Nincs veszélyesebb, mint egy jó könyv...

Nincs veszélyesebb egy igazán jó könyvnél, mert fantasztikus kanyargó ösvényekre tudd elvinni. Régebben azt hittem, ha igazán lenne időm, a világ összes könyvét képes lehetnék elolvasni. Ma már tudom, hogy ahhoz örökké kellene élnem, pedig számomra már az elkövetkezendő(?) néhány is beláthatatlannak tűnik. De a könyv veszélyes, mert az ember addig nem akar meghalni, amíg legalább még ezt, na meg azt, és azután még amazt is el nem olvassa.

Régi adósságomat kezdtem törleszteni péntek este, amikor végül nekikezdtem Neil Gaiman Amerikai istenek című művének. Már évek óta készülődtem, és tudtam, hogy csak nagyon jó lehet, de abban is biztos voltam, hogy valamiért nem lesz egyszerű a végére jutnom. Nevezzük ezt megérzésnek, igazam lett. Na nem a könyv vagy a szerző hibája! Mert az olvasmány fantasztikus, elgondolkodtató, megrázó, és csiklandozza az ember humorérzékét is. És én imádom a mitológiát, ez is lett a vesztem. Mert nagy öntudattal azt gondoltam, úgysem tud már nekem e tárgykörben senki semmi újat mondani. Nem-e???

A könyv által megidézett istenek 2/3 részét nem ismertem, 1/3-ukról még csak nem is hallottam soha, vagy elfelejtettem, ha igen. Így szükségem volt egy kis útmutatóra, amit meg is találtam egy blog képében, melynek címe egy Gaiman-idézet: Csak az istenek valóságosak. (only the gods are real). Belemerültem hát, és ahol nem volt kielégítő a magyarázat, ott segítségül hívtam hivatkozásokat, más weboldalakat és könyveket is. Elment az egész napom. 

A könyvben szerepel a magyarok Istene is, a blog magyarázata vele kapcsolatban 1 mondatra szorítkozik. És ez felbosszantott. Mert a hivatkozás ráadásul téves is. A fiatal hölgy szerint az Isten a magyarok egyetlen istene (mitológiai, nem keresztény), aki a világosság istene egyébként. Vagyis napisten. 

Így kalandozásom először az isten szó etimológiájához vezetett. Már több mint egy évszázada vitatkoznak rajta, minden véleményt elolvastam, és ráment egy újabb napom. Ma sem tudom, mit higgyek, - azért megsúgom, van saját meggyőződésem, -  de eljutottam egy lapra, ahol volt egy cikk arról, hogy egy magyar Ausztráliából megfejtette a titokzatos krétai lineáris A-írást, melyet évszázadok óta próbálnak nyelvészek és egyéb vállalkozó szellemű önjelölt tudósok, sikertelenül. De Mellár Mihálynak sikerült, szerinte. Hiszen egyszerű, mindenki láthatja, magyarul van! Mint ahogy szerinte az ősi ciprusi írások is. És azért nem sikerül más nép fiainak megfejteni, mert nem magyar fejjel gondolkodnak. Ez olyan egyszerű. Nem?

A szöveget a Czuczor-Fogarassy-féle gyökszótár segítségével "fejtette meg". Nem baj, hogy a magyar nyelv párezer év alatt kissé megváltozott mind szerkezetében, mind kiejtésében, mind szókészletében, azért az ókori szöveg a mai magyar nyelven jól érthető. Megdöbbentő. Én a nem egészen 1000 éve lejegyzett Halotti beszéd és Ómagyar Mária-siralom szövegében is lelek olyan szavakat, amelyeknek utána kell néznem. Biztos én primitív vagyok. De az iskoláskorú unokaöcsém sem értette, amikor azt mondtam neki, hogy "búalbeleül kinyuhhad". Értem én, ő is primitív. Csak rontott a hangulatomon, és azon az érzésemen csak erősített, hogy már megint hülyének akar valaki nézni, amikor az egyik úgynevezett adminisztratív tartalmú agyagtáblácska-töredékről teljes bizonyossággal leolvasta, hogy az egy felsorolás, hogy a faluból melyik ember milyen használati cikkre tart számot: az egyik "Katié", a másik "Pálé". Mindez a 3-4000 évvel ezelőtti Krétán. Úgy tudom, a Katalin és Pál nevek nem kifejezetten ősi magyar nevek, vagy tévednék? Na de nem bosszantom tovább magam. 

Viszont a weboldal cikkeibe beleolvasva találtam egy érdekes adatot: Bolyai Jánosunk anno elhatározta, hogy matematikai alapokon megalkotja a tökéletes mesterséges nyelvet. Állítólag több mint ezer oldal jegyzetet írt a tárgyban haláláig, a hagyaték rendszerezése még folyik. De az alapnyelvnek a magyart fogadta el, mint a használatos legtökéletesebb nyelvet modellként, annak gyökeire alapítva. Egy részét a művének meg is találtam, kb. 40 oldalt, de addigra eltelt egy újabb napom, így eltettem a gaimani remekmű utánra. 

Ámde ugyanazon oldalon megtaláltam Ipolyi Arnold Magyar mitológiáját, és beleolvastam. Majd utánajártam a keletkezés körülményeinek, és máris egy újabb vita kellős közepére csöppentem, ezúttal nem(csak) a nyelv, vagy a nép eredetéről folyt a vita, hanem az őstörténet mítoszai körül is éles hangú véleménykülönbségeket volt szerencsém olvashatni. Ami nem lepett meg, ám annál jobban elszomorított, hogy az ellenkező nézeteket vallók már több mint száz éve nem igazán csak vitatkoznak, hanem szinte nyíltan lehülyézik a másikat, amiért az nem ugyanazt gondolja, mint ők. Ez meg olyan ismerős.

És akkor váratlanul találtam egy könyvet, amely más. És a szörnyű az, hogy csak bele akartam egyelőre nézni, de annyira megfogott a mű hangvétele, a stílusa, ahogy minden vitapartnerének teret ad véleménye és bizonyítékai kifejtésére, hogy mindenkit idéz, aki a tárggyal valaha behatóan foglalkozott, még ha nem is ért vele egyet. Magyar ez az ember? Igen, magyar, és méltatlanul elfeledett. 120 évvel ezelőtt adta ki a Magyar mitológia című könyvét Kandra Kabos. Keresztény pap volt, mégis elfogulatlan az írás, a nagy tudású férfiú mindennek utánajárt a tárgyban, aminek az ő korában csak lehetett. És szerény. És tiszteletteljesen beszél még az ellenvéleményeket vallókról is, kiemeli munkáikból mindazt, amely számára értékelhető. Ezt hívják forráskritikának, ahogy nekem ifjan tanították, melyet mára ismét elfeledtünk: minden nézetet, morzsát összegyűjtök, értelmezem, rendszerezem, és az összességből alakítom ki a saját véleményemet. Hát nem tudtam "letenni" a könyvet, fél nap alatt végeztem az első kötettel, most a másodikat kezdem, és három van. 

Szegény Neil várhat. De mire ezt a művet befejezem, jóval többet fogok tudni mind Gaiman amerikai isteneinek világáról, mind a magyar - elveszett - őstörténetről. Csak napok - vagy hetek - kérdése, attól függően, mit találok legközelebb, ami nem tűr majd halasztást. És megírhatom majd Neil Gaimannek, hogy az isten csak ugyanazt jelenti, mint a god, egy gyűjtőfogalom, és hogy a magyarok ugyanúgy több istenben is hittek a régmúltban, ahogy a germánok és kelták, rómaiak és görögök, kínaiak és sumerek, indiaiak és finnugorok, törökök és hunok, csak már nem emlékszünk a nevükre. Mert nekünk nincs írott mitológiánk, verses eposzunk, ami megőrizte volna, vagy ha volt, az elpusztult, és csak a magyar szórványos néphit és meséink őrizték meg a nyomaikat. És a csillagok és csillagképek magyar nevei, melyeknek jó részét sajnos már szintén homály fedi. De amelyeket még nem, azt ki fogom deríteni!!!

Na ezért mondom, nincs veszélyesebb, mint egy jó könyv. Olyan, mint Tolkien útja, ami indul a küszöbről, s ha nem vigyázol, elszelel.

Miért nem akarnak rólunk, magyarokról tudomást venni?

Több mindent olvastam tegnap, amiről eszembe jutott egy régi sérelmem. Angliában voltam nyelviskolában több magyar fiatallal. Én nem beszélem jól a nyelvet ma sem, de a nyelvtani tesztem alapján sikerült a második legerősebb csoportba jutnom, ahol több német, angol, francia és spanyol diák is volt. Ha valamilyen kultúrális értékről szólt a vita, bennünket magyarokat nem kérdeztek meg. Amikor protestáltunk, az egyik német fiú azt mondta, mi nem tudhatunk erről semmit, mert a magyarok nem adtak a világnak semmi értékeset. Hát majd megütött a guta, és az angol tanár még meg is erősítette ezt. Úgy, hogy éppen aznap mondták be az angol hírekben, hogy Bartók Béla koporsója megáll útközben hazafelé Londonban, hogy az angolok is tiszteletüket róhassák le előtte. Akkor Bartók Béla sem volt magyar? És Kodály sem, akinek a módszere alapján tanítanak zenét már a világ nagyobb részén? És ha C-vitamint vesz be naponta a német, amerikai és angol, akkor nem tudja, hogy Szentgyörgyi magyar volt? És hogy nem lenne telefon, számítógép, és persze atombomba sem nélkülünk? Nem, nem tudják.

Most is szembesülök ilyen dolgokkal, de elhatároztam, nem hallgatok "tétlenül" tovább.

Írtam egy cikket pár hete, amiben szó volt a croissant eredetéről, én is megdöbbenve tudtam meg, hogy magyar eredetű a sütemény. A Wikipédia persze ezt nem tudja, szerinte osztrák. Mert amikor a törökök Bécs várát ostromolták, a pékek észrevették őket, így nem tudták bevenni a várat, és ezért erre az alkalomra gúnyos önelégültséggel a bécsi pékek félhold alakú tésztát sütöttek. Hát ez megdöbbentő. Mikor ostromolták a törökök Bécset, könyörgöm? Majd összetalálkoztam egy szimpatikus sráccal az interneten, aki a szavak etimológiáját kutatja, és a croissantról írva idézte a Wikipédia sületlenségeit. Úgyhogy nem hagyhattam  szó nélkül, adtam neki egy kis magyar- és világtörténelem leckét. Még várom a hatást.

És itt jön a legnagyobb fájdalmam, de a következő projektem is. Találtam egy csodás online könyvgyűjteményt, természetesen angol nyelven, az interneten. Az amerikai weboldal szerkesztője a szent szövegeket gyűjti. Ebbe beletartoznak az egyes népek mitológiái, legenda- és monda-, valamint tündérmese-gyűjteményei, vallásos szövegek, ezotérikus és boszorkánykódexek egyaránt.

Mint őrült szerelmese mindennek, ami mese és mítosz, rákerestem az európai népek mondáira és mítoszaira. Van baszk. Meg katalán is. Van finn. Magyar nincs!!!

Mintha nem is léteznénk. A nyelvünk egy ősi és kivételes gyöngyszem az indoeurópai kavalkádban, a meséink különlegesek. Egyes meséink megtalálhatók a román mesék között a szent szövegek oldalán. Említés sem esik arról, hogy mi is Európa népe vagyunk több mint ezer - vagy lehet, hogy sokkal több - éve. És hogy van egy semmihez sem hasonlítható ősi megőrzött kultúránk. Nem kellene ezen változtatni?

Tudom, sokat egy ember nem tehet embermilliárdok negligenciája ellen. De kicsit igen. Például beküldeni a "Sacred Texts" weboldalra néhány ősi magyar népmesét, vagy Arany János mítikus költeményeit, Komjáthi István Mondák könyvét. Mint a lepkeszárny-effektus, lehet hogy kicsi dolgok is előidéznek lényeges nézőpont-változást a magyar kultúrkincs iránt.