, így megküzdöttem a következő 100 oldallal is. Jelenleg a könyv felénél azt kell mondanom, megérte a várakozást, az előző 200 oldalt indokolttá teszi a további eseménysorozat.
Megragadó, ahogy a New Yorkban élő, elvált szülők bakfis lánya, az esetlen, magát csúnyácskának képzelő, visszahúzódó és tüskés jellemű Jenny - édesanyja házasságkötése után Angliába költözvén, - Dorset mese- és hiedelemvilágával ismerkedik. Nem utasítja el a lehetetlennek tűnő történéseket, a "másik világ" alakjaival lassan barátságot köt. A környező világ és a lét mélyebb megértése megváltoztatja a családjához, új hazájához, általában az emberekhez fűződő viszonyát, barátságot köt végül iskolatársaival, mostohatestvéreivel, az új otthona körül nyüzsgő ősi teremtményekkel, és a ház kísértetével, Tamsinnal is.
A könyv nem ereszkedik le a szokásos fantasy-regények - valljuk be - "hihetetlenes" álomvilágához, végig a valóságban járunk. A számunkra természetfelettinek tűnő lények illeszkednek a valóságunkba, részesei annak, részei a mi életünknek. A dorseti néphagyomány meséi és mondái, a tájszólásos nyelvezet különös bájjal töltik el a regényt. (A káprázatos fordítás Kleiheincz Csilla érdeme.)
Az endless.hu weboldalán találtam is a szerzőről és könyveiről egy minden részletre kiterjedő tanulmányt, mely itt olvasható: http://www.endless.hu/peter-s-beagle-es-muvei
"...minden egyes könyve különálló drágakő.
„Nem írok folytatásokat” — mondja a Giant Bones / A karakoszki varázsló előszavában, mely önmagában cáfolja ezt az állítást. „És akármennyire is szeretem Judy-Lynn del Reyt, aki ezt a fogalmat kitalálta, ‘előregényt’ sem. Soha nem osonok vissza a tett színhelyére, semmiféle hátsó ablakon át. S legfőképpen nem gyártok epikus trilógiákat elfekkel, törpékkel, varázslókkal, Armageddonnal és bátor hősökkel, akik varázskarddal és bűvös ékszerekkel megrakva vívják reménytelen harcukat valamiféle Sötét (de legalábbis Mosdatlan) Úrral. [...] A Fine and Private Place-től fogva* azon igyekszem, hogy regényeim a lehető legjobban különbözzenek egymástól, s eltéréseiknek csak a tehetségem és képzeletem szabjon határt.”
Beagle hű maradt ígéretéhez: minden könyve új világ, amelyeket mégis összeköt a szerző bámulatos nyelvérzéke, jellemábrázolásban megfigyelhető érzékenysége és mély emberiessége. Peter S. Beagle azon fantasy írók közé tartozik, akik nem sokat törődnek a zsánerrel, amelybe sorolták őket. Nem próbál igazodni a bevált formulákhoz, és az olvasó számára úgy tűnhet (különösen, ha már legalább öt-hat könyvet olvasott tőle), hogy ha valaha is szembesítenék azzal, hogy ő „fantasy-író”, szelíd meglepetéssel fogadná és elcsodálkozna, hogy amíg nem figyelt, valamiképpen ebbe a kategóriába került.
Számára mindig a történet és szereplői az elsődlegesek. Mind az események, mind a bennük mozgó alakok vibrálóan elevenek, és a témák, amelyeket megjelenít, örökre szólnak. Beagle könyveiben nem érdekes, hogy egy szereplő szellem, vagy istennő, netán egyszarvú — ismerősebb, mint a barátaink, s — időnként — mint önmagunk."
Remélem, sikerült felkeltenem a szerző és művei iránt azok érdeklődését, akik még nem ismerik. Tegyetek egy próbát, jobb, mint egy véres krimi, vagy egy csöpögős Cassandra Clare-rémdráma. (Bocs, de nem bírtam megállni!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése