"Önmagától íródik az Ördög terjedelmes szótára..."

Csak egy rövid toldalék a tegnapi bejegyzésemhez. Találtam egy rövid írást - a Tiszatáj 2003. januári számában jelent meg - a témához kapcsolódóan. Filip David szerb író és forgatókönyvíró, dramaturg gondolatai, melyek megdöbbentően hasonlítanak az enyémekhez, bár a szerző neve eddig nem volt ismert számomra. Talán mert évek óta nem nézek filmeket, hiszen alig találok olyat, amelyben ne az erőszak dominálna, és nem folyna hordószám a vér. A cikk fordítója Radics Viktória. Nem tudom belinkelni, úgyhogy teljes egészében ideírom az idézett gondolatláncot:

"Töredékek a sötét időkből
AZ ÖRDÖG SZÓTÁRA
 

Nincs nap, hogy ne értesülnénk egy újabb gonosztettről, amit ember ember ellen  követett el, hogy ne derüljön fény az intolerancia egy új formájára, egy újabb aljasságra, a gyűlölet és a bűnözés egy eleddig ismeretlen vetületére. Csúfot űznek az igazságból. Önmagától íródik az ördög terjedelmes szótára, melyben seregszemlére gyűlnek mindazok a fogalmak és szavak, amelyek összefoglalják az emberi természet sötét oldalát képező fenoméneket. Lejegyeztetett a legaljasabb és legesztelenebb torzulások gyűjteménye: a civileken és a tehetetleneken elkövetet erőszaktól, az üldözésektől, a tömeges kivégzésektől, a saját és az idegen javak megsemmisítésétől, a vakító gyűlölettől a szégyen és a megbánás teljes hiányáig, a valóság valódi képének kiforgatásáig. Részvét nélkül, lelkiismeret-furdalás nélkül. A jövendő nemzedékek ennek alapján fognak ítéletet mondani a maiakról.
 

Ami bennünket specifikussá és oly különlegessé tesz, az az, hogy mindegyik gonosztettet egy-egy állítólagos erény leple borítja: az etnikai tisztogatásokat az élettérért folytatott nemzeti harc örvén viszik végbe, a civileken elkövetett erőszak a történelmi adósság visszafizetése, a városok ostroma győztes katonai taktika, a falvak felégetése arról az eltökéltségről tanúskodik, hogy inkább vesszen az is, ami a miénk, csak idegen kézre ne kerüljön; a gyűlölet tartósítása hozzájárulás a mindenkire nézve kötelező határok megvonásához. A hitet blaszfémiával teszik csúffá a valódi hívők előtt, az állam saját törvényeit semmibe véve alázza meg a polgárokat, a politikusok ostobaságok záporával alázzák meg a józan észt. A háborús bűnösöket tekintélyes üzletemberekké, parancsolóikat pedig tekintélyes politikusokká léptették elő. 

Az ördög szótárát alighanem a cinikusok szótárának is nevezhetnénk. A múlt század közepén, elborzadva az uralkodó képmutatástól, a gyilkolások és a bűntettek rémségeitől meg az emberi jellem romlottságától és megbízhatatlanságától, Ambrose Bierce állított össze egy ilyen szótárt.
 

Az a veszély, hogy az ördög új szótára szűkölködne a fogalmakban és kevésbé cinikus magyarázatokkal szolgálna, nem áll fenn. Aki egy kicsit is ért a matematikához, könnyen kiszámolja, hogy a kis számok fokozásával felfoghatatlanul nagy számokig jutunk el. Fél tucat, az emberi jellem deformációit jelentő szó – gyilkolás, megerőszakolás, rombolás, kegyetlenség, gyűlölet, becsapás –, ugyanennyi hősiesen patetikus formulával kombinálva – áldozathozatal a nemzet oltárán, az ősi föld védelme, hazafiasság, a vezér imádata, történelmi célok megvalósítása –, velük kapcsolatra lépve, tehát hat kegyetlen szó az említett öt elvvel kombinálva több mint kétszázezer különböző helyzetet ad ki, és mindegyikük egy-egy olyan fogalmat képez, melynek a helye a képmutatás, a hazugságok, az emberi aljasság és tompaság jelenkori szótárában van.
 

Az embertelenség, akárcsak az emberi butaság, kimeríthetetlen. Számtalan variánsban ismétlődnek. Mindegyik helyzet alapjában ott egy gonosztett, melyet valami esküre akasztottak rá. A gonosz a magasabb cél szolgálatában. Mintha a gonosz célt nyerve lényegileg átváltozhatna. Mintha a gonosztett kevésbé volna gonosz, vagy megszűnne annak lenni, ha a nép nevében, a párt nevében vagy a hit nevében követik el. Pedig ettől nemhogy csökken, hanem nő a gonoszsága, hisz átfogóbbá, megalapozottabbá, teljesebbé válik. A fanatikusok gonoszságává, akikben senki iránt sincs irgalom,
legkevésbé a bölcsőben fekvő újszülött iránt.
 

Az ördög szótárának szavai rettenetes energiájukkal elnyomnak minden más szót, vagy, különféle démonok szolgálatába állítva, új, más jelentéssel ruházzák fel őket. Az egyszerű nép száján állandóan ott forognak ezek a szavak, de az ideológusok, a politikusok, a műveltek is használják őket. Az írók ezen a nyelven írnak. A kétszázezer szituáció és a leírásukra szolgáló ugyanennyi szó gyorsan ötszázezer szóvá szaporodik, egymillióvá, kettővé... minden ördögi szó egy emberéletet ér. S hamarosan több az átkozott és megrontott szó, a gyűlölet, az „átvilágítás” és a pogrom szava, mint a lakosság létszáma. Minden lakosra két-három ilyen szó jut, két-három fojtogató helyzet, mely hurokként szorul a nyakra. Behálózzák az emberi tudatot, mindenki gondolkodását. Az a világ, melyben eluralkodnak az ilyen szavak, a démonok, a boszorkányok, a fekete mágia világává változik, melyet teljes mértékben lenyűgöz a gonosz, s ez a megszállottság maga az élet. A gúnyos nevetés, a pozitív értékek csúffá tevése és megvetése annak jele, hogy küszöbön a sötétség kora, ami mindig együtt jár a terror és a félelem ólomidejével.
 

„A világ tele van démonokkal. Milliós csapatokban garázdálkodnak, és nem sikerül őket kiűznünk. Voltaképpen nem is űzhetjük ki máshonnan a Démont, csakis önmagunkból”– írta Denis de Rougemont. Majd hozzáfűzte: „Ajaj, mit tettünk a szóval! Vannak szájak, melyekben már hazudni sem hazudhat, mert alacsonyabbra süllyedt a hazugságnál, akarom mondani: jelentését vesztette... Amikor zavart kelt a nyelvünkben, az ördög a közösséget is megsemmisíti... Tudja, hogy az emberek egyedül a nyíltan és világosan kimondott szóval adhatnak hangot elkötelezettségüknek, s a szavak értelmének kiforgatásával és megsemmisítésével elpusztítja a hűség alapját is...”
 

Hadd mondjuk el azoknak, akik precíz magyarázatokat és pontos leírásokat követelnek: az ördög a dolgok, fogalmak, hiedelmek, életszemléletek olyan formája, mely a teljes erkölcsi széthullásban, az utca és a névtelen tömeg uralmában testesül meg, miközben a zsarnok jogarában rejtőzködik. Az ördög tudvalevőleg Mindenki és Senki jelentéktelennek álcázva, egyetlen célja azonban az, hogy eluralkodjon a lelkeken és a birodalmakon.
 

Az ördög szótárának fedelei közé egy diabolikus világ van bekötve, melyben gyilkos és elnyomó szavak lakoznak. S a szavak egész menazsériája, melyek vadállatnál veszélyesebbek: szavak, amelyek tépnek, szétszakítanak, átkozott és megrontott, csábító és kárörvendő szavak, melyek élesek, mint a tőr, és tompák, mint a gyilkos bunkó. Szavak, amelyek a nagy, valódi vereségeket hazug és nemlétező diadalokká változtatják.
 

Az ördög szótára tehát élő könyv, melynek lapjain világunk eszetlen és torz tömegei nyüzsögnek. Egy olyan világé, melynek nem az urai vagyunk többé, hanem a foglyai, a szolgái és a rabjai. Melyben egyre kevesebb a megértés, s egyre több a viszály. Az ördög szótára a visszájára fordult és kiforgatott fogalmak világának szülötte, diabolikus lényegének tolmácsolója. A jövendő koroknak küldjük innen, a mi időnkből, hogy ne ismétlődjenek meg bizonyos veszélyes őrületek és romboló megszállottságok,
habár, mindent tekintetbe véve, így a ránk hagyományozott tapasztalatokat és emlékeket is, nem javallott túlságosan bízni abban, hogy a kollektív ész képes az elmúlt idők rossz emlékeiből és gyötrelmes tapasztalataiból leszűrni a hasznos tanulságot és kihallani a szörnyű intelmet."

Filip David forgatókönyvéből készült a tavaly bemutatott, és Oscar-díjra benevezett szerb film, melynek angol címe When Day Breaks.

Az Ördög lexikona

Éjjel folytattam Julia London romantikus trilógiáját, a harmadik nővér története olvasása közben szembesültem egy idézettel, ami nagyon tetszik, meg is osztom itt mindjárt. Az idézet az Ördög lexikonjából való, a szerzőt nem tüntette fel, így  utánajártam, mi is ez.

IDIOT, n. A member of a large and powerful tribe whose influence in human affairs has always been dominant and controlling. The Idiot's activity is not confined to any special field of thought or action, but "pervades and regulates the whole." He has the last word in everything; his decision is unappealable. He sets the fashions and opinion of taste, dictates the limitations of speech and circumscribes conduct with a dead-line.

(Idióta (főnév): egy hatalmas és erőteljes törzs tagja, akinek az emberi ügyekre gyakorolt hatása mindig domináns és ellenőrző. Az Idióta cselekedetei nem korlátozódnak a gondolkodás vagy tett semmilyen speciális, egyedi területére, hanem mindazt teljes egészében szabályozzák. Mindenben övé az utolsó szó, a döntése megkérdőjelezhetetlen. Ő határozza meg a divatot és az ízlést, a beszéd korlátait, és megszabja a viselkedési normákat.)  

Valahogy rögtön a  (magyar) politikusok jutottak eszembe.

Szóval utánanéztem, mi ez a lexikon. Ambrose Bierce - a XIX-XX. században élt amerikai író és újságíró - írta a művet évtizedeken át, a címszavak folyamatosan jelentek meg az aktuális újság rovataiban. A Wikipédia szerint Bierce éles nyelvéről és szatírikus, cinikus írásairól volt ismert, és rendkívül közkedvelt a saját korában. Mint minden cinikusnak, neki sem volt túl jó véleménye az emberiségről, a kortársairól, a társadalmi intézményekről és működésükről. Írt fantázia-irodalmat, meséket, elbeszéléseket és esszéket, de legismertebb műve Az Ördög lexikona és az Ahogy egy cinikus látja a világot című művek. Én letöltöttem a Project Gutenberg honlapjáról az eredeti műveket - teljesen ingyenes - és beleolvastam, bár nehéz a nyelvezete, de megéri megkínlódni vele, fergeteges! 

A mű megjelent magyar fordításban 2003-ban az ERI Kiadónál, kapható a magyar könyvesboltokban Bierce több más könyvével együtt. Átlagosan 4.000-Ft/db.   

Azóta, hogy mindezt elolvastam Bierce-ről, motoszkált az agyamban az érzés, hogy én már találkoztam a nevével valahol. És rájöttem. Még a hideg is kirázott a felismeréstől. 

Tavaly szórakoztató könyvet kerestem, valaki olyan írót, akitől még nem olvastam semmit. Találtam egy Melanie Jackson nevű - természetesen amerikai - fantáziarománc írót, és az egyik könyvébe beleolvastam. A címe Isteni képzelet volt, így kíváncsi lettem, miről szólhat. Először teljesen felvillanyozódtam. Tetszett a stílusa, tetszett a humora, a főhősnő pedig egy megrendelésre életrajzokat gyártó írónő. Már jó, nem csöpögős a történet, semmi könnyzacskó-telitalálat. 

A hölgy magányos karácsonyát ünnepli egy kis szigeten, ahol az üdülő tulajdonosa udvarolni kezd neki. A nő egyik kedvenc írója Ambrose Bierce. A férfi ezen a néven mutatkozik be neki. És a nő meg sem lepődik, hogy egy halhatatlannal találkozik. A beszélgetésük főként irodalomról és Ambrose Bierce kortársai és a későbbi nemzedék által ismert életéről szól, majd Bierce elmeséli, hogyan lett halhatatlan. Na innentől kezdődött a mélységes csalódásom. Pedig addig olyan jól szórakoztam. Mert jött a vudu, a vérfarkasok, gonosz varázslók, majd megjelentek a szigeten a zombik. És itt hagytam abba. De nem foglalkoztatott, hogy Bierce valós személy volt-e, vagy csak az írónő találta ki. Addig soha nem hallottam róla. Pedig Melanie Jackson szerint Mark Twainnel egyenrangú elismertségnek és népszerűségnek örvendett.  

Többek közt ezt sem fogom soha megérteni: miért kell egy történetet teljesen elrontani zombikkal? Miért kell zombis filmeket forgatni? (És főleg Brad Pittnek?) Miért tetszik az embereknek a lélektelenül elkövetett tömeggyilkosságokról szóló fantáziafilm vagy könyv? Valaki, aki tud írni, miért süllyed le arra a szintre, hogy zombikat varázsoljon a művébe, hogy érdeklődést keltsen az írása iránt?  

Erre csak Ambrose Bierce fenti megállapítását tudom újra idézni: Az Idióta határozza meg a divatot és az ízlést.

A pénteki napom

Az elmúlt pénteken bebuszoztam az óvárosba cigarettát venni. Szeretek itt Montevideoban buszon utazni, mert mindig történik valami. Olyan az utazás, mintha egy könyvben olvasnám, vagy filmen nézném: én jelen vagyok, de nem veszek részt az események alakításában, csöndes szemlélő vagyok.

Magammal vittem egy könyvet, hogy majd olvasok. Herczeg Ferenc - gyermekkorom egyik kedvence - valamelyik könyvét vettem magamhoz, azért nem emlékszem, melyiket, mert végül nem volt alkalmam  kinyitni sem.

Éppen azon gondolkodtam, hogy vajon miért felejtették el honfitársaim Herczeg Ferencet, akinek jó stílusa, humorérzéke volt, műveinek nagy része színdarab vagy novella, de én soha nem láttam sem a TV-ben, sem színházban egyetlen művét sem, tanulmányaim során a neve sem merült fel íróink között. Nekem nagyapám adta a kezembe gyerekkoromban a Gyöngyöm című mesegyűjteményét, amit imádtam. Majd olvastam egy regényét is, a Lánszky-motor című alkotást, amely nyugodtan lehetett volna bármely 30-as évekbeli Jávor Pál -film forgatókönyve is. Egy nem túl komoly mondanivalójú szerelmi regény volt, de a korrajza tökéletes. Nagyapámnak nem volt meg több könyve, és az iskolai könyvtárakban sem találtam mást. Itt Montevideoban az Uruguayi Magyar Otthon raktárában rengeteg régi könyv van ládákba csomagolva, mert már nem tudnak magyarul olvasni az ittélők. Így magamhoz vettem Herczeg Ferenc valamennyi meglévő alkotását, és boldogan fogyasztom. 20 könyvet találtam. És megdöbbenéssel olvastam, hogy az egyik alkotása - egy történelmi regénye - annak idején irodalmi Nobel-díjra jelöltetett. Akkor elismerten jó írónak kellett lennie, miért felejtettük el? Ezen gondolkodtam, és elhatároztam, hogy utánajárok, mi vele a baj. Nyilván nem az írói vénája, hanem valami politikai vagy ideológiai humbug lehet, ha rájövök, megírom.

Révületemből hirtelen ismerős zene élesztett fel. Mellettem két utcazenész játszott spanyol flamenco-t, Paco de Luciát. És nem is rosszul, meglepő módon.  Itt ez szokás, hogy különféle tehetségű és tehetségtelen "zenészek" gitárral felszállnak a buszra, és 1-2 dalt előadnak, majd körbejárnak kalappal. A színvonalra tekintet nélkül mindig adnak nekik az emberek pénzt, és mindig megtapsolják őket. A buszokon általában a sofőr teljes hangerőre kapcsolja a rádiót, hogy az utasok is jól hallhassák az adást. Csak akkor nem zene szól, ha a rádió meccset közvetít. Az önjelölt Paco műsoráig kellemes smooth jazz szólt, de időnként - idősebb sofőr esetében - tangó van, a fiatalok pedig sajnos főleg a mai szörnyű gépzenés slágereket játsszák. De ez kellemes út volt.

Visszafelé sem volt lehetőségem olvasni, mert nagy tömeg volt a buszon, és teljesen olyan érzésem volt, mintha hirtelen New Yorkba csöppentem volna. Fiatal sofőr, fiatal kalauz. Gépesített slágerzene, teljes hangerővel. Egy srác békésen ebédelt műanyagtányérkából a rokkantaknak fenntartott ülésen, miközben az idősebb utasok felette álltak mint heringek a pléhdobozban. Egy másik utas szorongatta a mate-teás termoszkáját, és időnként gusztustalanul szürcsölt belőle. Bár ki van írva a buszon, hogy nem lehet sem enni, sem inni, főleg nem matét szürcsölni. De sebaj, a szabályok, mint tudjuk, azért vannak, hogy meg lehessen szegni őket, és ez egy szabad, demokratikus ország.

A fő attrakció a kalauz volt. Hát, Gabika, ifjúkorunkban feltűnősködve vihogtunk volna, és lencsibaba-szemünket forgatva (idézet szépemlékezetű Cimbicombi barátunktól!) próbáltuk volna felhívni magunkra a figyelmét. A fiú úgy 20 éves lehetett, kigyúrt testtel, gyönyörű indiánmintás tetoválással izmos felkarján, bronzbarna bőrrel, kékesfekete, "brillantinos" fürtökkel, pici fülbevaló az egyik fülcimpájában, bőrszíjra fűzött csontgolyókból készült lánc a nyakában, szépvonalú szájjal, egyenes orral, derékszögű állkapoccsal, 64 hófehéren villogó foggal. Sötét napszemüveget viselt, minden nővel flörtölt. Igazi latin szépség. És meglehetősen tisztában a saját értékeivel. Nem volt olyan nő a buszon, kortól függetlenül, aki rajta ne felejtette volna a szemét. Mulatságos volt nézni, mit ki nem találtak, hogy észrevetessék magukat. Az egyik idősebb hölgy a kóláját nyittatta ki vele! Hirtelen mindenkinek akadt valami kérdése, amit csak ő tudhatott megválaszolni, legalábbis a kérdező szerint. A fiú rendkívül élvezte a központosított figyelmet. Én közvetlenül mellette ültem, és bevallom, nem tudtam Herczeg Ferencre koncentrálni, mert az a bronzszínű tetovált felkar megakadályozott benne. Kifejezetten sajnáltam, amikor le kellett szállnom a buszról.  

technorati.com

XC9XRQPNYHSA

Szeretnék kapcsolatot létesíteni a technorati.com oldallal, de nem sikerül. Nem értem, miért. Valamit már megint rosszul csinálok? Ha valaki tudja, mit rontottam el, kérem, segítsen, mert úgy tűnik, a google erre nem képes.

Valami baj lehet a stílusommal

Ma nagyon szomorú vagyok. Mint tegnap írtam, magyar történelemórát, és szépemlékezetű Varga Csaba munkássága nyomán etimológiai szófejtést és magyarázatot tartottam Morgannak. Ma egész nap vártam, hogy reagál, és felvillanyozódva többet akar tudni Varga Csaba műveiről. De nem jött válasz. Ezek szerint nem jártam sikerrel a magyar nyelv, történelem és kultúra iránti érdeklődés felkeltésében, bár ez még csak az első kudarc, és biztosan tetemes számú ilyen "nem-regálás" fogja majd ezt az elsőt követni.

Biztosan velem lehet baj, talán túl kioktató a stílusom? Vagy nem vagyok elég diplomatikus, amikor a véleményemet előadom? Nem tudhatom, mert senki nem világosít fel erről, úgyhogy csak írom apró "akadémiai székfoglalóimat", és remélem, hogy azért valakit csak érdekel.

Morganra visszatérve, azért lelkesített fel az etimológiai kutatása, mert azt írta, így tanult meg spanyolul. Visszakereste a spanyol szavak eredetét, megfeleltette az anyanyelve, az angol, valamint az általa ismert többi nyelv - francia és német, ahogy kikövetkeztettem, - azonos vagy rokonértelmű kifejezéseivel. Észrevette, amit már többen, így én is, hogy a spanyol  és a többi latin nyelvcsaládba tartozó nyelv, valamint az angol és német mint indogermán csoport is csak egy ősibb nyelv több különböző nyelvjárása. Na ezt így nem fogalmazta meg, az nagyon sértené az indoeurópai büszkeségét. (Varga Csaba ezt jól értené, hányszor gúnyolódott ezen!)

Viszont a módszer valóban nagyon hatásos, ha ismered az angol szót, és megérted, hogy hasonlítható vagy eredeztethető az angollal közös tőröl, jóval könnyebben berögződik, többé nem fogod elfelejteni a szót.  

Emlékszem, amikor Varga Csaba A kőkor élő nyelve című könyvét először olvastam, éppen Olaszországban nyaraltam. Amikor nem olvastam napozás közben, akkor a latin és olasz feliratokat néztem az utcákon, házakon, és halálos kétségbe ejtettem a környezetemet, mert úton-útfélen felfedeztem, hogy a kérdéses latin vagy olasz szó természetesen magyar eredetű, és ezen megállapításaimat mindenkivel meg is osztottam. Na jó, ez az első lelkesedés volt, azért ma már nem teljesen így látom, de szó mi szó, jó a logikai levezetése, habár az alap, a kiindulópont egy olyan feltételezés, mely nem teljesen állja meg a helyét szerintem, de az arra épülő logika brilliáns.

Jó szórakozás őt olvasni, és felkelti az ember kíváncsiságát, hogy többet tudjon a nyelvekről, az írás kialakulásáról, és persze kitekint művészetekre, régészeti és történettudományi kutatásokra, még a ruhadivatra is. Morgan azt írta, szabadidejében a spanyol etimológiai szótárakat bújja, és ez "jó mulatság", - it's fun! - ahogy Varga Csabát olvasni is az. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a nyelvi találóskérdéseket és a történelmet.

Miért nem akarnak rólunk, magyarokról tudomást venni?

Több mindent olvastam tegnap, amiről eszembe jutott egy régi sérelmem. Angliában voltam nyelviskolában több magyar fiatallal. Én nem beszélem jól a nyelvet ma sem, de a nyelvtani tesztem alapján sikerült a második legerősebb csoportba jutnom, ahol több német, angol, francia és spanyol diák is volt. Ha valamilyen kultúrális értékről szólt a vita, bennünket magyarokat nem kérdeztek meg. Amikor protestáltunk, az egyik német fiú azt mondta, mi nem tudhatunk erről semmit, mert a magyarok nem adtak a világnak semmi értékeset. Hát majd megütött a guta, és az angol tanár még meg is erősítette ezt. Úgy, hogy éppen aznap mondták be az angol hírekben, hogy Bartók Béla koporsója megáll útközben hazafelé Londonban, hogy az angolok is tiszteletüket róhassák le előtte. Akkor Bartók Béla sem volt magyar? És Kodály sem, akinek a módszere alapján tanítanak zenét már a világ nagyobb részén? És ha C-vitamint vesz be naponta a német, amerikai és angol, akkor nem tudja, hogy Szentgyörgyi magyar volt? És hogy nem lenne telefon, számítógép, és persze atombomba sem nélkülünk? Nem, nem tudják.

Most is szembesülök ilyen dolgokkal, de elhatároztam, nem hallgatok "tétlenül" tovább.

Írtam egy cikket pár hete, amiben szó volt a croissant eredetéről, én is megdöbbenve tudtam meg, hogy magyar eredetű a sütemény. A Wikipédia persze ezt nem tudja, szerinte osztrák. Mert amikor a törökök Bécs várát ostromolták, a pékek észrevették őket, így nem tudták bevenni a várat, és ezért erre az alkalomra gúnyos önelégültséggel a bécsi pékek félhold alakú tésztát sütöttek. Hát ez megdöbbentő. Mikor ostromolták a törökök Bécset, könyörgöm? Majd összetalálkoztam egy szimpatikus sráccal az interneten, aki a szavak etimológiáját kutatja, és a croissantról írva idézte a Wikipédia sületlenségeit. Úgyhogy nem hagyhattam  szó nélkül, adtam neki egy kis magyar- és világtörténelem leckét. Még várom a hatást.

És itt jön a legnagyobb fájdalmam, de a következő projektem is. Találtam egy csodás online könyvgyűjteményt, természetesen angol nyelven, az interneten. Az amerikai weboldal szerkesztője a szent szövegeket gyűjti. Ebbe beletartoznak az egyes népek mitológiái, legenda- és monda-, valamint tündérmese-gyűjteményei, vallásos szövegek, ezotérikus és boszorkánykódexek egyaránt.

Mint őrült szerelmese mindennek, ami mese és mítosz, rákerestem az európai népek mondáira és mítoszaira. Van baszk. Meg katalán is. Van finn. Magyar nincs!!!

Mintha nem is léteznénk. A nyelvünk egy ősi és kivételes gyöngyszem az indoeurópai kavalkádban, a meséink különlegesek. Egyes meséink megtalálhatók a román mesék között a szent szövegek oldalán. Említés sem esik arról, hogy mi is Európa népe vagyunk több mint ezer - vagy lehet, hogy sokkal több - éve. És hogy van egy semmihez sem hasonlítható ősi megőrzött kultúránk. Nem kellene ezen változtatni?

Tudom, sokat egy ember nem tehet embermilliárdok negligenciája ellen. De kicsit igen. Például beküldeni a "Sacred Texts" weboldalra néhány ősi magyar népmesét, vagy Arany János mítikus költeményeit, Komjáthi István Mondák könyvét. Mint a lepkeszárny-effektus, lehet hogy kicsi dolgok is előidéznek lényeges nézőpont-változást a magyar kultúrkincs iránt.

Self-help újra

Már sokszor elcsodálkoztam, hogy ha foglalkoztat valami egész nap, és este előveszek egy könyvet csak úgy pihenésképpen, óhatatlanul előfordul, hogy pontosan a belsőmet rágcsáló téma jön szembe velem újra a történetben, és teljesen véletlenül, mert nem is tudom, miről fog szólni a kérdéses könyv. Lehet, hogy ez is az eleve elrendelés kategóriájába tartozik, mert ahhoz túl gyakran fordul elő, hogy véletlennek nevezhessem.

Tegnap referáltam a Trump-cikkel kapcsolatban a self-help típusú sikerkönyvekről. Este új "lányregényt" kezdtem el, - így nevezem a ma divatos szórakoztató műfajt, a főképpen nők által írt romantikus regényeket, és úgymond fantasy-irodalmat, - mely egy trilógia 2. opusza. Az írónő Julia London, és nem tudom, megjelentek e könyvei magyarul, én angolul olvasom most ezt a darabot. A történet 3 lánytestvérről szól, mindhárom mérhetetlen gazdagságban él, de persze nem boldogok. A második lány története azzal indul, hogy 15 évi házasság után elhagyja a milliomos playboy férje egy másik nőért, és nem tudja túltenni magát a válásán. Ezért a "self-help" könyvekben keres választ a problémáira. És állítólag működik neki.

Több intelligens barátnőm fordult hasonló esetekben pszichológushoz, és fizettek kemény pénzeket csak azért, hogy valaki meghallgassa őket, és bölcs tanácsokat adjon. Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy egyes esetekben ez nem hasznos, vagy nem szükséges, de azok az ismerőseim, akikről tudom, hogy ezt tették, nem tartoztak ebbe a kategóriába. Szerintem. Nem hiszem, hogy a bölcs válaszokat ne tudták volna maguk is előbányászni a szürkeállományukból. És egyes nők olyan díjakat fizettek, amelyek a megélhetésüket veszélyeztették, a semmiért. Akkor már tényleg jobban megéri, ha megvesznek - vagy kivesznek a könyvtárból - egy self-helpet, megtakarítanak némi pénzt, és ugyanazokat a tanácsokat megkaphatják azokból is, de csak egyszer kell fizetni.

Ennek ellenére szerintem egy könyvben általánosságokat olvashatunk, vagy teljesen egyéni nézőpontot valamiről. Ami az egyiknek megoldás, a másiknak nem. Az emberi elme képes kell hogy legyen a saját problémák kezelésére. A pszichológus is csak abban segít, hogy képessé teszi a pácienst, hogy magába nézzen, és maga adjon választ a saját kérdéseire, az orvos nem fog. Csak jól fog kérdezni. Tehát a megoldás könyv és orvos helyett szerintem csak a magunkkal való őszinteség, amely elvezet a megoldáshoz.

Vissza a könyvhöz: a főhősnő problémája az unalom, úgy érzi, nincs értelme az életének, mert nem csinál semmit. Miért kell ehhez könyv, hogy rájöjjön, nem értem. Érdekes módon az igénybevett "változtass az életeden" tanfolyamon a többi páciens adja meg neki a választ: keress magadnak munkát. Hogy ehhez miért kell tanfolyam?