Napok óta gondolkodom azon, amit kedvenc gasztroblogom írója, HunMoiselle felvetett: indítsak egy rovatot a Montevideo Hírmondója című lapban, amely a főzésről, kedvenc ételekről szól, recepteket is tartalmazva. Közben olvastam egy régebbi írását a blogján, amely a honvágyról szól, és a hozzászólásokat is, melyeket kiváltott: a honvágya ismert és szeretett magyar ételek, illetve élelmiszerek hiányával mérhető, többek közt. Ezen ismét mélyen elgondolkodtam. És a következőkre jutottam:
1. Miért írjak vagy kezdjek olyan rovatot, amely nem különbözik a sok-sok milliótól, melyeket megtalálni az interneten, ráadásul értőbb, nálam gyakorlottabb, esetleg tanultabb háziasszonyok, "háziemberek", neadjisten éppen szakácsok vagy séfek révén.
2. Miért írjak olyan ételekről, amelyeket én vagy az én írásaim iránt érdeklődők esetleg nem is tudnak elkészíteni - na nem a képzettségük hiánya, hanem idő vagy alapanyag hiánya, esetleg rendkívül drágán vagy nehezen való beszerezhetősége miatt.
Nem kézenfekvő, hogy az ember arról a konyháról ír, amely ország lakója? Vagy olyan ételekről, amelyeket ő maga főz meg otthon, elővéve minden kreatív készségét, hogy helyettesítse a nem hozzáférhető hozzávalókat?
A második kérdésre a válasz, persze, arról tudok írni, hogy én mit hogyan készítek ma, a világ másik végén, ami hasonlít ahhoz, amit Magyarországon sokszor ettem, és szeretek. De az első kérdésre a válasz nehezebb.
Mert végigvizslattam az interneten fellelhető gasztronómiai lapokat, és összesen ha 10 ételt találtam, ami uruguayi. Tehát arra jutottam, hogy kénytelen leszek magam szerkeszteni egy rovatot az uruguayi konyháról, és közzétenni a környezetemben élők által ismert ételek receptjeit.
És a rovat tartalmazhatja azoknak az ételeknek a receptjeit is, amelyeket magam kreáltam, helyettesítvén az ismert magyar alapanyagokat az itt kaphatókkal.
Igen, nehéz dolog körözöttet csinálni úgy, hogy az egész földrészen nem használják, mi több, nem is ismerik az európai - tudomásom szerint Dél-Franciaországból származó - köménymagot. Itt csak római kömény van, amely nem képes helyettesíteni az európai megfelelőjét, mert teljesen más íze van. És nem lehet juhtúrót sem kapni, illetve ha lehet, én még nem találtam meg azt a helyet, ahol hozzá lehet jutni. A pirospaprikáról nem is beszélve! De lehet csinálni fűszeres túrókrémet a meglévő fűszerekből, és házilag tehéntejből képezett túróból és vajból.
Nehéz töltött káposztát főzni, ha nem kapható savanyított káposzta. Ámde lehet készíteni házilag savanyú káposztát, én meg is próbáltam, és többeknek nagyon ízlett a belőle készített töltött káposztám. Mert a marhahús itt sokkal jobb minőségű, mint otthon, értelemszerűen, hiszen ez egy gaucho-ország. És nincs tejföl, úgyhogy aludttejből vagy tejszínből csinálok.
Való igaz, más ízük van a zöldségeknek, a hagymának és a burgonyának is, de nem rosszabb, időnként még jobb is. Ha megfelelően fűszerezem, az étel nem lesz rosszabb, mint otthon, csak különlegesebb, mert más!
Amíg Magyarországon éltem, soha nem sikerült rendes húslevest előállítanom, mindig mosogatólé-szerű lett. Itt megtanultam, nagyon ehető, pedig nincs petrezselyemgyökér, karalábé, zellergumó. De használok más dolgokat, és sokkal jobb ízű, mint az otthoni kreálmányaim voltak.
Itt nem lehet süteményt kapni, mint otthon vagy Európában, csak celofánba csomagolt gyümölcskenyereket meg linzerszerűségeket, és előre gyártott tortákat. Így megtanultam pitéket és kalácsokat gyártani, red velvet tortát és New York cheese caket, valamint muffint is. De karácsonyra készítettem házilag szaloncukrot, mert az sem ismert itt. A lehetőségek határtalanok.
Tehát, úgy élek Rómában, mint a rómaiak, azt eszem, amit itt lehet kapni, és felhasználom az otthoni és egyéb országokban szerzett kulináris tapasztalataimat, hogy saját ízlésemre formáljam a konyhát, ami itt egyébként is elég nemzetközi, tekintve hogy az állam 200 éve létezik, és a népesség kevertsége miatt szinte minden nemzeti konyhából felhasznál egy kicsit.
Miután sok hiányzó alapanyagot kell pótolnom, vagy házilag előállítanom, begyűjtöttem majd 300 szakácskönyvet, vagy gasztronómiával foglalkozó művet. Találtam könyveket, melyekben százával vannak receptek kenyérsütéshez, már ki is próbáltam, mert itt nem lehet olyan kenyeret kapni, mint Magyarországon. Így sütöttem egyet, és csodásan sikerült, pedig nincs kemencém, sem kenyérsütő berendezésem. Mi több, még légkeveréses sütőm sincs. De a kenyér az kenyérízű lett, ropogós héjú, a kovásztól kicsit savanykás, ahogy kell.
És vannak könyveim, amelyek a különféle sajtok, túrók házi készítéséről szólnak, vagy házibor, almabor, egyéb gyümölcs- és zöldségborok előállításáról. Nagy kaland kipróbálni, és megéri a fáradságot, még ha nem is sikerül minden, vagy legalábbis nem elsőre.
És a kedvenceim azok a könyvek, amikben középkori receptek vannak. Egy élmény csak olvasni is őket, bár egy receptet kipróbáltam tavaly karácsonykor, az autentikus mincemeat pie (húsos pite) brit ünnepi ételt, melyet a britek és az Egyesült Államok lelkes főzőfenoménjei manapság már hús nélkül, kizárólag szárított gyümölcsök és magok felhasználásával készítenek. Hát, nem mondom, hogy tökéleteset alkottam, de az ízek különlegesek, szokatlanok voltak. Tökéletesített verzióját idén is tervezem. Sok hússal!
Úgyhogy elhatároztam, megvalósítom HunMoiselle ötletét, és lesz főzős rovat az újságomban, de nem kívánok versenyezni a hozzáértőkkel, csak elmesélni, hogyan főzöm meg az otthonról hozott ételeket itteni alapanyagokból, vagy az uruguayiak hogyan főzik meg azokat az ételeket, amiket más formában ismertem meg a világ más részein. Remélem, sikerül majd érdeklődést keltenem a próbálkozásommal, és abban is bízom, hogy előbb-utóbb mások is megosztják velem a tapasztalataikat és receptjeiket, akik hasonló cipőben járnak, mint én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése