Valami baj lehet a stílusommal

Ma nagyon szomorú vagyok. Mint tegnap írtam, magyar történelemórát, és szépemlékezetű Varga Csaba munkássága nyomán etimológiai szófejtést és magyarázatot tartottam Morgannak. Ma egész nap vártam, hogy reagál, és felvillanyozódva többet akar tudni Varga Csaba műveiről. De nem jött válasz. Ezek szerint nem jártam sikerrel a magyar nyelv, történelem és kultúra iránti érdeklődés felkeltésében, bár ez még csak az első kudarc, és biztosan tetemes számú ilyen "nem-regálás" fogja majd ezt az elsőt követni.

Biztosan velem lehet baj, talán túl kioktató a stílusom? Vagy nem vagyok elég diplomatikus, amikor a véleményemet előadom? Nem tudhatom, mert senki nem világosít fel erről, úgyhogy csak írom apró "akadémiai székfoglalóimat", és remélem, hogy azért valakit csak érdekel.

Morganra visszatérve, azért lelkesített fel az etimológiai kutatása, mert azt írta, így tanult meg spanyolul. Visszakereste a spanyol szavak eredetét, megfeleltette az anyanyelve, az angol, valamint az általa ismert többi nyelv - francia és német, ahogy kikövetkeztettem, - azonos vagy rokonértelmű kifejezéseivel. Észrevette, amit már többen, így én is, hogy a spanyol  és a többi latin nyelvcsaládba tartozó nyelv, valamint az angol és német mint indogermán csoport is csak egy ősibb nyelv több különböző nyelvjárása. Na ezt így nem fogalmazta meg, az nagyon sértené az indoeurópai büszkeségét. (Varga Csaba ezt jól értené, hányszor gúnyolódott ezen!)

Viszont a módszer valóban nagyon hatásos, ha ismered az angol szót, és megérted, hogy hasonlítható vagy eredeztethető az angollal közös tőröl, jóval könnyebben berögződik, többé nem fogod elfelejteni a szót.  

Emlékszem, amikor Varga Csaba A kőkor élő nyelve című könyvét először olvastam, éppen Olaszországban nyaraltam. Amikor nem olvastam napozás közben, akkor a latin és olasz feliratokat néztem az utcákon, házakon, és halálos kétségbe ejtettem a környezetemet, mert úton-útfélen felfedeztem, hogy a kérdéses latin vagy olasz szó természetesen magyar eredetű, és ezen megállapításaimat mindenkivel meg is osztottam. Na jó, ez az első lelkesedés volt, azért ma már nem teljesen így látom, de szó mi szó, jó a logikai levezetése, habár az alap, a kiindulópont egy olyan feltételezés, mely nem teljesen állja meg a helyét szerintem, de az arra épülő logika brilliáns.

Jó szórakozás őt olvasni, és felkelti az ember kíváncsiságát, hogy többet tudjon a nyelvekről, az írás kialakulásáról, és persze kitekint művészetekre, régészeti és történettudományi kutatásokra, még a ruhadivatra is. Morgan azt írta, szabadidejében a spanyol etimológiai szótárakat bújja, és ez "jó mulatság", - it's fun! - ahogy Varga Csabát olvasni is az. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a nyelvi találóskérdéseket és a történelmet.

Miért nem akarnak rólunk, magyarokról tudomást venni?

Több mindent olvastam tegnap, amiről eszembe jutott egy régi sérelmem. Angliában voltam nyelviskolában több magyar fiatallal. Én nem beszélem jól a nyelvet ma sem, de a nyelvtani tesztem alapján sikerült a második legerősebb csoportba jutnom, ahol több német, angol, francia és spanyol diák is volt. Ha valamilyen kultúrális értékről szólt a vita, bennünket magyarokat nem kérdeztek meg. Amikor protestáltunk, az egyik német fiú azt mondta, mi nem tudhatunk erről semmit, mert a magyarok nem adtak a világnak semmi értékeset. Hát majd megütött a guta, és az angol tanár még meg is erősítette ezt. Úgy, hogy éppen aznap mondták be az angol hírekben, hogy Bartók Béla koporsója megáll útközben hazafelé Londonban, hogy az angolok is tiszteletüket róhassák le előtte. Akkor Bartók Béla sem volt magyar? És Kodály sem, akinek a módszere alapján tanítanak zenét már a világ nagyobb részén? És ha C-vitamint vesz be naponta a német, amerikai és angol, akkor nem tudja, hogy Szentgyörgyi magyar volt? És hogy nem lenne telefon, számítógép, és persze atombomba sem nélkülünk? Nem, nem tudják.

Most is szembesülök ilyen dolgokkal, de elhatároztam, nem hallgatok "tétlenül" tovább.

Írtam egy cikket pár hete, amiben szó volt a croissant eredetéről, én is megdöbbenve tudtam meg, hogy magyar eredetű a sütemény. A Wikipédia persze ezt nem tudja, szerinte osztrák. Mert amikor a törökök Bécs várát ostromolták, a pékek észrevették őket, így nem tudták bevenni a várat, és ezért erre az alkalomra gúnyos önelégültséggel a bécsi pékek félhold alakú tésztát sütöttek. Hát ez megdöbbentő. Mikor ostromolták a törökök Bécset, könyörgöm? Majd összetalálkoztam egy szimpatikus sráccal az interneten, aki a szavak etimológiáját kutatja, és a croissantról írva idézte a Wikipédia sületlenségeit. Úgyhogy nem hagyhattam  szó nélkül, adtam neki egy kis magyar- és világtörténelem leckét. Még várom a hatást.

És itt jön a legnagyobb fájdalmam, de a következő projektem is. Találtam egy csodás online könyvgyűjteményt, természetesen angol nyelven, az interneten. Az amerikai weboldal szerkesztője a szent szövegeket gyűjti. Ebbe beletartoznak az egyes népek mitológiái, legenda- és monda-, valamint tündérmese-gyűjteményei, vallásos szövegek, ezotérikus és boszorkánykódexek egyaránt.

Mint őrült szerelmese mindennek, ami mese és mítosz, rákerestem az európai népek mondáira és mítoszaira. Van baszk. Meg katalán is. Van finn. Magyar nincs!!!

Mintha nem is léteznénk. A nyelvünk egy ősi és kivételes gyöngyszem az indoeurópai kavalkádban, a meséink különlegesek. Egyes meséink megtalálhatók a román mesék között a szent szövegek oldalán. Említés sem esik arról, hogy mi is Európa népe vagyunk több mint ezer - vagy lehet, hogy sokkal több - éve. És hogy van egy semmihez sem hasonlítható ősi megőrzött kultúránk. Nem kellene ezen változtatni?

Tudom, sokat egy ember nem tehet embermilliárdok negligenciája ellen. De kicsit igen. Például beküldeni a "Sacred Texts" weboldalra néhány ősi magyar népmesét, vagy Arany János mítikus költeményeit, Komjáthi István Mondák könyvét. Mint a lepkeszárny-effektus, lehet hogy kicsi dolgok is előidéznek lényeges nézőpont-változást a magyar kultúrkincs iránt.