A Halloween ősi gyökerei

Pár napja – a Halloween amerikai, és a keresztény Mindenszentek és Halottak Napja ünnepei kapcsán – köszöntést olvashattunk a CanadaHun fórumá

n. A cikkben megtalálható a Wikipédia magyar nyelvű szócikkében röviden vázolt ünnep eredete és története néhány idézet kiragadásával. A leírtakkal kapcsolatban nincs is vita, valóban 3 régi ünnep keresztény korban végrehajtott tudatos összeolvasztásának eredménye mindhárom ünnep. Mégis látszólag a Halloween az, amely a leginkább tartalmazza az eredetinek tartott kelta ünnepet.

A Halloween elődje valóban a kelták által október 31-e éjjelén ünnepelt Samhain. A két római származású másik ünnepséget nem ezen a napon tartották az ókorban, de az egyik Pomona termékenységistennő ünnepe volt, így az alma-jelkép miatt összemosható volt a Samhain hagyományaival. A másik ünnep az ókori római halottak napja volt, ezt pedig a megemlékezés okának részleges azonossága miatt olvasztották be. 

„A kelta Samhain jelentése: "nyár vége". A kelta évkezdõ nap, a tél kezdete. A kelták két évszakra osztották föl az évet: a tél Samhain estéjétõl Beltane (május 1.) estéjéig tartott, a nyár kezdetéig.

Az óesztendõ végét, az új év kezdetét jelöli. A kelták hite szerint ezen az éjszakán egészen könnyen átjárhatóvá vékonyodik a túlvilág és evilág közti határ, a külsõ valóságunk és belsõ világuk közti függöny könnyedén fellibbenthetõ. A halottak szellemei eljönnek hozzánk. Ezért gondoskodnunk kell szeretteink szellemérõl: megvendégeljük őket, õrájuk is gondolunk, külön terítéket szolgálunk fel számukra a vacsoránknál. Különösen azoknak, akik az elmúlt év során távoztak közülünk. Az írek régi hite szerint ilyenkor a föld alól is előbújnak mindenféle jó, vidám, de ártó, gonosz lények is.“  

Téves azonban az a feltételezés, hogy „október 31-én, az újév előestéjén Samhain összehívta a halottakat“, mert a keltáknak ilyen nevű istenük nem volt, a Samhain maga az ünnepség neve. A kelta druidák pedig a megszentelt, erre rendeltetett helyeken mutatták be a termékenységi áldozatot, mely lehetett persze hegyen is, de Írországban nincs túl sok hegy, így inkább magaslatot, dombot szemelhettek ki erre a célra, de ez sem mindig így van.  Az tény, hogy máglyákat gyújtottak, hiszen Samhain tulajdonképpen tűzünnep is, és az ilyen nagy jelentőségű ünnepeken, termékenységi rítusokként tánc és történetek mesélése is a hagyomány részét képezte. A máglya elhamvadása után valóban mindenki kapott egy adag parazsat.

A cikk – és a Wikipédia szerint – a Samhain mint a tél beköszöntének fordulónapja arról emlékezik meg, hogy „a napisten Crom Cruach a halál és sötétség istenének fogságába kerül“.

Kutatásaim eredményeképpen arra a következtetésre jutottam, hogy azt ünnepelték valójában, hogy a nyári Nap „meghal“, és „megszületik a téli Nap“. A kelták napistene Lugh, bár több istennek vannak napisten-szerű vonásai is. Crom Cruach késői kelta – főképpen ír – isten, más kelta népek nem ismerik, nem is tisztelték.

Crom Cruachról egy másik szócikkben a Wikipédia megdöbbentő módon  pontosabb információval szolgál.

Crom Cruach vagy Cromm Crúaich, ismert még mint Cenn Cruach vagy Cenncroithi, a kereszténység előtti Írország istensége volt, akit – bár vitatott - emberáldozattal tiszteltek,  és tiszteletének állítólag Szent Patrick vetett véget.

Egy ír költemény, mely a  XII. századból való Book of Leinsterben olvasható, Crom Cruach kultikus szobra – nevezzük mi inkább bálványnak, - Magh Slécht síkságán áll County Cavanban, mely tizenkét állókövel körülvett arany kőalak, cserében a jó tejhozam és gabonatermésért elsőszülött gyermekáldozattal engesztelték. Érimón kora óta állt tiszteletben, mely az ír sziget negyedik generációjának bevándorlása után köszöntött be. 

Crom Cruach neve sokféleképpen magyarázható. Crom (cromm) jelenthet hajlotthátút, púpost. Cenn azt jelenti, fej. Cruach lehet jelzőként „véres“, vagy jelenthet főnévként „mészárlást“, de értelmezhető „egy rakás gabonaszemként“, vagy úgy, hogy „domb, halom“.

Az emberáldozat felajánlása gabonáért és tejért cserébe arra mutat, hogy Crom termékenység-isten volt. A megjelenésének leírása, miszerint aranyszínű, és 12 kő között áll, úgy is magyarázható, hogy ő a Nap, és a zodiákus 12 jegye veszi körül. Emiatt feltételezhető napisteni mivolta is.  

A legenda szerint egy ősi Nagykirály – az írek tartományi uralkodói maguk közül választották fejedelmükül Tara szent hegyén, mely a világ közepének számított, - Tigernmas, seregének nagy részével együtt Samhain éjjelén itt pusztult el, miközben Crom Cruachnak mutatott be áldozatot. Ennek ellenére Crom kultusza tovább élt, egészen addig, amíg Szent Patrick el nem pusztította a szent helyet egy pörölykalapáccsal.

E néhány kultuszra vonatkozó megjegyzésből feltárul a Samhain valódi ősi eredete.

Robert Graves A fehér istennő című mitológiai témájú könyvében azt a feltételezést bizonyítja, hogy az ősi kelta hitvilágban a legnagyobb szerepet az ősi – a világ minden táján az őskorban tisztelt - anyaistennő játszotta, aki 3 alakban jelent meg a régiek hitvilágában. Egyik alakjában ő volt a Holdistennő, így uralma kiterjedt az életet adó vízre, és ezáltal szerelem- és termékenység-istennő is, akinek párja a Nap, a tűz, a nappali fény. Idős asszony, vagy mondjuk inkább vén banya alakjában a halál, a túlvilág uralása és a vérengzés a jellemzője. Mint érett asszony „férjül veszi“ a Napot a nyár beköszöntekor, – a keltáknál ez május 1. – nászuk megtermékenyíti a világot, azaz vizeket, földeket, élőlényeket. A téli évszak ünnepének éjjelén (Samhain) a Nap meghal, de másnap újjászületik mint a téli Nap. A fehér istennő szüli meg ekkor, hogy majd a nyár kezdetén a téli Nap halála éjjelét követő napon megszülhesse a nyári Napot. Tehát ő anyja és hitvese, de gyilkosa is a Napnak, az örök halál-újjászületés  körforgásáról gondoskodik.

Graves – és más tudósok szerint is – az őskori és ókori civilizációk mítoszaiban rengeteg árulkodó nyomot találni arra, hogy ez a világon mindenhol elterjedt kultusz volt. A nők által irányított őskori civilizációkban a két évszak termékenységi ünnepein az istennő papnői 6 hónapra szent királyt választottak az arra érdemes kiváló ifjak közül, aki azután ünnepélyes keretek között feleségül vette a főpapnőt, aki révén a királyi címhez jutott. A tisztesség elnyeréséért az ókori pelaszgoknál (Görögország őslakóinak tartott nép) a jelöltnek meg kellett küzdenie az előző királlyal. A győzelme után az előző szent királyt feláldozták az istennőnek, nemiszervét levágták mint termékenység-szimbólumot, tstét feldarabolták, és egy részét áldozati ételként az istennőnek ajánlották, a másik részéből a nép evett – hogy termékenyek legyenek. Majd megköttetett az új frígy, a következő 6 hónapra.

Ezen elmlet valószínűségét a leginkább a mindenki által ismert egyiptomi Ozirisz isten története támasztja alá.

Később, a humánusabb nézőpont uralomra jutása révén a királyokat már akár több évre is engedték uralkodni, de helyette képletesen először gyerekeket, majd később állatokat, végül már csak növényi eredetű áldozatokat mutattak be.

Az istennő téli ünnepi gyümölcse az alma volt, ezért fogysztanak Samhainkor, illetve Halloweenkor almabort (cider), vagy ajándékoznak sok helyen almát, illetőleg almából készült ételt.  Az alma a görög mitológiában – ahogy más népek meséiben, és a Bibliában is – értékes gyümölcs, a tudás, a bölcsesség, és a halhatatlanság, vagyis az isteni lét biztosítója. A halottak tisztelete pedig mindezek után egyértelmű, az elfogyasztott lakoma, a Halloweenkor az édességért járőröző, maskarás  ünneplők, a tűzgyújtás szokása mind a régi őskori áldozati ünnep egy-egy felvillanó maradványa.

És igen, Magyaországon is ismert volt, legalábbis a kereszténység előtti időkben, amikoris Ősök Napját ünnepeltünk. Kiszely István neves antropológusunk így ír erről:

Őseink életében jelentős szerepet játszottak az elhalt ősök, kiknek lelke hitük szerint jószelleme volt leszármazottainak. Tiszteletükkel függött össze az állandóan égő nemzetségi tűzhely, a különféle temetkezési szertartások és az emléktorok. Róluk emlékeztek meg őseink tűzre vetve az étel első darabját és az ital első cseppjét. A sötétség hatalmainak őseink hite szerint az igazi ideje az éjszaka. Elűzésük legjobb fegyvere a Nap tükre, a melegítő és világító tűz, amiben őseink tanyáznak, ezért nem szabad a tűznek kialudni. A tűzhely közül foglaltak helyet a családi és nemzetségi jelképek, melyeket Szent Gellért "szkíta bálványoknak" nevezett. Ezeket a mély értelmű és éltető szimbólumokat alacsonyította le az európai "kultúra" "tűzimádássá" és "bálványimádássá". A halottal vele temették használati tárgyait és lelkének kiengeszteléseként halotti tort ültek. A család őseinknél annyira megbonthatatlan egység volt, hogy az a túlvilágon is folytatódott. Őseink szerint az égi hatalmak nem mások, mint őseik szelleme. A nagycsalád munkamegosztása hitük szerint a túlvilágon is folytatódott: a férfiak a Nap és a Hold pályájával törődtek, az asszonyok az élet vízére és a születendő gyermek lelkére ügyeltek.

Az ősi ünnep a magyaroknál más módokon is megőrződött. Ahogy a kelták, a magyar népi háztartások is úgy emlékeztek meg a régi ünnepről, hogy az ünnepkor külön terítéket tettek az asztalra az halottak számára. Volt, ahol ételt vittek ki a temetőbe a sírokra, és étellel ajándékozták meg a koldusokat is. A regölés is ismert, bár évente több ünnepen jártak énekelni, a családokat köszönteni élelem-felajánlás fejében.

A keltákkal ellentétben a magyarok szeptember végétől november közepéig – Kisfarsang időszakában – takarították be a termést, és hajtották be az állatokat. Ennek az időszaknak a keresztény védőszentje Szent Mihály. Érdekesség viszont, hogy őt is a halállal, a lélek túlvilágra segítésével ruházták fel, ami nem véletlen.

„A hagyomány úgy tartja, Szent Mihály a túlvilágra költöző lélek bírója, kísérőtársa. Ezzel függ össze a hordozható ravatal Szent Mihály lova elnevezés is. Torockó népe szakrális szemlélete szerint a halál és temetés Szent Mihály gondviselésében inkább menyegző, mint fekete gyász. A halottnak ősi szegedi hiedelem szerint Szent Mihály a vőfélye, ő kéri ki és viszi a menyasszonyt, az emberi lelket az örök menyegzőre, Urának örömébe. Az ő oltalmára bízzák, amikor a Szent Mihály lova néven emlegetett ravatalra téve, utolsó útján a sírhoz kísérik. Tápai szólás szerint aki meghalt, azt mögrúgta a Szent Mihály lova. Az eszköz és kifejezés egyébként országszerte ismeretes.“

A magyar népi csillaghit a Tejutat „Tündérek útjának“, „Hadak útjának“, de „Szent Mihály útjának“ is nevezi. Az ősi hit szerint ezen az úton jutott fel a halott lelke a felső világba. A lelkeket a Göncöl szekere viszi, mely az ősmagyar istenségnek, Hadak urának a kocsija, de nevezik Szent Mihályénak is.

Tehát a Halloween pontosan annyira lehet magyar ünnep is, mint kelta vagy amerikai. Szerencsére az ünnep vérengző és mai szemmel kegyetlennek tűnő ősi szokásai a feledésbe süllyedtek, de az alapkoncepció minden maradványában felismerhető.

A Halloween ősi gyökerei