Amikor ifjú voltam és bohóc, és hittem, hogy ha "megnövök", én leszek az új - női - Indiana Jones, arról álmodoztam, hogy egyszer bejárom mindazokat a helyeket, ahol az imádott mítoszaim játszódtak, és kiásom a még fel nem lelt ókori városokat, mint Schliemann Tróját.
Később, amikor már biztos volt, hogy ez az álmom soha nem fog teljesülni, akkor sem múlt el a vágy, hogy valaha eljussak azokra a helyekre, amelyekről olvastam. Végül néhány kivétellel megvalósítottam ezeket az álmokat, és egy kicsit többet, egy kicsit kevesebbet is. (De Egyiptomban, a szakkarai lépcsős piramis melletti épp feltárás alatt lévő kriptában az egyik egyiptomi ember a kezembe nyomta a spakniját, és megengedte, hogy 1 percig egyiptológus lehessek, és kapargathassam a legalább 8000 éves falakat!!!)
Soha nem jutottam el - és már nem is fogok, sajnos, az ismert politikai okokból főként - a mai Irakba, ahol a mezopotámiai, asszír és babiloni (és még oly sok más) birodalmak maradványai fellelhetők. Pedig egy zikkurrat látványáért a fél életemet odaadnám. És nem láthattam Jement sem, pedig már az útiköltséget is befizettem az utazási irodának, amikor lefújták az utat valami terrorcselekmény miatt. Pedig a felhőkarcolós ősi homokváros nagyon izgatja a fantáziámat ma is. Viszont bejártam az ókori Perzsiát (ma Irán), életem egyik legnagyobb élménye volt. Sokáig készültem utána egy belső-ázsiai túrára Vámbéry Ármin nyomában, főleg Üzbegisztán érdekelt, Bokhara vagy Buchara.
Most Vámbéry könyvét olvasom - angolul van meg, egy régi kanadai kiadásban elektronikus formában - The History of Bokhara. Igaz nem pótolja a látványt, de iráni élményeim után legalább van alapos képem, hogyan nézhet ki a város, a vidék, bizonyos épületek. Ahogy olvasom, pontosan látom magam előtt a leírtakat, érzem az "illatokat", kavarog a sok vibráló szín.
Elgondolkodtam azon, hogy az iskolában történelem-tanulmányaim keretében soha nem találkoztam Bokhara nevével, csak az Ezergyéjszakából ismertem a várost, de pontosan még azt sem tudtam, hol van. Annyira emlékeztem, hogy emírség volt, tehát mohamedán városállam.
Érdekes, hogy az ember hogyan találkozik végül bizonyos dolgokkal, amik sokáig elkerülték a figyelmét. Ha nagyon fáradt vagyok, vagy elegem van a mechanikus létből, romantikus irodalmat olvasok. Így találkoztam Mary Jo Putney amerikai írónő regényeivel. Az egyik könyve, számomra a 2. legkedvesebb, részben Bokharában játszódik a XIX. században. És sokat nem lehet "látni" a városból, mert leginkább egy szörnyű börtönben zajlik a cselekmény. Viszont a történelmi és politikai bonyodalmak tökéletes tisztaságukban bontakoznak ki, logikusan felépítve, és beépítve a cselekménybe. Igazi történelemlecke, olvasmányos, észrevétlenül rögzíti az iskolában tanultakból kimaradt anyagot. A hangsúly a főhős Indiában szolgáló brit (egyébként skót főnemes) katonatiszt hősies harca, szörnyű fogsága, barátsága az ellenséges orosz kémmel, akivel egy "cellában" tartják az emírségben, majd csodálatos megmenekülése meséjén van, majd kínlódó-keserves erőfeszítésén, hogy fel tudja dolgozni a vele történteket, vissza tudjon illeszkedni a "normális" létbe. De az egész történetet átszövi a történelem, az események igazak, és nem másodlagosak a történetben. Emiatt különbözik oly sok úgynevezett romantikus történelmi regénytől. A lényeg nem a szentimentális mese, hanem a korrajz.
Miután elolvastam, sokáig foglalkoztatott a könyv, a történet és Bokhara. Majd kiderült, hogy a történet tulajdonképpen egy sorozat része. Így beszereztem a többit is, és nem csalódtam. Az előzmény Belső-Ázsia pusztáin játszódik, a sokak által nem ismert helyek és történelem megismertetése a cél, némiképpen néprajzi-történeti elemekkel fűszerezve.
Ezek után nem csoda, ha kiköt az ember Iránban! És előveszi a tudós utazó, Vámbéry Ármin csodás műveit.
Ha valakit érdekel, a Magyar Elektronikus Könyvtárban megtalálhat 4 Vámbéry-könyvet is. Mary Jo Putney Selyem-sorozata pedig kapható a magyar könyvesboltokban is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése