A Montevideo Hírmondója 2. számában
3 cikkben is szó van az őslakos indiánokról. Az egyik az Uruguay
területén több ezer évig élő charrúákról szól, valamint arról, hogy
rengeteg uruguayi szeretné azt hinni, hogy tőlük származnak a felmenői.
Montevideo Hírmondója, magyar nyelvű újság, Uuguay
Egy
másik cikk a guaraní indiánok zöld aranyáról, a maté-teáról szól. A
barátság italának nevezik a latin-amerikaiak. Hiszik, hogy varázsereje
van, meggyógyít minden kórságot. Ezt a matéba vetett mélységes
bizodalmat magam is kénytelen voltam tapasztalni 10 évvel ezelőtt,
amikor Peruban jártam.
Életem
álma volt, hogy hőlégballonra szállhassak, ez ott megvalósult, a szent
völgy fölött repültem 1 órán át! Bár világ életemben magassági
tériszonyban szenvedtem, a ballonon ebből mit sem éreztem. Olyan volt,
mintha elindultam volna az egekbe, anélkül, hogy meg kellett volna előbb
halnom. A sokkoló földet érés után pezsgőt "áldoztunk" útitársaimmal a
szelek és a föld isteneinek. A többit megittuk. Majd - már 30 fok fölött
volt akkor a hő - meglátogattunk egy indián városromot, mászni kellett
végtelen lépcsőkön a magasba. Útközben elfogyott a vizem, és mire
leértem, már folyt rólam a verejték. És nem volt bolt, ahol vizet
lehetett volna kapni.
Tehát
a zseniális agyammal úgy következtettem, hogy a város tövében
felépített vízisten templomában csörgedező forrás vize pont nekem
telepíttetett oda. Tehát ittam is belőle egy jó liternyit, igen jól
esett. Akkor. Miután kielégítettem magam a vízzel, és igen, csak utána,
megvizsgáltam, honnan jön a nedű. Ugyanakkora sokk ért, mint a ballon
landolása esetében. Csak tartósabbnak bizonyult. Mert a víz nem
forrásból jött, a helyi patak vizét vezették be a templomba. És jól
láthattam, amint a falu gyereklakosságának teljes egésze, kutyáik is
kecskéik, valamint juhaik, és persze néhány láma kíséretében, fürdőt
vettek éppen.
Nem
csoda, hogy elkaptam egy masszív vérhast. 2 hétig tartott, míg
kigyógyultam belőle. Ez rányomta bélyegét a további utazásomra. Ugyanis a
következő nap a Titicaca-tóhoz buszoztunk, én már félájultan és a
betegség egyéb kellemetlen tüneteivel küzdve, mely tüneteket a
nyomdafesték tűrőképességének híján inkább most nem ecsetelnék. És
hajóra szálltunk. Én haldokolva. A hajó legénysége kecsua indián volt,
és azonnal gondjaikba vettek. Ami abból állt, hogy literszámra töltötték
belém a matét. Nem tudom, hogy ez segített-e, amiért másnapra olyan
állapotba tudtam kerülni, hogy képes voltam Bolíviában bejárni Tihuanaco
romjait. De ez volt utazásom egyik fő programpontja, évek óta készültem
már rá. Ha a maté volt, akkor köszönöm neki. http://www.montevideomessenger.com/#!kultura-tudomany/c21y4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése